Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-08-19 / 33. szám
555 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 556 Különben, ha a leirat ezen kifejezését „ezek az intézkedések, melyek nem zárják ki az említett költségvetési tételeknek a szükséghez képest való emelését“ helyessen és jól értelmezzük, az állam számolt ezzel az eshetőséggel és szükségekre, esetekre gondol, melyekben emelni kell a segélyt, s ha ez így áll, akkor elesik minden aggodalom, minden tépelődés. De helyesen következtetve nem is állhat, nem is lehet ez másként. Ha ki van mondva, legfelsőbb helyen szentesített, tehát államilag kötelező erővel bír törvényben, hogy senki az állami adó 10°/0-nál magasabb vagyoni adóval és családfőnként 2—20 koronánál magasabb személyi adóval nem róható meg, gondoskodni kell ugyancsak kötelező törvényes intézkedésekkel arról is, hogy ez az adókulcs a valóságban is betartható, alkalmazható legyen, mert különben akárhány gyülekezetünk lesz, melyek erre támaszkodva megtagadják a magasabb adófizetését, s bíróságaink eme törvény §-ra hivatkozással el nem marasztalhatják őket ! Én a magam részéről teljes megnyugvással vagyok ez iránt, mert semmiféle törvényhozásnak nem lehet célja oly törvényeket alkotni, amelyekről keletkezése perceiben tudja, hogy azok végre nem hajthatók, meg nem valósíthatók, hiszem tehát, hogy az állam fedezni fogja mindazon adóösszegeket, melyek ezen a törvényes kulcson felülállanak, s nem leend egyetlen egy református ember sem, ki ezen adókulcson felül volna kénytelen fizetni egyházi adót. Ezeket így fogadva el: feltétlenül szükséges tehát az egyenlő, az igazságos és teljesen összhangzó új felvétel, új bevallás. Minden egyházmegye egységes utasítás és rovatos kimutatás alapján, egy adóbizottság által a helyszínén minden egyes gyülezetben írassa össze, vagy előkészítesse a gyülekezet tagjainak egyénenkénti és összesített állami adó kimutatását, s rögtön az utána következő rovatban a 100/0-os kulcs szerinti egyházi adót Írja elő vagy vesse ki a bizottság. Á családfőket vagyoni viszonyaikra, illetve állami adójukra tekintettel sorozva, ossza be 2—20 koronás csoportokba és az ekként megállapított személyi adót, összegezve a lO°/0-os birtok adóval, ki fog jönni az az egyházi adó, melyet egy-egy egyháztag, illetve adófizetésre kötelezett hitsorsosaink fizetni jogosítva és kötelezve van. Azt hiszem, ez volna a leghelyesebb és eredményesebb eljárás, a központi beküldés és feldolgozás célra nem vezetne, mert sokan meg nem értenénk utasításait, intenoióit, hiányoznék a közvetlenség, mellyel rögtön ott a helyszínén lehet tisztázni vitás kérdéseket ; de meg ugyanez a gyakorlat érvényesült a jelentő ivek, kongrua alá felvétel, sőt a tanítói fizetések megállapításánál is, ahol a szolgabirák a helyszínén megjelenve állapították meg a javadalmakat. Az ekként elkészített munkálatok azután az egyházmegye, illetve a kerület jóváhagyása alá lennének a mégis emberi gyarlóságból érhető hiányok kiigazítása végett terjesztendő^ Abban az általam kizártnak tartott esetben, ha az állam azt mondaná, hogy amit kértetek, megkaptátok, tegyetek vele amit akartok, én többet nem adhatok, magam is osztom a belsősomogyi esperes jelentésének azon felfogását, hogy inkább odáztassék el a lelkészi nyugdíj létesítése és a közigazgatási költségekhez való hozzájárulás, s az ezekre kontemplált összegek az egyházi adózás teljes rendeztetése végett erre fordítassanak ; de különben — ismétlem — én a magam részéről kizártnak tartom, hogy az állam 600 ezer koronáért annyira ellentétbe jöjjön a maga szentesítette törvénnyel és a méltányos igazsággal. Szorosan kapcsolatos az adózási viszonyok megváltoztatásával a tandíj kérdése is. Bárkinek jutott eszébe a tandíjat is bevonni az egyházi adózás körébe, bölcs és üdvös volt! Egy hatalmas lépés felekezetűnk körében az ingyenes népoktatás nagy célja felé. Gyülekezeteink előtt legalább 3/4 részében ismeretlen dolog lesz a tandíj-fizetés, s a gyermekek ingyen részesülhetnek a tanítás és nevelés jótékony áldásaiban. Nem lehetne-e azt váljon keresztül vinni a negyedik 1/i részben is, ott is ahol államsegélyt az egyházi adó csekélysége miatt nem kapnak gyülekezeteink I Hogy elmondhatnánk: nincs egyetlen gyülekezetünk sem, mely tandíjat fizettetni, nincs egy tanköteles sem, akinek szülei tandíjat fizetnének, egyszóval elmondhatnánk, hogy a mi felekezetűnk az egész vonalon mindenütt behozta és alkalmazta a tandíjmentességet, az ingyen iskoláztatást! Hiszen miről van szó tulajdonképen ? nem új adóról, nem újabb kivetésről, hanem egy meglevő adónemnek más alapon hordozásáról, más cim alatt, más módozatok mellett leendő viseléséről. Ezzel az adóreformmal kapcsolatosan, hivatkozva a nagy többségre, hivatkozva ennek üdvös, jótékony voltára, mindenesetre kötelezőleg meg lehetne oldani, rendszeresíteni ezt is. Egyházmegyénkben annyival is inkább, mert nálunk az adózás és vele kapcsolatos minden kérdések állandó ellenőrzésére és feldolgozására bizottság van, amely bizottságnak módja és lehetősége lesz e kérdéssel foglalkozni, hiszem, reméllem, hogy keresztül vihető és megvalósítható leszen ezen üdvös törekvés. Szorosan özszefüggőnek tartom az egyházi adózás reformjával a díjlevelek pénzértékben felszámítását is. Feltétlenül jótékony hatásúnak tekintem az egyházi hivatalnokok készpénzzel való fizetését, javadalmazását. Sőt szeretném, ha még a föld jövedelme is készpénzben adatnék főként azért, mert lelkészt, tanítót s főként ez utóbbit gyakran elvonja hivatása teljesítésétől, s mert ma már a szociális viszonyok miatt jól gazdálkodnunk alig lehet, rosszúl gazdálkodni pedig nem érdemes és nemzetgazdászatilag káros. Kényes, szerfelett kényes kérdés ez. Ha alapul vesszük a kongrua alá való felszámítást s kulcs gyanánt azt alkalmazzuk, vesztesége van az egyházi tisztviselőknek, mert a tényleges érték mégis csak sokkal többet ér. Ha pedig a lehető magas értéket vesszük fel, kockáztatjuk azt, hogy a kongrua revizió alkalmával előbb vagy utóbb reá jön az állam és alapúi azt fogadja el, a magasabb felszámítást, s akkor gyülekezeteink vállára nehezül a különbözet, az egyházi tisztviselők pedig mit sem nyernek
