Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-02 / 48. szám
841 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 842 rendelkezésekkel lépett fel, miket a felekezeti iskolák nagy része egyáltalán nem teljesíthetett. Ez volt az állapot, mikor a csurgói gimnázium főgimnáziummá lett. Nagy lett a riadalom erre Csurgón s az egyházmegyében újra felütötte fejét a kétkedés, kishitűség. Csak Körmendy nem jajveszékelt, hiszen ő ezt előre látta, tudta, nem is félt tehát semmit, hanem sietve fogott ahhoz a munkához, mely az eseményeket a létező helyzethez idomította vagy helyesebben az eseményekkel szükségből juttatta dűlőre a létező helyzetet. A csurgói főgimnázium fejlesztési, biztos alapra fektetési munkája ezután már gyors egymásutánban bonyolódik le. A ref. egyetemes konveut 1885 junius 15-én rendkívüli ülést tart azon ügyben, hogy miként állják meg helyüket a ref. gimnáziumok a törvény követelte módon. Ünnepeltünk elsőként siet oda azzal az eszmével, hogy azon „középtanodák, melyeknek létjoguk elvitázhatatlan, szükségességük kérdésen felüli, működésük és hivatásuk elismerést kivívott s így fentartásuk s a kor színvonalára felemelésük szükségessége közérdekű : állami segély utján is fentartassanak. A kouvent Csurgót ilyennek ismerte el, 6 utánra a kerület is erre az álláspontra helyezkedvén, úgyszólván legelsőnek siet a vallásügyi minisztériumba, miután az egyházmegye idehaza az eszmét elfogadta, bemutatja a szerződés-tervezetet s a miniszter úr Ígéretét hozza haza, hogy Csurgót a segélyezésnél a legelsők közt fogja figyelembe venni. A dolog természetesen nem ment ilyen simán ; az egyházmegyei közgyűlés elfogadta ugyan az államsegély eszméjét, mégis ünnepeltünkre nézve ezzel megkezdődött a végét-hosszát nem lelő kellemetlenségek és keserűségek sorozata ; a szemrehányások, gúnyolódások nyilai röpködtek felé, s mindannyian tudjuk, hogy a küzdelem csúcspontra jutott a lelkészek és tanítók által hosszú időn keresztül a csurgói gimnázium fenntartására fizetett évi járulékok — dáciák és az u. n. időközi — interkarális-jövedelmek kérdésében. Mindez azonban őt nem térítette ki útjából, a cél kitűzve, azt elkellett érni s a munkát becsületesen befejezni. Ez megtörtént 1892 julius 14-én, midőn az állam részéről a szerződést a vall. és közoktatásügyi miniszter úr évi 16000 kor. segéllyel aláírta. Megjegyzem, hogy ennek felét már évekkel előbb kapta az intézet rendkívüli segély címén. Ez a szerződés revideáltatván, 1897 julius 30-án újjal cseréltetett ki s ez áll fenn mai nap is. Még vissza kell pillantanunk az építkezés ügyére is; mert ebben az ő előrelátó gondossága, körültekintése és bátorsága nyilvánúl meg. Én, aki ezen ügyek minden változatát ismerem, merem állítani, hogy, ha annak idején nem egy ilyen bátor és szívós férfiú áll az ügyek élén, még ma sincs új épület, legfeljebb az ügye lenne tárgyalás alatt; mert tudnunk kell azt, hogy az ő éles esze átlátta, miszerint a fenntartásra adandó államsegély ügye késni fog, s az állam hajlandóbb első sorban az építkezési igényeket kielégíteni; hirdeti tehát, hogy a csurgói gimnázium tisztes és százados épülete a főgimnázium igényeinek flehogy sem felel meg, s szinte örvend, mikor a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr élni akar az 1883. évi XXX. t.-cikkben adott megintési jogával; mert alkalmat ád neki arra, hogy a miniszter előtt Csurgó érdemeit kifejtse újból s egyszersmind 100000 koronát kérjen a régi épület kibővítésére. Az emberek csóválták a fejüket s kapacitálni akarták, hogy kérjünk kevesebbet, amennyinek megadását remélhetjük ; nem, ő hajthatatlan maradt s igaza lett, a törvényhozás rövid idő múlva megszavazta a 100000 korona beruházási és építkezési segélyt minden beleavatkozás kikötése nélkül. Erre Körmendyn kívül közülünk nemhogy gondolni, de még álmodni sem mert volna senki. Nem fűzöm tovább ezt a dolgot, a vége az lett, hogy nem a régi épületet bővítettük ki, hanem építettük ide ezt az új épületet, s nem 100 ezer koronát kaptunk az államtól, hanem 200 ezeret ! Ez is Körmendynek az érdeme! Megint csak a történeti hűség kedvéért egy kis kitérőt kell tartanom. Körmeudy már akkor, mikor az első szerződés létrejött s mikor ez az új épület emelkedett, nem volt esperes, a befejező munka őt követő buzgó férfiakra szállott,át; azt is fel kell említenem, hogy Körinendyt az egész nagy munkában mindvégig sokan kitartóan támogatták : Csurgó nagyközség képviselete, a közönségből egyesek s a csurgói testvér tanintézet, a belsősomogyi ev. ref. egyházmegye világi és egyházi tagjai közül nagyon sokan, egyházkerületünk püspökei, a csurgói gimnázium azon időbeli tanárai — neveket csak azért nem említek, nehogy tévedésből valalaki kimaradván, akaratlanúl sérelmet okozzak. Most már, mélyen tisztelt ünneplő közönség, kedves tanuló ifjak ! összegezzünk ; a mai állapotát ez intézetnek hasonlítsuk össze az 1878-ival, mikor Körmendy a vezetést átvette s a mozgalmat megindította. Hogy mi volt akkor, azt elmondta ő maga a fentebbiek szerint; tehát mi van ma, a nagy munka befejezésekor ? Van mindenekelőtt egy a kor követelményeinek megfelelő főgimnázium, ennek új iskolai épülete kifogástalanúl bebutorozva és felszerelve, el van látva a tanítás céljaira szolgáló mindennemű eszközzel, szertárakkal, könyvtárakkal, sok új és nagy alapítvánnyal a tanulóifjak segélyezésére, vagyoni alaptőkéje legalább is megnégyszereződött s az állam segélyezi évenként 31400 koronával, s van végre az igazgatóval együtt 14 rendes tanára, kik kezdik 2400 kor. alapfizetéssel s 400 kor. lakbérrel, s végezhetik 4200 K alapfizetéssel az ötszöri 200 korona ötödéves korpótlékot beszámítva. Mindezeknek — ismétlésbe bocsátkozni nem kívánok — vagy tisztán csak ő a megteremtője, vagy legalább is alapvetője; ő fáradozott ezeknek létesítésében, nem kiméivé sem a testi egészséget, sem anyagi, sem szellemi áldozatot, az eszme diadalra juttatása csakis az ő egyedüli érdeme, ezért ő a csurgói gimnázium második alapítója és reformátora. A belső-somogyi ev. ref. egyházmegye akkor ismerte el az ő halhatatlan érdemeit, midőn az intézet százados emlékünnepélye alkalmával (1899) az egyik márványtáblára ezt vésette aranybetükkel: „ főgimnáziummá emelte Körmendy Sándor espercssége idejében.“ (Folyt, köv.)
