Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-15 / 15. szám
247 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 248 Törvénytervezet az alapítványokról. A kormányhatóság által az egyházkerületeknek véleményadás céljából megküldött törvénytervezet egyházkerületünk tavaszi rendkívüli közgyűlésén tárgyalandó lesz. E tervezet azonban kevesek előtt ismerős. Az alapos hozzászólást nagyon megnehezíti a törvénytervezetnek kevés példányban rendelkezésre bocsátása. Ügy hogy ma csak arra támaszkodhatom, ami a nekem kiadott, de visszakért tervezet elolvasása után jegyzeteimben és emlékemben megmaradt. Már pedig ily nagyfontosságu tervezet elolvasása nem elég annak teljes átértéséhez, különösen pedig az egyes, de egymással szoros összefüggésben levő rendelkezések hatásának átértéséhez. Azt hiszem még is, hogy nem végzek felesleges munkát, ha észrevételeimet megteszem. I. Általánosságban. Az alapítványok kérdése eddig nálunk országosan szabályozva nem volt. Az alapító az alapítványt kirendelte, célját meghatározta, kezelésére egyeseket, sokszor családokat, hatóságokat vagy jogi személyeket felkért s amint az alapítvány megtételére és elfogadására a megegyező akarat kinyilatkoztatása megtörtént: az alapítvány, mint külön jogi személy létrejöttnek tekintetett. Még bejelentési kötelezettség sem állott fenn. Innen van, hogy bár a felügyeleti jog az államot megilleti, még is az — legalább ez ideig — hatályosan gyakorolható nem volt. Úgy látszik, hogy a kormány a törvénytervezettel ennek a felügyeletnek hatályossá tételére törekszik, de intézkedésében már annyira megy, hogy minden autonómián keresztül gázolva, a kormányhatalmat akarja megtenni egyedül irányadónak. Az alapítványok részint magánjogi, részint közjogi természetűek, de e kettős természetet egymástól szorosan elhatárolni lehetetlen. A magyar magánjog régóta vajúdó törvénytervezetében az alapítványok magánjogi részének konstruálását megkísérli. De itt is sok az ingadozás — az első tervezettől az utolsóig. A Győriféle tervezet az alapítványt már létrejöttnek tekintette az alapító okiratnak a két szerződőfél elfogadása által, csupán a felügyelet és ellenőrzés szempontjából kivánta az alapítványi okirat egy példányának a kormányhatóságnál való letételét. A legújabb tervezet azonban már az alapítvány létrejöttét és érvényét annak okirati, magánjogi elfogadásán kívül még jóváhagyó állami aktushoz köti. Ezen az állásponton van a mostani törvénytervezet is. Ez az utóbbi tervezet nem annyira a szerződések létrejötténél általánosan érvényben levő magánjogi szabályok figyelembe vételére irányul, hanem inkább a jogi formák háttérbe szorításával az állami jóváhagyást teszi az alapítvány létrejöttének főfeltételévé; aminek természetes következménye lenne, hogy a végrehajtó hatalom az életnek ezen nagyfontosságu viszonylatában is magához ragadná a feltétlen intézkedés jogát, az egyházi és felekezeti, tanügyi, jótékonysági alapítványok feletti rendelkezésbe mélyen belenyúl és ez által az autonom egyházak rendelkezéseinek jogát erősen korlátozza. Mert az alapítvány az általános jogi felfogás szerint az alapító és elfogadó akaratának megegyezésével már létrejővén, független a kormányhatósági jóváhagyástól. Amikor mégis a tervezet az alapítvány érvényességét a kormányhatósági jóváhagyástól teszi függővé, akkor egyrészt épen a felek megegyező akaratának írásbeli kifejezése után is kétségessé teszi az alapítvány jogi léteiét; másrészt az alapítvány elfogadására kirendelt jogi személyt vagy hatóságot oly alapítvány elfogadására is kötelezhetné (4. §.), melyre a kirendelt az alapítóval megegyezni nem tudott. A felügyelet és az alapítványi cél betöltésének ellenőrzése a kormányhatóság jogkörébe tartozik. De ezen joggyakorlásának biztosítására untig elegendő az alapítványok bejelentése és az alapító okiratnak egy példányban a kormányhatóságnál letétele. Ez a bejelentés és alapító okirat csak a tekintetben volna megvizsgálható, hogy az alapítvány nem ütközik-e az állami célokba és nem kiván-e közrendellenes irányt érvényesíteni ? A tervezet az alapítványokat két kategóriára osztja. Egyháziakra és világiakra. Egyházi alapítványoknak csak azokat tekinti, melyek szorosan egyházi célt szolgálnak. A felekezeti, tanügyi és jótékonysági alapítványokat világi alapítványoknak nyilvánítja. Az egyházi hatóságoknak csupán a szorosan egyházi célokat szolgáló alapítványok feletti rendelkezési jogát tartja fenn, azt is bizonyos korlátozással (31. és 33. §.). A világi alapítványok felett pedig a kormányhatóság oly rendelkezésekre jogosíttatik fel, mely az autonom egyházi testületek kezelése alatt levő alapítványok elfogadásának (4. §.), kezelésének (13. és 20. §.), gyümölcsöztetósének (22. §.), célja megváltoztatásának (33. §.) ügyében teljesen a miniszter rendelkezéseinek van alávetve. Már pedig a kormányhatóságot képviselő miniszternek, aki a politikai áramlatok hatása alól magát ki nem vonhatja s akit a társadalmi irányzatok is befolyásolnak, ily terjedelmű hatalmat az autonom egyházak felett engedni nem volna célszerű. Az 1790. évi XXVI. t.-c. alapján kifejlett százados gyakorlat a protestáns egyházakat feljogosította egyházi, tanügyi és jótékonysági alapítványok létesítésére, kezelésére s annak rendel-
