Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-07-08 / 27. szám

455 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 456 hallgatják az ilyen szép beszédeket? fölényes, lenéző, ostoba mosollyal válaszolják neki, hogy hát »mink nem szoktunk templomba járni.« Mintha mondanák: »Van ám itt ész! annyi, hogy te föl sem foghatod! nekünk kellene a templom ?« S aki ennek a jelenetnek tanúja, azt gondolná, hogy ezeknek a fejében ott van minden ismeret Aristotelestől kezdve még egy jövő ezredévig előremenoleg, ezek legalább is tál­tosok ; de még akkor sem volna helyes Isten igéjével szemben igy viselkedniük. S óh »nyájas idegen«, rájössz a továbbiak folyamán, hogy az illetők még azt sem tudják p. o. miféle terem­tett állat lehet az a március 15, holott vagy 15 esztendő óta minden évben emlékezés van róla a templomban is, Isten igéje keretében, dehát ha ők, a bölcsek, »nem szoktak« templomba járni, s e földön szebbet, jobbat el nem ismer­nek a korcsmái beszédnél, meg a pohár bornál, aminél jobb és érdemesebb már csak a két pohár bor lehet. De legyen elég a keserű példákból, bár le­hetne még keserűbbeket is felhozni, mert bebi­zonyul mindig, hogy ahol és amikor az Isten törvényeit hallgatni egyszerűen »nem szokták«, ott minden rossz bekövetkezik és burjánzik a sokféle bűn. Amint egy kis konfirmációi kézi­könyvünk is szépen rámutat, már a legelső bűn is a hitetlenség által jött be a világra, mert az első ember pár nem hitte el, hogy amit Isten parancsol, az igaz és szent, amit megszegni halálbüntetés nélkül nem lehet. Az igaz vallá­sosság ébrentartása tehát rendkívül fontos úgy a közjó, valamint az egyesek javának érdekében is. Ezt bizonyítgatni ma már teljesen fölösleges, amikor különben is az igazán képzett és művelt lelkek rég kiábrándultak az u. n. exact tudo­mányok imádása egyedül idvezítőnek képzelt hitéből. Bennünket közelebbről az fog érdekelni, mi az oka s van-e és mi az orvossága az igazi vallásosság e hiányának ? Mindjárt letárgyalhatjuk először is, amit felhozni nagyon gyakran szokás, s amit igy fejezhetünk ki: »keresd a papot!« Igen, ez az általános kuruzsló eljárás minden egyházi bajnál azok részéről, kik mindig és mindenütt a lelki pásztort állítják bűnbakul. A lelkipásztor az oka, ha szegény, tehetetlen az eklézsia, mert nem tesz semmit, nem működik és nem működhet annak előhaladására. Mért nem teremt ott, ahol nincs ? Mért nem erélyes, körültekintő, szigorú, mért nem követel meg mindent, minek enged, mért tesz bizonytalan zengést a harci trombita ? Ha elégedetlenség, zavar van a gyülekezetben, ki volna más oka, mint a lelkipásztor, aki kö­vetelődző, nem bölcs, tapintatlan, összeférhetetlen és van valami a viselkedésében, ami sértő, a krisztusi szelídség, alázatosság, türelem nem sajátja, túlságosan igazságos akar lenni, holott ha senki sem akar engedni, elvész a világ. E szerint a megdönthetetlen axióma szerint a lelki­­pásztorok az okai annak is, ha templomba nem járnak a hívek. Nem tudják ők még azt sem, ami — e vélemény szerint — egyetlen teendőjük volna, a predikálást megtenni, pedig egész héten egyéb dolguk sincs, mint erre előkészüíni. Lm részem­ről szeretném minden így gondolkozótól jó szív­vel megkérdezni : volt-e már abban a szegényes református templombau, s hallgatta-e már p. o. annak a lenézett, egyszerű, öreg, gyöngének tartott lelkipásztornak beszédét és gondolkodott-e affölött, hogyha talán erő a természet rendje szerint nem is lehetett abban a kellő mértékkel; de mennyi élettapasztalat, bölcsesség, személyes hit, jóságos lelkűiét, Isten igéjének ismerete tette vonzóvá azt a beszédet? Egyszóval próbálta-e már Isten igéjét szomjuhozó lélekkel hallgatni meg a legkisebb, legszegényebb templom leggyöngébbnek vélt lelkipásztorát és ha ezt próbálta, csalatkozva távozott-e a templomból ? Mert ebben rejlik a dolog kritériuma: a nem szomjuhozó beteg testnek ott lehet a legüdítőbb élővíz, hideg leli tőle, mig az egészségesnek szomjúságát oltja. így a nem fogékony lélek előtt a legjobb igehirdetőnek munkája is csak üres brillirozásnak tetszik, az Isten igéjéért szomjuhozó pedig üdülést talál a leggyöngébb tehetséggel hirdetett igében is, csak Isten igéje hirdettessék. De hát azért a lelkipásztor, hogy felrázza az alvó lelkeket és tegye fogékonnyá. Óh igen, tesszük is ezt több-kevesebb erővel, azért tudjuk is, hogy mindent ettől tenni függővé s a lelkipásztort tenni felelőssé a nép templom­kerüléséért nem lehet. Óh igen, ébresztgetjük mi az alvókat, de most a legjobb munkának eredménye is alig megmérhető csekélység. Ön­tözünk s gyomlálunk, de Isten adhatja csak az előmenetelt, Ő teremti a dús termőföldet és a sivár homoksivatagot. A homoksivatagban pedig nem kél ki a legjobb mag sem, nem ered meg a legnagyobb gonddal ültetgetett plánta. Az az, hogy megered néha. Tudunk erre is példát, hogy a megrögzött templomkerülés ilyen helyén egyik fiatal lelkipásztor mindeneket megpróbálva működött tehetséggel, buzgósággal, maga és csa­ládja jó példaadásával, minden időt és alkalmat felhasználva a javításra és nem is maradt el az eredmény. Mikor működését megkezdte, télviz idején vasárnap délelőtt szokott lenni úgy 3 férfi a templomban, s 6—7 esztendő múlva már 5, de talán 6 férfi is szokott lenni ugyanott. Tehát tiszta a számítás : ha 60 esztendeig működhetik, lehet még 30 buzgó férfiú is télen, vasárnap délelőtt. (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom