Dunántúli Protestáns Lap, 1906 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1906-04-01 / 13. szám
215 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 216 felülvizsgálására szükség nincs és az ellenkezőnek a megállapítása egyrészt a mi autonom jogunkat sértené, másrészt a mi egyházi hatóságunknak, de egyszersmind az állami hatóságoknak munkáját is ok nélkül szaporítaná. Azt sem fogadhatjuk el, hogy a kormány az alapítványainkra nézve illetékes hatóságaink által tett intézkedést vagy határozatot bármikor megsemmisítheti vagy m eg vál toztath atj a. A mi felfogásunk szerint az állam legfőbb felügyeleti joga a mi határozatainkat illetőleg csak arra terjedhet ki, hogy a kormány azokban az esetekben, amidőn a mi határozatunk állami vagy jogos magán érdeket sértene, azt megsemmisítheti. Megkívánjuk azonban, hogy csak akkor élhet ezen jogával, ha egyetemes közgyűlésünk a fenforgó ügyben már határozott és a kormány kifogása dacára határozatánál megmarad. Ilyen esetben is azonban helye legyen a felebbezésnek a kormány határozata ellen a legfőbb közigazgatási bírósághoz, amely a vitás kérdésben végérvényesen döntene és pedig úgy, hogy a határozat a bírói döntés alól elvonható ne legyen. Abban sem nyugodhatunk meg, hogy a mi szabályrendeleteink jogérvényessége miniszteri jóváhagyástól feltételeztessék. A szabályrendeletek alkotásának joga a mi önkormányzati jogunk elvi folyománya. Soha és semmi szin alatt nem engedhetjük meg, bogy az ev. egyház belső ügyeiben hozott szabályrendeleteink hatályossága egy más hatóság jóváhagyásától függjön. A tervezet 29, §-a autonómiánkra felette sérelmes. Ez kihágásnak minősíti, ha az alapítványi hatóság (közvagy magánjogi személy) a miniszternek jelentést nem tesz és feljogosítja a minisztert 5 — 1000 K-ig terjedhető birság alkalmazására. A büntetőjog elvei szerint bűntettet vagy kihágást csak ember követhet el, hatóság vagy jogi személy nem lehet alanya a kihágásnak. De nincs is jogosítva a miniszter jelentést követelni az egyházi alapítványokat kezelő hatóságainktól, hanem csak is egyházi szervezetünk főhatóságaitól, amelyeket mint testületeket bírságolni nem lehet. Sérelmes a 31. §-nak az a rendelkezése, hogy a bár elfogadott, de még át nem vett alapítványi vagyont a miniszter képviseli. Nem látjuk célját ezen rendelkezésnek, mely ok nélkül korlátoz bennünket az alapítványok átvételében. Akinek a miniszteri fenhatóság alá tartozó eljárások nehézkességéről, azon bürokratikus tárgyalási módról, amely a minisztériumokban honol, fogalma van, az tisztában lesz a tervezett rendelkezés káros és sérelmes volta felől. Ég miután bírói eljárások, amelyek folytán alapítványokat át kell venni, az ország legtávolabb félreeső helyén is folynak, ki fogja fizetni a minisztert képviselő alapítványi igazgatóság napi díjait és útiköltségeit, ha valamely Árvavagy Krassómegyében egy 100 K-ás hagyomány iránti igény érvényesítendő a biróság előtt ? A tervezet 33. és 34. §-ainak az alapítványi cél megváltoztatására vonatkozó intézkedéseit annyiban kifogásoljuk, hogy a miniszternek az egyházi alapítvány céljának megváltoztatására csak abban a mértékben legyen ingerenciája, amennyiben ez az állam főfelügyeleti jogából következik. Ezen jog határait megvonja az állam érdekeire vagy a jogos magáérdekre való tekintet, gyakorlásának módja pedig az ellenőrzés által határoltatik, ez pedig a jóváhagyás szükségességét és jogosultságát még magában nem foglalja. Ezekben megtevén észrevételeinket, a törvénytervezet átdolgozásánál ajánljuk a mi alapítványi szabályzatunkat Nagyméltóságod figyelmébe, amelynek egy’szerü és könnyen megérthető rendelkezései törvényszövegnek is igen alkalmasak. Amennyiben a minisztérium akár a velünk közölt tervezetet, akár egy más munkálatot, amely az egyházi alapítványok ügyét is érintené, tövényjavaslat alakjában kívánná az országgyűlés elé terjeszteni, kérjük a javaslatot annak idején egyetemes egyházunkkal véleményadás végett közölni. Tulszigoru §. lelkészi nyugdíj-törvényünkben. A zsinat letárgyalta az országos református nyugdíj- és özvegyárva-gvámintézet törvényjavaslatát. Nem tagadhatjuk, hogy több okos szövegmódosítást elfogadott és különösen a kötőszócskák változtatásával vagy elhagyásával sok aggodalmat elhárított. (Lásd 10. §. b) De én és velem együtt igen sok közpap szerettük volna a 15. §. c) pontjának és főként a 22. §. b) pontjának Nagy Lajos belsősomogyi esperes szövegpótló javaslata értelmében való módosítását. Ha Isten is úgy akarja, nem annyira magunk és családunk, mint inkább keresztyéni és általános emberi szempontból. Lássak csak, hogy mit mond a 22. §. b) pontja : „Akinek néhai férje állásáról önként lemondott, vagy egyházi biróság jogerős Ítéletével hivatalától véglegesen megfosztatott, vagy pedig bármi okon magát általában a saját személyére nézve nyugdíj-jogosuttságától megfosztotta ; ezekben az esetekben az árvák sem részesíthetők neveltetési segélyben, vagy bármi gyámolításban.“ Midőn ezt a pontot túlszigoru § nak neveztem, nem a koldulásból élő kispapokból lett peregrinusokra gondoltam, hanem Zsigmond Sándor volt esperes, egyházkerületi, konventi és zsinati jegyző családja jutott eszembe. Hát kérem alásan, aki nemcsak egy egyházmegyét, de az egész magyarhoni református egyházi hatóságok szemét be tudta kötni hosszú éveken keresztül saját személyét és megbízhatóságát illetőleg, az bizony megtévesztheti saját feleségét és gyermekeit is. A barátságot meglehetett szüntetni a becsülettel, de nem lehet megtagadni a vérségi köteléket, nem lehet a keserű csalódással helyettesíttetni a kenyeret. Nem tartom lehetetlennek, hogy az ilyeneknél maga a nő gondoskodik a nyugdíj- és özvegy-árvagyámoldai járulékok pontos befizetéséről, rettegvén még a gondolatától is annak a sivár jövőnek, melybe könynyelmü férje Baját gyermekeit taszíthatja. De az sem lehetetlen, hogy férjének kerületi, konventi és zsinati szórakozásairól távolról sem értesül. Ha már a zsinat mellőzte Nagy Lajos szövegpótló javaslatát, újítsuk fel itt, mint igazán humánus indítványt, amelynek terhét szívesen viseltük volna :
