Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-17 / 24. szám
409 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 410 államvagyonban már részesült egyéb bevett vallás felekezeteknek a múltból átszállóit és az 1848, évi XX. törvénycikk meghozatala után is fentartott vagyoni állapotának szemel ott tartásával akképen történjék, hogy az állam e célra állampapírokból vagy egyéb értékekből álló megfelelő tőkevagyont ad át azzal a lekötöttséggel, hogy a tőke el nem idegeníthető, meg nem terhelhető s jövedelmei csak a fent jelzett célra fordíthatók.« Úgy régi, igazán református alapelvünk, mint az 1848. évi XX. t.-cikkben kimondott vallásegyenlőség, nem különben amiatt a semmiképen se kizárt veszedelem miatt, hogyha csak a költségvetésben évről-évre szavazná meg az országgyűlés a részünkre adandó segélyt, évek múlva, mikor már erre számítva berendezkedtünk, eleshetnénk tőle: ragaszkodjunk dr. Nagy Dezső indítványához s annak megvalósítását követeljük a törvény alapján. Erre a mostaninál kedvezőbb idő talán soha se lesz. A 48-as többség csak hű lessz régi jelszavához és ama nagy időhöz; Wekerle kormányelnök föltétlenül szabadelvű férfi; a néppárt meg mint keresztény párt bizonyosan nem csak vallja, de meg is tartja a Jézus Krisztusnak azon parancsolatát >valamit akartok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, azt cselekedjétek ti is azokkal.« Aminthogy ily irányú jóindulatának épen a szóban forgó ügyben hivatalos lapjában nem egyszer kifejezést is adott. Az idő és alkalom tehát kedvező; ragadjuk meg ! Kis József. Az egyház reformálásának szükségességéről. Irta Kálvin János. Ford. Ceglédi Sándor. (Folytatás.) A házassági tilalom a papok között — megvallom — régi: valamint az apácák és barátok között az örök önmegtartóztatási fogadalom is. Azt elismerik, hogy emberi szokásnál nagyobb súllyal bír Isten nyíltan kifejezett akarata. Hát akkor miért perlekednek velünk az intézmény régi voltára hivatkozva, mikor világos előttük, hogy Isten akarata részünkön van s nyilván a mi ügyünknek fogja pártját. A tan világos ,Tiszteletes mindenek között a házasság.* (Zsid. XIII. 4.) A püspökökről Pál nyíltan úgy beszél, mint feleséges emberekről (I. Tim. III. 2.; Tit. I. 6). Általában házasságra hívja mindazokat, akik élnek (I. Kor. VII. 9.), szerinte ördögi tudomány az, mely a házasságot megtütja. (I. Tim. IV. 3.). A Szentlélek ily kifejezései ellenébe mit használ emberi szokást állítani, ha csak az embert többre nem becsüljük Istennél. De érdemes azt is figyelembe venni, hogy mily méltánytalan becslők azok, kik nekünk e' dologban a régi egyházi szokást vetik szemünkre. Az egyház ókorának mely szakasza elsőbb, figyelembe vehetőbb, mint az apostoli idők ? Ellenfeleink nem fogják eltagadni, hogy akkor meg volt engedve s általában szokásban volt az egyházi szolgák házassága. Ha egyszer az apostolok meg voltak győződve afelől, hogy a papi nőtlenség hasznára válik az egyháznak, mért fosztották azt meg ily nagy jótéteménytől ? E kortól körülbelül 250 év telt el a nicaeai zsinatig. Sozomenus feljegyzi, hogy ezen már szóba került az egyházi szolgák nőtlensége, de Paphnutius fellépésére az egész dolog abban maradt. Mert a feljegyzés szerint, mikor ő maga, mint nőtlen, a nőtlenségről nem akart törvényt hozni, kész örömmel csatlakozott hozzá az egész zsinat. Azonban, amint a babonaság növekedni kezdett, ezt az egykor visszautasított törvényt is végre elfogadták. Azon kánonok között, melyeket nem annyira régiségük, mint inkább a szerző bizonytalansága miatt apostoliaknak szokás nevezni, egy oly intézkedés is fenmaradt, melynek értelmében az éneklők és az olvasók kivételével a papoknak a hivatalba való felvétel idejétől kezdődőleg nem szabad megnősülniük. De egy előbbi kánonban meg van tiltva a papoknak és diakónusoknak, hogy a vallás ürügye alatt feleségeiket elküldjék maguktól. A gangrai zsinat negyedik fejezetében átok van mondva mindazok ellen, kik a nős presbitert a többiektől megkülönböztetik s ez oknál fogva az ő áldozásától tartózkodnak. Ebből az tűnik ki, hogy azon időben még valamivel több volt a méltányosság, mint a későbbi korban. De nekem nem szándékom, hogy ezt az egész dolgot felöleljem értekezésemben. Csak azt gondoltam, hogy futólag bebizonyítom, hogy az első és tisztább egyház nem olyan nagy ellenségünk, mint aminőnek ellenfeleink szeretik feltüntetni. De ha megengednők is, hogy e tekintetben igazuk van, mért vádolnak oly kegyetlenül bennünket, hogy szent és világi dolgot összekeverünk? Mintha nem volna könnyű a válasz, hogy mi a régi egyházzal sokkal könnyebben összhangba jövünk, mint ők. A papok nősülését, mit nekik megtiltottak a régiek, szabaddá tettük. De mit felelnek a rósz nőkkel való élés felől, mely szerteszét uralkodik közöttük ? Azt mondják, hogy ők maguk sem helyeslik azt. Hanem sokkal nagyobb szigorral kellett volna e bajt kiirtani, ha a régi kánonoknak engedelmeskedni akarnának. Ha a presbiter megnősül, az új caesareai zsinat azt a büntetést hozta be, hogy rendjéről mondjon le, de, ha házasságot tört, vagy paráználkodott, a büntetés sokkal szigorúbban volt megszabva, t. i. : rendjéről letéve, még ki is közösítették. Most, ha valamelyik megnősülne, halálos bűnnek tartanák, de ha százszor paráználkodott is, kis pénzbírságra Ítélik. Kétségtelen, hogy, ha a papi nőtlenség törvényének első megalkotói ma élnének, a jelen tapasztalataiból okulva, bizonyára először tiltakoznának ellene. Bármint legyen is, felettébb igaztalan dolog, hogy bennünket emberi tekintély ítél el, mikor Isten szava nyilván felold. 24*
