Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-17 / 24. szám
407 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 408 az egyetemes konvent. Révész gondolata azonban ma is egyedül autonomikus. E gondolattól, ettől a tiszta autonomikus felfogástól azonban egyházunk már eltért. Elég kár, mert ezen az utón részekre szakadtunk, külön érdekekkel! Es most már úgy tetszik, hogy csoportok törtetnek és nem az egyetemes egyház az igények kielégítéséért. Révész gondolata a a tiszta autonomikus felfogás szerint az egyház a számítást csak a maga tájékoztatása végett tette volna; azért, hogy megmondhassa az államnak, hogy kulturális céljai kellő istápolására mekkora évi öszszegre van szüksége; de hogy abból az összegből mit mire fordít, az az ő dolga. Csak arról köteles elszámolni, hogy a kulturális célokra nyert összeget tényleg ilyenekre fordította. A római katholikus egyház is maga állapítja meg, hogy az államtól nyert javai évi jövedelmét mily egyházi célokra fordítja. így juthat ott tetemes összeg még a római pápa s a római katholikus egyház egyetemes céljai támogatására is. így ajándékozhatnak egyes főpapok, kanonokok a papi nyugdíjintézeteknek, a jótékonysági intézeteknek, egyes városoknak szegényeik ellátására tetemes, nevüket időtlen-időkig megőrző alapítványokat. Mi nekünk most az állam mondja meg, mi célra ád és mire nem ; ő mondja meg, hogy a nyert segélyt micsoda célra kell fordítanunk. Ezzel egy újabb egyenlőtlenséget létesít a római kath. egyház között és közöttünk. Ez egy. A más az, hogy amire majd ád, arra meg lehet lesz bővebben is, mint a hogy föltétlenül szükséges lett volna, a másikra pedig semmi se jut; holott meglehet, hogy maga az egyház, ha nem is megfordítva, de másként és megfelelőbben rendelkezett volna. Egész bátran merem mondani, hogy az állam is jobban járt volna, ha azt mondta volna, már a tanítói és lelkészi fizetések rendezése előtt, hogy no Írjátok össze mennyire lesz szükségtek, hogy minden kulturális szükségtek, célszerűen elláthassátok és azt az összeget, illetőleg az annak megfelelő tőkét egészében rendelkezésünkre bocsátotta volna. Az országgyűlést megnyitó trónbeszéd az 1848. évi XX. t.-c. alapján elvállalt terheknek csak fokozatos kielégítését Ígéri. Vékony Ígéret ; vékony reménység! Mert hiszen keserű tapasztalat alapján mondta a közös bizottság 1904. dec. 6-án kelt fölterjesztésében, hogy »eddig nem sikerült és előreláthatólag ezentúl sem fog sikerülni, a budgetbe fölvett dotációt csak megközelítőleg is akképen fokozni, hogy csak a legkisebb reményünk is lehetne, hogy ezen dotáció emberileg belátható időben arra a fokra emelkednék, amely az emlékiratunkba kimutatott és kétségbe nem vonható szükségletek fedezését csak némileg is megközelítené. Megvagyunk tehát győződve arról, hogy a részünkre alaptörvény által (1848. XX. t.-c.) biztosított segélyezés a budget keretében évről-évre felveendő dotáció rendszerén teljes hajótÖréstfogszenv e d n i.« De még ha felvétetnék is ily módon összes szükségeink fedezésére a kívánt összeg: még akkor se lehetnénk egészen nyugodtak; nem volnánk kellő biztonságban. Nem én mondom ezt, hanem a kiváló jogász: dr. Nagy Dezső. O mondotta a zsinaton: »Ne méltóztassék azt gondolni, hogy mindig egyforma világot élünk; az idők változnak s a politikai viszonyok is ; a hatalmi tényezők egyike erősödik, a másika gyengül . . . Vagyunk-e mi abban a tekintetben biztosítva, hogy örök időkre egy és ugyanazt a dolgot fogják államellenes magatartásnak tartani ? Ne méltóztassanak csak mára nézni. Ma azért érezzük e kérdésnek súlyát kevéssé, mert körülbelül elmnndhatjuk, hogy mi vagyunk azok, akik az ország szellemét megadjuk ; de ki biztosít arról, hogy nem fog másként lenni 20, 30, 50 év múlva se?! Olyan egyházpolitikát méltóztassanak tehát követni, amely az egyház jövendőjét nem hónapokra, nem évekre, hanem évszázadokra biztosítsa.« Nagy Dezső e szavai a protestánsok közérzületét teljességgel híven fejezik ki. Igazán szörnyűség csak el is gondolni, hogy megtörténhetnék, hogy a már néhány éven át adott segélyt az országgyűlésnek egy új más irányú többsége egyszerre csak törölné, avagy esetleg évekig tartó törvényen kívüli állapotban, absolutismu8ban lévén az ország, e segély nem utalványoztatnék ki! Erre gondolva mondta Nagy Dezső: »ha az állami támogatás egyszerűen csak egy budgettételként illesztetnék be évről-évre, ezt a lehető legveszedelmesebbnek tartanám s ezt az ajándékot egyszerűen visszautasítanám.« A közelmúltból előttünk van ijesztő példa gyanánt az, hogy a törvényen kívüli állapotban a kormány egyes vármegyéktől megvonta a segélyt és mi is kérdezgettük, hogy megkapjuk-e a szokásos évi államsegélyt ? ! Megkaptuk — a kormány jóakaratából. De ha nem adta volna ki, arról se tehettünk volna. A római katholikusok pedig minden körülmények között használják a nekik kiadott vagyont! így tűnik ki igazán nagy jelentősége dr. Nagy Dezső azon indítványának, amit ide vonatkozólag a zsinaton tett, hogy t. í. »Egyetemes egyházunk egyházi ég iskolai szükségleteinek az 1848. évi XX. törvénycikkben kötelezett kielégítése az ugyanazon törvénycikkben kimondott vallásegyenlőség, valamint az
