Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-30 / 39. szám
669 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 670 felekezetekkel szemben méltányosságot gyakorolva ugyan, de igazságos követelményeinkkel háttérbe ne szoruljunk. Adjon Isten nekünk erre elég erőt és buzgóságot! Ezzel a lelkészértekezletet megnyitom. A tanári fizetések rendezése. Sokszor halljuk magánbeszélgetésben úgy, mint közügyek tárgyalása alkalmával, hogy úgyszólván észrevétlenül rájutottunk a klerikálizniusnak nagyon is sikamlós útjára. A magunk részéről, bízva a XX. század liberális szellemében, mindig kétkedve fogadtuk az efféle kijelentéseket ; napról-napra történik azonban olyasmi, ami az eddig kételkedő embereket is méltó aggodalommal tölti el. A sok elszomorító jelenség közűi, aktuális voltánál fogva, ezúttal csak egy körülményt említünk föl. Ezelőtt két esztendővel a többi állami tisztviselők fizetésével együtt az állami középiskolák tanárainak a fizetését is rendezték. Mire a nem állami középiskolák tanárai is megmozdultak, hogy a felekezeti, törvényhatósági és községi középiskolák tanárainak a fizetése is egészen az állami tanárok fizetésének megfelelően rendeztessék. A mozgalom jogosúltságát a közoktatásügy kormány is belátta; az említett középiskolák tanáraiból ankétet hivott össze s ez az ankét megállapította azokat az elveket, melyek a fizetésrendezésnél irányadók lesznek. Az ankéton másról, mint a felekezeti, községi és törvényhatósági középiskolák tanárainak fizetésrendezéséről említést sem tettek ; szerzetes tanárok arra meg sem voltak híva. Az akkori miniszterelnök — gróf Tisza István — be is jelentette a képviselőházban, hogy a felekezeti, községi s törvényhatósági középiskolák tanárainak a fizetését is rendezni kivánja az államkormány, mely kijelentést az egész képviselőház osztatlan tetszéssel fogadott. A politikai viszonyok változása folytán azonban nem kerülhetett rá a sor a rendezésre s az említett intézetek tanárai belenyugodtak, hogy fizetésök marad a régi, pedig az állami tanárok már élvezték a magasabb fizetést; csak az alkotmányosság visszaállításával kezdtek megint mozgolódni a fizetésrendezés ügyében. Gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter az ezen ügyben nála járt küldöttség előtt ki is jelentette, hogy a fizetésrendezés ügyét ott fogja folytatni, ahol utolsó alkotmányos elődje (Berzeviczy Albert) elhagyta. Az 1906. évi költségvetésbe az említett középiskolák tanárainak fizetésrendezésére föl is vettek 200.000 koronát, melyet utóbb, éppen a pápai ev. ref. főgimn. tanári karának az agitációjára 300.000 koronára emeltek a föl a pénzügyi bizottságban s így szavazta ezt meg a képviselőház is. Megjegyezni kivánjuk újból, hogy sem a javaslatban, sem a pénzügyi bizottságban, sem a képviselőházban, de magában a megszavazott és szentesített költségvetésben sem volt egy szó sem szerzetes tanárokról, tisztán csak világi tanárokról szólt s azokra gondolt mindenki minden alkalommal. Nem volt immár más hátra, mint hogy a megszavazott fizetéskiegészítést 1906. julius 1-től kezdődőleg utalványozzák. Az utalványozás azonban egyre késett, sőt, akik eziránt a minisztériumban tudakozódtak, magánosok és küldöttség, azokat bizonyos titokzatos válaszokkal iparkodtak megnyugtatni. Sejteni azonban senki sem sejtette, hogy mi készül! A napokban végre megjelent a várvavárt: „Ideiglenes szabályzat a felekezeti, törvényhatósági és községi középiskolák igazgatóinak, tanárainak és tornatanílóinak engedélyezendő rendkívüli segélyről, illetőleg személyi pótlékról.“ A címben még itt sincs semmi szó a szerzetes tanárokról, mert hiszen a róm. katholikusok soha sem is tekintették magukat ebben a hazában felekezetnek ; a 8. §-ban azonban egyszerűen be vannak véve a szerzetes tanárok is, akiknek fizetését a VIII, illetőleg a IX. fizetési osztálynak megfelelően a világi tanárok fizetésével egyenlően akarja kiegészíteni a közoktatásügyi kormány, a természetben bírt teljes ellátást évi 1200 koronába tudván be. Mit jelent ez ? Magukra a szerzetes tanárokra nézve jelenti azt, hogy míg eddig teljes, úri ellátáson kívül kaptak rendjüktől évi 1000—1600 K-t, ezután még mindéhez kapnak az államkormány jóvoltából 2200—3400 K-t. S kapják anélkül, hogy erről valaha a törvényhozás intézkedett volna; kapják anélkül, hogy nekik, akik egyebek közt szegénységi fogadalmat is tettek, erre szükségük volna, ha csak nem azért, hogy a klerikális agitáeióban, melynek eddig is fő-fő mozgatói voltak, az eddiginél is nagyobb anyagi erő álljon rendelkezésükre. Mit jelent az államra nézve, melynek polgárai már is roskadoznak az adó terhe alatt ? A 40 szerzetesi iskolában átlag 600 tanárt számítva, de ennél több van, közel 1 millió koronával terheli meg évente a kincstárt indokolatlanul Hát nincs ennek a szegény államnak kulturális téren is más teendője ? Mit jelent a felekezeti, községi, törvényhatósági tanárokra nézve, kik a családfenntartás gondjaival küzdve, a tisztességes megélhetést is alig érik el fizetésükkel ? Jelenti, hogy ha csak erélyesen talpra nem állanak, nem a szolgálati idő elvei szerint osztatnak be a VIII., illetőleg a IX. fizetési osztályba, mint az állami tanárok, s mindez a szerzetes tanárokért történik! Senkinek sem lehet ellene kifogása, hogy ha a szerzetes tanárok, illetőleg felekezeti főhatóságaik ezért folyamodnak s beigazolják, hogy szükségük van a segélyre, ők is kapjanak segélyt; de történjék mindez alkotmányos utón, nyilvánosan, s ne azok károsodásával, kik a segélyt régóta várják és kérik. Van abban az ideiglenes szabályzatban még sok egyéb is, amit méltán fölpanaszolhatnánk; de csak egy pontjára kivántuk fölhívni a közfigyelmet, mint olyanra, mely igazat látszik adni azoknak, akik a klerikálizmustól féltették s féltik ezt az elárvult nemzetet. o39*