Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-01 / 13. szám
213 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNSLAP. 214 vegyei és árvái az egyház vallásos erkölcsi közreműködési közjótékonysági céljai és intézményeire és egyáltalában az egyház érdekét szolgáló egyéb célok javára tett alapítványok feletti rendelkezés és közvetlen felügyeleti jog az egyházat illeti meg és hogy az állam felelős parlamentáris kormánya csak azon legfőbb ellenőrzési és felügyeleti jogot gyakorolhatja, amely hazai törvényeink és törvényes gyakorlatunk értelmében a ius supremae inspectionis cimen Ő Felségét a királyt megilleti. Ezen jogunkból kifolyólag ág. hitv. ev. (gyházunk 1904. évi közgyűlése (112. pont) egy kimerítő és részletes szabályrendeletet is dolgozott ki, amelyet még Nagyméltóságod elődjének tudomásvétel végett bemutatni szerencsénk volt. A mi egyházunkat illetőleg tehát az alapítványi ügy rendezésének szüksége fenn nem forog, mert a törvény által részünkre biztosított önkormányzati jogunk alapján már magunk rendeztük azt és pedig az állam főfelügyeleti jogának figyelembe vételével. Az államnak kétségtelenül joga és kötelessége az alapítványi ügyet törvény által rendezni. De azon a téren, ahol az egyház valamely közcélt saját erejéből és saját intézményeivel ellát és az államnak terhét ezzel kevésbiti, mert azt saját vállaira veszi, ott az állam helyes törvényhozási politikája az, az egyházat helyesen betöltött hatáskörében nem bolygatni és mindent nivellálni akaró törvévényekkel azt, ami az eddigi törvényekben jó volt, meg nem semmisíteni. Mi tehát úgy gondoljuk helyesen megoldandónak az alapítványi ügynek törvény által való rendezését, ha az állam az autonómiával rendelkező egyházakat az alapítványokra vonatkozó jogaik gyakorlatában meghagyja és legfeljebb arra kötelezi őket, hogy, amint azt mi már megtettük, az alapítványi ügyet önmaguk által alkotott rendelettel szabályozzák. Ennek megfelelőleg az általános polgári törvénykönyvbe egy szakasz lenne felveendő, amely ezen elvet kifejezésre juttatja. Ezen elvi álláspontunk előrebocsátása után Nagyméltóságod törvénytervezetének csak azon részleteivel fogunk foglalkozni, amelyek az egyházi alapítványokra vonatkozó rendelkezéseket tárgyazzák és amelyek egyházi autonómiánkat érintik. El kell ismernünk, hogy Nagyméltóságod törvénytervezete több tekintettel van az egyházak önkormányzati jogára, mint az általános polgári törvénykönyv tervezete, amely az egyházak autonom jogára egyáltalában nincs tekintettel és az egyházi alapítvány fogalmát nem is ismeri. Mindamellett azt látjuk, hogy Nagyraéltóságod tervezete is túllépné azt a határt, mely az állam ellenőrzése szempontjából szükséges. A protestáns egyházaknál, hol az alapítványok kezelése a községekben az egyháztanács és közgyűlés kettős ellenőrzése, a községek háztartása az egyházmegye, az egyházmegyéé a kerület és a kerületé az egyetemes egyházi közgyűlés nyilvános ellenőrzése alatt áll, egyrészt gondoskodva van arról, hogy az alapítványok céljuknak megfelelően gondoztassanak, másrészt az állami ellenőrzés a közgyűlési jegyzőkönyvek alapján, melyeket Nagyméltóságodnak pontosan beküldőnk, minden nehézség nélkül gyakorolható. Áttérve a törvénytervezet részleteire, nem találjuk elég szabatosnak azt a forgalommeghatározást, amelyet a tervezet a „szorosan egyházi célú alapítványra nézve11 felállít. Ezen fogalomhatározás szerint az az alapítvány, amelynek a hitélet körén túlmenő vonatkozása van, már nem lenne szorosan egyházi célú alapítvány. Határozottan kiveszi a tervezet ezen fogalom alól a tanügyi és jótékonysági alapítványokat. Vájjon a mi tbeologiai tanintézeteink javára tett alapítványok, ösztöndíjak stb. sem lennének ssorosan egyházi alapítványok ? Mi az egyházi alapítvány fogalmának ezen megszorítását nem fogadjuk el. (A törvénytervezet 3. §.) Egyházi alapítványnak tekintendő az 1790 — 1. évi 26. t.-c. 10. pontja értelmében — amely például az árvaházak és kórházak részére tett alapítványokat is egyháziaknak deklarálja — minden alapítvány, mely az egyház érdekeit szolgálja és amely az alapító által az egyház kezelésére hízva lett. Hiszen az alapító, aki vagyonát az egyház kezelésére bizta, nyilván egyházi alapítványt akart tenni és nem felelhet meg az ő szándékának, ha ezen alapítványt nem az egyház, hanem az állam közvetlen feuhatósága alá kerül. A tervezett 7. és 8. §§-val nem érthetünk egyet, mert bizonyos esetekben — a szöveg casuistikája nem mondható szerencsésnek — miniszteri jóváhagyástól tételezi fel az alapítványok keletkezését. Arra nincs semmi szükség, hogy az egyház azon joga, hogy alapítványai elfogadása iránt maga határozhasson, csorbítassék. Az egyházi főhatóság bir annyi belátással és megbízhatósággal, hogy annak az egyszerű kérdésnek az eldöntését, vájjon az egyház érdekét szolgálja-e a konkrét esetben valamely alapítvány, maga határozhassa el és a miniszteri gyámkodásra ami egyházunknak szüksége nincs. Annál kevésbbé van arra szükség, mert abban az esetben, ha az egyház önkormányzati jogával visszaélne, az államkormánynak főfelügyeleti jogánál fogva mindig van módja és lehetősége a visszaélések orvoslásáról gondoskodni. De az állami közigazgatás szempontjából sem kívánatos, hogy az állam az összes egyházi alapítványok jóváhagyásának iszonyú nagy munkáját magára vállalja, mely a 7. és 8. §§-oknak casuistikája és homályt fenhagyó rendelkezései mellett az „agyonkormányzás“ posványába fogja sülye8zteni az államnak az alapítványok feletti főfelügyeleti jogát. A tervezet 26. és 27. §-ainak rendelkezéseit sem hagyhatjuk szó nélkül. Az ellen ugyan nincs kifogásunk, hogy a kormány egyes esetekben, ha annak szükségét látja, az egyházi alapítványok kezeléséről részletes számadást követelhessen, de ezt sem lehet úgy érteni, hogy a kormány az egyházi alapítványok kezeléséről és hováfordításáról rendszeres számadást, vagyis a számadás évenkénti bemutatását kívánhassa. Miután ami alapítványainkról vezetett számadásokat az egyházi számvevőszékek megvizsgálják, azoknak az állami közegek által való rendszeres 13*
