Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-07 / 40. szám
Tizenhatodik évfolyam. 40. szám. Pápa, 1906. október 7. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények _ Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerKesztőséghez Kis József felelős MßOjßlßllik Iflilldßll YSSámSp. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János — szerkesztő czimére küldendők. : főmunkatárs czimére küldendők. ---Fel a munkára, a példaadásra! Részlet Barsi Sándor lelkészértekezletí elnök megnyitó beszédéből. Nagytiszteletü Értekezlet ! Kedves Szolgatársaim ! Kegyelem néktek és békesség Istentől, a rqi Atyánktól és az Ur Jézus Krisztustól — így köszöntötte egykor Pál apostol az efézusi kiveket. így köszöntöm én is (nagyt. és tiszt.) lelkésztestvéreimet, mikor egy év leforgása Után ismét találkozunk e helyen, mint egykor az apostolok Jeruzsálembe^ hogy a ránk bízottak végbeviteléről tanácskozzunk. Es mi van ránk bízva ? Az, ami az apostolokra, hogy a Jézus Krisztusban kijelentett üdvöt hirdessük, Urunknak a lelkeket fogva vigyük, hogy találjanak nála békességet, mit a világ nem adhat. Ezt a nagy munkát pedig mi is, mint az apostolok csak az Ur kegyelme által tehetjük. Mi is elmondhatjuk az apostollal: Kegyelemből vagyok, ami vagyok. Ha ő nekik sok akadállyal kellett megküzdeni, bizony nekünk is nem kevéssel. Utunkban áll egyfelől a vakbuzgóság, másfelől a hitetlenség és a dermesztő közöny. E nagy harcban hányszor vagyunk kicsinyhitüek, csüggetegek, mikor látjuk, hogy az a vallás, mely meggyőződésünk szerint a Megváltó tanait legjobban fogja fel, tehát a legalkalmasabb arra, hogy az embert bölccsé, szentté, boldoggá tegye: nemhogy gyarapodik, de egyre fogy, mint a rosszul kezelt gazdaság. A veszteség látása nem csuda, ha sokszor elcsüggeszt. Nem leverő-e például annak az említése, hogy az a róm. katholicizmus, melyről azt tartjuk, hogy olyan, mint az a kocsi, melyre az értékes drága kövek mellé uton-útfélen minden haszontalan lim-lomot fölvettek s ezekkel amazokat úgy eltakarták, hogy azok alig látszanak s szinte hozzáférhetetlenek; az a róm. kath., mely óriási gazdagságával, hatalmával, vakbuzgóságával, börtöneivel, bilincseivel, máglyáival nem tudott megsemmisíteni bennünket; az a r. kath., mely a szabadság országaiban most is egyre fogy, mint a kámfor a levegőn : nálunk diadalmas utjával dicsekedhetik s szinte mathematikai pontossággal mutathatja ki, mikor emészt föl bennnünket ? Nem leverő-e, hogy a baptismus, melynek hitvallása annyira hasonlít a mienkhez, mintha Kálvin készítette volna: ez a baptista vallás is épen a mieink közül ragad magához legtöbbet ? Nem leverő-e, hogy ott, ahol ilyen bajokkal még nem küzdenek : a hitetlenség, a közöny sorvasztja egyházainkat? A szociálizmus is, mely a földön akarja az embert minden vágyaival kielégíteni s ehhez képest Istent, vallást ismerni nem akar: ez nem táplálkozik-e hatalmas arányban a mi felekezetűnkből ? Bizony nem csuda, ha ennek láttára a kicsinyhitű elcsügged és menekülne küldetése elől, mint Jónás próféta Ninive megtérítésétől. De hát mit cselekedjünk A. F.? Tanuljunk ellenségeinktől! Ha a vallás jó, amit hirdetünk és mégis vesztünk, akkor veszteségünk oka másban keresendő. Ellenségeink megértették a mai kor egyik jelszavát, hogy a sajtó hatalom. A róm. katholikusok és a baptisták sokkal inkább felhasználják ezt a nagy hatalmat eszméink terjesztésére, mint mi. Egyetlen napi lapunkat, a M. Sz.-t is nagyobbára a kongruás lelkészek támogatják. De ellenségeink megértették a mai kor másik jelszavát is, hogy egyesülésben van az erő s róm. kath. atyánkfiái tömérdek egyleteikkel, mint bástyákkal veszik körül magukat. Mi nem teszünk semmit. Elvi álláspontként hirdetik jeleseink, hogy itt nálunk nincs is szükség az egyesületi életre, mert a mi egyházszervezetünk úgy is foglalkoztatja a híveket. Miattunk azután az iszákos rohanhat a veszedelembe, nincs Chiniqui, aki útját állja. Ifjaink ott hagyhagyják a szűzies tisztaságot Bakhus templomában. Nincs, aki az erény koszorújába gyűjtené őket. 40
