Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-06-03 / 22. szám
371 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 372 amely a vasárnap megünneplésére vonatkozik; — megtartatik-e az? Mily sokan vanak, akiknek soha se jut eszükbe, hogy milyen áldást rejtene az magában életükre, ha megszentelnék, amint kellene. Hónapokon, sőt éveken át nem mennek templomba. És itt — nem a templomban, hanem a templom-kerülésben, — összetalálkoznak az úgy nevezett intelligens osztály és a nagyobbrészt tudatlan kézműves, napszámos osztály, a jómódúak és az úgynevezett szegények. Ezek közűi egyik se ér reá, hogy vasárnap megnyugodjék testében, lelkében pedig a gyülekezetben épüljön. Arra azonban mindegyik rá ér, hogy e napon az egész hétre kivegye részét a testi élvezetből ... És van-e az egyes gyülekezetekben, avagy az egyetemes egyházban annyi lelki erő, hogy e lelki veszedelmen segítsen ? Avagy legalább csak akarat is van-e ? Yannak-e apostolok, akik elég bátrak és igazak lennének úgy prédikálni, hogy hallgatóik szivükben megkeserednének és ezt kérdenék: mit cselekedjünk atyámfiai, férfiak ? Ma se az apostolok nem elég bátrak, nem elég határozottak, se a hivőknek nincs meg az a bátorságuk, hogy ha megismerték tévelygésüket, be is vallják azt és szakítsanak vele. Mert az apostolok bátor és határozott munkáját a kornak túlfiuom és udvarias érzése türelmetlenségnek, tapintatlanságnak, elfogultságnak minősiti s nekik nemcsak hogy segítségükre nem siet, de egyenesen leinti őket; nemcsak magukra hagyja, de kárhoztatja is. Az egyeseknél meg elég már az is ahoz, hogy az általuk semmiképen se helyeselt tévelygő hitben külsőleg legalább megmaradjanak, hogy szülőiket, testvéreiket, vagy más rokonaikat meg ne bosszantsák, magukra ne haragítsák. Ez a kor tehát épen nem a bátor és lelkes hitvallók kora. Mindezeknél fogva bizony hogy nagy szüksége volna a világnak arra, hogy teljes mértékben kitöltessék rá a Szentlélek, a világosságnak, igazságnak, lelkes bátorságnak hódító ereje; a Szentlélek, az a tisztitó szél, mely elsöpörné a félénken ide-oda tekintgető, mindig csak az embereknek és nem az Istennek tetszésére néző tapintatosságot, alkalmazkodást, kényelemszeretetet; a Szentlélek, az a tüzes nyelv, mely elégetné a hamis tudomány oszlopait és lángra gyújtaná a szivekben a bibliai igazságokat és élesztene, teremtene igaz isteni félelmet, tiszta erkölcsöt, nemes emberbaráti szeretetet, testvéri közösséget. Jöjj, óh jöjj el áldott Szentlélek Isten, töltsd be a mi sziveinket mennyei erőddel és láttasd meg annak hasznait az egyéni és társas életben! A népek, nemzetek erkölcsi előhaladásában, megtisztulása és megszentelődésében! Az államsegély. Csodálatos az a közönyösség, amely az államsegély ügyét körülveszi. Mintha nem is lett volna szóban sohasem, mintha nem is lenne meg sohasem, úgy tekintik az emberek. Mély csend és hallgatás mindenütt. Sehol egy türelmetlen hang, mely megvalósítását sürgetné, sehol a reménynek egy szava, mely az Ígéret földje után sóvárogna, sehol az örömnek legcsekélyebb felbuzdulása, amely jelét adná annak, hogy valami nagy szerencse éri a református anyaszentegyházat. Sot ha a bennfentesek közül valakit faggat az ember, hogy halljon tőle e tekintetben valami véleményfélét : egy kézlegyintés és az ügy részéről letárgyaltatok. Hol az ok ? Mi a magyarázat ? Azt tudom, hogy nincs testület, mely nehezebben mozogna, mint a református papság; az is bizonyos, hogy a mi világi embereink — tisztelet a csekély számú kivételeknek — általánosságban véve az egyetemes egyháznak ügyeivel édes keveset törődnek és így csak a régi, megszokott ösvényen haladnak most is, mikor egy őket olyan közelről érdeklő ügyben is mélységesen hallgatnak ; tekintve azonban ennek az államsegélynek, mint olyannak rendkívüli fontosságát, amellyel szemben ez a közöny mindkét részről megbocsájthatatlan bűn lenne, a nagy hallgatásnak oka nem lehet más, mint az a bizonyos kézlegyintés ! Mi is volna más ? Bizonytalanság, tapogatódzás szülte ez ügyet, bizalmatlanság kisérte eleitől fogva, és ezer meg ezer szomorúbbnál szomorúbb körülmény, mely vajúdása közben felmerült, ezt a bizalmatlanságot úgy belénk rögzítette, hogy nincs lelkesedés, a reménynek sincs olyan ereje, amely ezt onnan kiűzné. Gyötör az aggodalom, hogy már is sok időt töltöttünk tétlenségben. Az állammal rövid időn belül rendbe jövünk, hanem majd önmagunkkal nem leszünk tisztában, mert fölöttébb bizonytalan, kit mennyi illet az államsegélyből. Mert hogy e tekintetben az adóügyi munkálatok zsinór mértékül nem vehetők, azzal már tisztába van mindenki. Annakoüáért alázattal kérem az illetékes köröket, hogy ezt a munkát megindítani kegyeskedjenek. Az a körülmény, hogy az államsegély még nem bevégzett dolog, nem befolyásolhatja a munka megkezdését, mert a legrosszabb esetben is minden veszteségért kárpótol minket az a tudat, hogy mi kellő időben, kellő erővel megtettük a magunkét. Hivattassanak fel a presbitériumok, hogy az államsegélyhez való igényeiket részletesen indokolt jelentés kíséretében terjesszék a megyére, a megyék tegyék meg rá megjegyzéseiket, onnan menjen a kerület és végső fórumképen a konvent elé. Az egyház reformálásának szükségességéről. Irta Kálvin János. Ford. Ceglédi Sándor. (Folytatás.) De ha egyszer közmondás gyanánt szerepel közöttük Gergely azon véleménye, hogy megérdemlik az előjogok elvesztését, kik az előjogokkal vissza élnek, vagy gyökeresen meg kell változniok, az egyház kormányzására más embereket választaniok, más választási módszert behozniok, vagy abban kell hagyniok a panaszt, hogy őket a megillető jogtól ok nélkül s igazságtalanul megfosztották. Ha azt akarják, hogy
