Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1906-06-10 / 23. szám

393 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 394 Amilyen bizonyos, bogy azok a szükségek, amelyeknek orvoslását mi már évek hosszú só­gorán át óhajtjuk s amiknek kielégítését az állam már több mint félszázada magára vállalta, épen nem tartoznak a másod és harmadrendű szükségek közé, mert országunk lakossága igen jelentékeny részének szellemi és anyagi elhala­dását, megkönnyebbülését jelentik: ép oly bizo­nyos, hogy az állam az ezek kielégítésére szük­séges összegnél sokszorosan riagyebb terheket is magára vállal. A közelebbi években s csak a múlt. héten is magára vállalta a 450 millió ka­tonai terhet! Azért ha még most is az állam pénzügyi helyzetére való utalással igyekeznék a kormány követelésünk teljesítését elodázni: kénytelenek volnánk ezt nem oknak, hanem csak ürügynek minősíteni. (Folyt, köv.) Az egyház reformálásának szükségességéről. Irta Kálvin János. Ford. Ceglédi Sándor. (Folytatás.) Példákat hozok fel, ami által a dolog még át­tekinthetőbbé válik. Különösen három dolog van, amiért ránk támadtak: hogy a husevést bármely napon szabadnak nyilvánítottuk, hogy a papoknak megengedtük a nősülést s végül, hogy a fülbegyónást megszüntettük. Válaszoljanak jó lélekkel ellenfeleink ! Nem szigo­rúbban büntetik-e azt náluk, aki pénteken húst evett5 mint, aki az év egész folyamán feslett nők között élt ? Nem főbenjáróbb bün-e náluk, ha a pap megnősül, mint, ha szászor házasságtörésen fogják. Nem szíve­sebben elnézik-e, ha valaki Isten sok parancsolatát megveti, mintha évente egyszer elmulasztja vétkeit a pap fülébe meggyónni ? Kérdem : nem borzasztó dolog-e, hogy, ha valaki Isten szent törvényét sérti meg, azt kis bűnnek s bocsánatra méltónak tartják s ha valaki átlépi az emberalkotta szabályokat, kiengesztelhetlen véteknek tartják ? Az eset nem uj: bevallom. Mert mint fentebb mondtam, Krisztus a farizeusokat azzal vádolja, hogy Istennek parancsolatát az ő rende­lésük által haszontalanná tették (Máté XV. 6.). Továbbá az Antikrisztus gőgje, melyről Pál beszél, az, hogy „Isten templomában, mint Isten úgy űl, Isten gyanánt tartván magát“ (II. Thess. II. 4.). Mert hol van Isten összehasonlíthatlan fensége, hogyha halandó ember oly magasra emelkedett, hogy törvényei fölötte állanak az örök Isten határozatainak ? Figyelmen kívül hagyom, hogy az ételek és a házasság megtiltását Pál apostol ördögi tudománynak mondja (I. Tim. IV. 1—3.). Ebben is van ugyan elég rossz, de minden istentelenség be­tetőzése, ha embert állítanak magasabb fokozatra, mint Istent. Ha tagadják, hogy igazat mondok, magára a tényre hivatkozom. Végre is a papi nőtlenségről és a fülbegyónásról szóló törvény mi egyéb, mint a lelkek durva meggyil­kolása ? Fogadjon minden egyházi szolga örök szüzes­séget. Mikor egyszer a fogadalmat letették, feleséget nem szabad venniök. Mi lesz azzal, aki az önmegtar­tóztatás ajándékától megfosztva ég ? Itt nincs kivétel, mondják ők. De a tapasztalat megmutatja, hogy meny­nyivel jobb lett volna, ha a papokra soha nem rakták volna ezt a jármot, minthogy így égetik őket a gyö­nyörök kemencéjében örök lángokkal. Ellenfeleink fel­számlálják a szüzesség előnyeit, felszámlálják a papi nőtlenség előnyeit is annak bebizonyítására, hogy a papoknak nem valami elhamarkodott végzéssel tiltották meg a házasságot. Ürügyül felhozzák az illendőséget s a köztiszteletet. De igazolhatják-e mind e dolgokkal a lelkiismeret bilincsbeverését, melyet Krisztus nem­csak teljes szabadságban hagyott, de amelyeknek szabadságát saját tekintélyével s vére árán szerezte meg ? Ezt nem meri megtenni Pál. (I. Kor. VII. 35.). Honnét van hát ez az uj szabadság ? De, ha az égig magasztaljuk is a szüzességet, mi köze ennek a papi nőtlenséghez, melynek undokságától bűzlik az egész világ! Ha a szüzességet, melyről szóval vallást tesznek, valósággal is megtartanák, talán megbocsátanám, ha azt mondanák is, hogy ez a világ szemében illendő­ség ! De most, mikor mindenki jól tudja, hogy a há­zassági tilalom a papokra nézve szabadság a rossz személyekkel való élésre, kérdem, hogy mily ábrázattal mernek említést tenni az illendőség felől ? Kiknek erkölcstelensége pedig még nem hírhedt, azokat, mivel nem szükséges velük hosszan vitatnom a dolgot, Isten itélőszéke elé hívom, hogy ott beszéljenek az ő szüzes­ségükről. Valaki azt vetheti szememre, hogy e törvény senkire sem kötelező, ki magától fogadalmat nem tett. De micsoda nagyobb kényszer képzelhető, mint aminővel hajtják őket a fogadalomra ? Mindenkinek elmondják azt a föltételt, hogy a papirendbe senkit fel nem vesz­nek, mig magát fogadalommal nem kötelezi az örök nőtlenségre. Aki fogadalmat tett, akarata ellenére is kényszerítik megtartására annak, amit egyszer meg­fogadott : ellenkező irányban semmi mentség nem talál meghallgatásra. Aztán azt mondják, hogy az igy ke­resztül vitt papi nőtlenség önkéntes. Engedjük át szó­nokaiknak azt a dicsőséget, hogy a házasság hátrányait, a papi nőtlenség előnyeit birálgatva, gyakorolják stílu­sukat az iskolákban. De bármit mondanak is, nem bizonyíthatják be annak jóságát, hogy a lelkeket halá­los láncba kell verni, melyben azok mind a megfúla­­dásig vergődhetnek. Nevetséges, hogy az ily elitélésre méltó hitványságban a képmutatás is helyet lel magá­nak. Mert bárminők is, jobbaknak tartják magukat azon ürügy alatt, hogy nincs feleségük. A fülbegyónással épen így áll a dolog. Mert összegyűjtik a hasznokat, melyek abból származnak. Velük szemben nekünk ép oly könnyű felsorolni azon sok veszélyt, melytől igazán félniök kell, elszámlálnunk a sok s nehéz csapást, mely innét származott. Ezek 2 3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom