Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-02 / 48. szám
839 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 840 Én látom a veszélyt. És érezni fogják a papok és tanárok is. Kérem szüntessük meg az állandó harcot. A különböző osztályok nem egyházi érdekeket, hanem a zsebet nézik. A múltban atyáink gályára mentek az egyház érdekeiért, ma a nagyobb jövedelem kérdését tartják szem előtt. Ma lépten-nyomon fenyeget egyfelől az ultramontán klerikálizmus, másfelől a nazarénusok és különféle szekták hódítása s maholnap arra jövök rá, hogy hódításuk indokolt. Mert azok beszélnek és dolgoznak a hit érdekében, mi pedig a zsebről« .. . Az Erd. Prot. Lap szerkesztője : Nagy Károly theol. tanár azt mondja Bánffy báró beszédéről, hogy »olyan volt ez, mint az idvezítő ostorsuhogtatása a jeruzsálemi templomban. Nem személyeknek, hanem valami láthatatlan romboló szellemnek szólt ez, mely egyházunk élőfájának gyökerét támadta meg.« Miránk is ilyen hatással volt a beszéd. Üdvözöljük érte Bánffyt! Helyesen mondja Nagy Károly, hogy nem személyeknek, hanem valami láthatatlan romboló szellemnek szólt az. Bizony, hogy pusztít ez a romboló szellem. Ez a mi lapunk, kivált a keresztyénség nagy ünnepei alkalmával, nem egyszer emelt már szót azért, hogy az egyház minden rendű és rangú szolgái'ne a világnak, hanem Istennek igyekezzenek szolgálni; ne a világ kegye, hanem Isten tetszésének elnyerésére törekedjenek ; ne olcsó népszerűséget hajhásszanak, hanem Istennek országát és annak igazságát keressék. Nem beszélünk személyekről; de általánosságban mindenkit fölhívunk, vessen számot magával és mondja meg, hogy lelkiismeretesen és első sorban a kenyér-pályán futott-e; annak az állásnak hív betöltése volt-e életének legfőbb gondja, amely után eszi kenyerét?! Szolgálta-e ezt nem csak szép beszéddel, de cselekedettel, vonzó, elragadó példával is ? ! Jól mondja Bánffy báró, hogy a hitélet ápolása, de általában a hivatallal járó teendők §-okkal nem szabályozhatók minden vonatkozásban. Jaj annak a gyülekezetnek, avagy iskolának, amelyben a lelkész, vagy a tanító, illetőleg tanár csupán arra ügyel, hogy a fegyelmi törvényekbe bele ne ütközzék. Itt a munka csak unott, léleknélküli kényszer munka. Bánffy és vele sokan nem ilyent kívánunk. Mindenekfelett pedig nem ilyent kiván az Isten! Kétségtelen, hogy a nagy tömegek mindig a felszinen levő vezető osztály után indulnak, ezt utánozzák. Ha általános a panasz a nép közönyössége, talán hitetlensége, anyagias, önző gondolkozása és élete miatt; ha az ifjúság boszantóan könnyelmű, nyegle ; ha mindig csak a dolog könnyebb végét keresi; ha csak látszatra dolgozik, ha fáradtság nélkül akarja a dicsőség babérait szedni: ennek okát nemcsak a. népben, nemcsak az ifjúságban kell keresni; ezekért nemcsak a népet, nemcsak az ifjúságot kell szidni, kárhoztatni: hanem a vezetőket is számon kell kérni. Judának romlása Jeruzsálemtől van. Szent igaz, hogy minél magasabban áll valaki, annál súlyosabb a felelőssége; annál szigorúbbnak kell lenni magához, hogy jó példát adhasson. Mert a szép beszéd mellett a csúnya példa irtózatos károkat szül; képmutató farizeussá nevel egész nemzedéket. Őrállók vigyázzunk hát; nemcsak a lelkészek hanem a tanítók és tanárok is! A neveléshez, vezetéshez nem csupán ész, tudás kívántatik, de sokkal inkább jó példa. Abban is igaza van Bánffy bárónak, hogy ma osztályokra van szakadva az egyház és mindegyik osztály a másikra való tekintet nélkül csak a maga anyagi érdekeit hajszolja; így aztán az osztályok mindinkább különválnak s utóbb majd ellenségekké lesznek, teljes feldúlására a szentek egyességéuek. Elszomorító jelenség ez. Azokat tehát, akik ottan-ottan, bizonyára nem kis lelki küzdelmek után — a próféták bátorságával figyelmeztetnek bennünket, ne tartsuk ellenségeinknek, hanem jó ügyünk barátainak ; figyelmeztető szavaikat vegyük lelkünkre. A buzdító, serkentő szó soha se árt. Memento! Emlékezés Körmendy Sándorra. — 1906 október 31. — Irta és elmondta : dr. Vida Károly igazgató. (Folytatás.) Amit Körmendy előre megjósolt, csakugyan bekövetkezett, az 1883-iki XXX. t.-c. megalkotása, mely ellenmondást nem türően szabja meg a keretet, melyben egy, a kor követelményeinek megfelelő középiskolának mozognia kell, s kimondja azt is, hogy a VI. osztályú középiskoláknak nincs létjogosultsága. Ez a törvény tagadhatatlanúl oly — bár szükségből származó a a kor parancsolta —-
