Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-09-30 / 39. szám
667 dunántúli pkotestans lap. 668 Az állam és egyház közti viszony két utón oldható meg: negative, azaz nem gyakorol semmi befolyást az egyház intézményeire, mindegyiket magántársulatnak tekinti, mint Amerika s ide törekszik Franciaország. A másik mód, ha az állam meghatároz egy bizonyos kört, melyben az egyházaknak előjogokat ad. Most már a legtöbb előjoggal biró egyházaknak jogait törvény által kiterjeszti egyenlően a többiekre is. Minálunk 1848 óta mindig ez a felfogás volt irányadó. Az amerikai és francia felfogás minálunk nem valósítható meg. Tehát államunk, amint kimondta, hogy teljes vallásegyenlőséget biztosít, azonnal azt is mondta, hogy segélyt ad, hogy vagyoni tekintetben is helyreálljon az egyenlőség a felek közt. Könnyű kimondani a teljes vallásegyenlőséget, de azt a felek közt érvényesíteni sokkal nehezebb: ehhez az államhatalomnak — amely szabályozza és közigazgatásilag védelmébe veszi — igen nagy igazság-érzete és az egyházak részéről nagy megfontoltság, bölcseség, egységes munkásság kívántatik. Nálunk törvényhozási intézkedésünkben nem lehet kifogást tenni az 48. XX. §-ának elvi megvalósítása ellen. Nincs Európában egyetlen ország sem, melynek e tekintetben szabadelvűbb törvénye volna, mint az 1896. XLIII. t.-c., mely a szabad vallás gyakorlásáról szól, melyben ki van mondva, hogy mindenki szabadon követheti és vallhatja bevett vallását és azt gyakorolhatja is. A politikai jogok és e jogok gyakorlása a hitvallástól teljesen független. És mikor beszélgetünk róla, hogy mik ennek következményei, a közvélemény mégis azt mondja, hogy az alatt a mindenki alatt lehet mindenkit érteni, csak a királyt nem; mert a királynak politikai állása a hitvalláshoz van kötve. De kétségtelenül jogosan fel lehet tenni a kérdést ha minden polgári és politikai jog gyakorlása a hitvallástól teljesen független, — s a polgári jogok egyik legfőbb alakzata az örökösödés — lehet-e ezt korlátozni a hitvallás által? Valaki alkothat-e hitbizományt ezen törvény sérelmével? A közvélemény itt sem akar a teljes következetességig elmenni. Sokféle állásra midőn pályázat hirdettetik, hangsúlyoztatik, hogy csak római katholikusok nyerhetik el. Ez elvet pedig az uj törvények megsemmisítették. A községi és állami intézmények, ha közvagyonból tartatnak fenn: kell, hogy minden felekezeti polgároknak rendelkezésére álljanak; mégis azt látjuk, hogy községi és állami intézmények felekezeti kezekre adatnak s apácák és szerzetesek alkalmaztatnak azokban. Az 1790/1. XXVI. t.-c. 6. §-a mondja, hogy senki más egyház céljaira meg nem adóztatható és mégis, hol itt, hol amott fordul elő eset, hogy hiveink megadóztatnak. De még nagyobb a sérelem a patronátusi jognál, melyhez minden városi polgár adójával járul és sokan azt hiszik, hogy e jogot csak egy felekezet hivei gyakorolhatják, pedig ha ez politikai vagy polgári jog, akkor ennek gyakorlásából közülünk egyet is kizárni nem lehet. Azt is hallom, hogy bizonyos sérelem történik rajtunk és egyházunk tekintélye támadtatik azzal, hogy álladalmi és nemzeti ünnepélyeknél a mi egyházunk mellőztetik. Magam is azt mondom, hogy e tekintetben forog fenn sok sérelem, elkezdve a király koronázásától, keresztül a többi nemzeti ünnepélyeken, a hadsereg zászlaja felszenteléseig. Viszont arról keveset olvasunk, hogy a mi egyházunk ily ünnepélyeken szerepelt volna. Tehát e téren meg kell tennünk, hogy követeljük a teljes vallásegyenlőséget. Én a magam templomában és egyházamban O felsége születése napján mindig istenitiszteletet tartok és pedig nem abban az időben mikor a mise tartatik, hanem máskor és erre meghivom a hatóságot is. Úgyszintén más nemzeti ünnepeken. Ez által elérem azt, hogy nem mellőztetünk el, s egyházam híveinek is alkalmat nyújtok arra, hogy ily ünnepélyes alkalmakkor saját templomukban adhassanak hálát Istennek. De néha mi is túl megyünk a határon. Mert bár azon törvényre hivatkozunk, hogy senkit más egyház ünnepeinek megtartására kényszeríteni nem lehet, mégis sokan erőltetik, hogy a reformáció emlékünnepe legyen országos ünnep. Ez túlmenetel, ha mi nem tartjuk meg a római katholikus ünnepeket. A reformáció ünnepét sok helyen a mi hiveink sem tartják meg. Egyetemes egyházilag elfogadott énekeink sincsenek Reformáció-ünnepére. Túlmenetelnek tekintek minden oly dolgot, ami a katonaságot vallásfelekezetekre osztja fel, pedig sokan vannak, akik ezt akarják. Mi lehetne abból, ha ily ünnepélyek alkalmából ily parancsot kapna a legénység, a század kivonul, de ezek meg ezek a vallásuak itthon maradnak. Mily nagy közérdeket sértene az, ha a hadseregben a felekezetiesség lábra kapna ! Mélyen tisztelt Lelkészértekezlet! Nem lehet e fontos kérdéseket egy ily megnyitó beszéd keretében bővebben tárgyalni; de jelezni akarom, hogy sok fontos és komoly feladat megoldása vár reánk minden téren. Az állami tényezőknél sürgetnünk és követelnünk kell jogaink érvényesítését. Őrködjünk szigorúan affelett, hogy sérelmet ne szenvedjünk s ha szenvedünk, annak orvoslására hatályosan eljárjunk. Igyekezzünk a társadalmi téren úgy munkálkodni, hogy ami nekünk engedélyeztetik a törvény által, azt a jogot érintetlenül gyakoroljuk is. Hogy így egyházunk tekintélye fennmaradjon, amellett a többi
