Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-02-12 / 7. szám
117 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 118 József— e vállalat első kötetében - adott ugyan szintén jót, de II. kötetben adott—sokkal jobbat. Az első kötetnél — mint a jelen kötet előszavában említi szerkesztő — kifogásolták, bogy sok benn az igen ritkán használható beszéd. Ez a II. kötet használhatóság dolgában is valóságos minta. Alig képzelhetünk már olyan alkalmat, amire ne találnánk ebben igazi szép, használható beszédeket, imákat s hogyha ez a 12 kötetre tervezett mű a többi kötetekben is ennyire változatos, enyire hasznos, gazdag és becses tartalmú lesz; ez egy minden tekintetben pompás, hézagpótló gyűjtemény helyét fogja betölteni, melyet eddig még sajnosán nélkülözött ref. egyházi irodalmunk. Mielőtt a könyv egyes dolgozatait sorra vennénk, a „Gyakorlati ev. ref. papi „lexikou“ elnevezéshez is lesz néhány szavunk. Igen jó elnevezés lett volna csak a „Debreczeni Lelkészi Tár.- Mint az előszóban említi szerkesztő, több helyütt kifogásolták is a lexikon szót, mert ez ismeretek tárát jelenti, olyan ismerettárt, amely szógyüjteményes alakban tárgyalja és sorolja fel az ismeretanyagot. Ilyen értelemben használják ma már a „lexikon“ szót. Ezzel szemben S. Szabó József felhozza, hogy a „lexikon“ elnevezést, jónak tartja a )Jyo) (beszélni) igéből származván, le^ixöv ßißliov lehet beszéd, szónoklat könyve is. Csakhogy a kéyco jelentsen bár szónoklást, annál kevésbbé jelent igehirdetést, mert ezt a %mvO<Jw jelenti, s az igehirdető nem praelegál, nem is dictióz, hanem praedicál, ha már a latin elnevezésekre térünk át. Ebben a könyvben pedig az igehirdetésnek különböző alakban és alkalmakra irott beszédei vannak, tehát olyan mondottak és mondandók, beszéltek vagy beszélendok, amelyek nem a keyin, hanem a v.rjQvooo) fogalmi körébe tartoznak. Tehát már ezért sem lehet 'ke^tv.öv ßißkiov ez a könyv. De még ha a lexikon értelmét már régen lefoglalták az u. n. lexikonok — szógyüjteményes alakban szerkesztett ismerettárak elnevezésére s ez átment mindenütt a közhasználatba, bajos dolog volna ezzel szemben annak új értelmet és használatot adni. Azon felül ez a lexikon szó bizonyos tekintetben lekicsinyítő (dehonestáló) is volna a gyakorlati lelkészi teendőkre nézve, mert azt a raellékgondolatot kelthetné az avatatlanok elméjében, hogy a gyakorlati lelkészség számára lehet egy olyan „lexikon“, melyet mint más lexikont, csak föl kell nyitni s megtalálja benne a gyakorló lelkész az igehirdetés összes módozatait, mert az csak olyan, mint a rubrikázott cédula, melyet csak ki kell tölteni. Pedig ilyen „lexikona“ a gyakorló lelkésznek nincs, de nem is lesz, hanem igenis lehet egy olyan gyűjteményünk — mint ez a Debreczeni Lelkészi Tár is amelyben találunk munkákat tanulmányozásra érdemeseket, például szolgálókat, átalakítva, esetleg azon alakban is használhatókat, meglátjuk, hogy mások hogyan forgatják az Isten igéjének fegyvereit, tanulunk, okulunk, elmélődünk, gyönyörködünk lelkűnkben 8 igy gyűjtünk és csiszolunk ki olyan kincseket, amelyek másoknak is hasznára, épülésére, vigasztalására, gyönyörűségére szolgáljanak. Ez pedig nem olyan munka, melynek körébe vágó „lexikont“ lehetne szerkeszteni. Az itt felsorolt okok miatt mi sem helyeselhetjük a „Gyakorlati ev. ref. papi lexikon“ elnevezést. De minthogy mégis meghagyta s az előszóban ki is jelenti a szerkesztő, hogy meghagyja továbbra is, mi sem mondunk egyebet, mint a mit ő mond ugyancsak az előszóban : a dolog nem annyira főbenjáró s a könyv kitűnő tartalmáért, a szokatlan vagy nem tetsző cimtől szívesen eltekintünk. Még csak néhány szót a kötetben előforduló fordított munkákról. Magyar ember a külföldi dolgokról vagy tudomást sem vesz s nem látja meg a jót sem, vagy pedig isteníti a külföldit. Mindenik hiba. A külföldi egyházi beszéd irodalomról is sokan tudomást sem akarnak venni, sokan pedig egész a bálványozásig dicsérik azt. YTalóság az, hogy az idegenből fordított beszédek közt van bizony selejtes is elég, amilyent nálunk talán a templomi komolyság veszélyeztetése nélkül sem lehetne felhasználni, van sok üres szócsépelés, száraz, erőtelen, beteges stílusgyakorlat, de viszont vannak igazi, hatalmas remekművek, melyek megérdemlik az átültetést s igen sokat használhatnak a mi sziveink talajába plántálva is. E kötetben előforduló átdolgozások is mind a legjavából valók s egyházi beszéd irodalmunk nyereségéül tekinthetők. A mi igy első látásra is kitűnik: tanulhatunk e külföldi szónokoktól élénkséget s talán nem vétünk, ha azt mondjuk, bizonyos — nemes értelemben vett — élelmességet is a beszéd alakja és szerkesztése tekintetében. De viszont önérzetünket is emelheti, amint egymás mellett látjuk e külföldi és a hazai termésű beszédeket, mert az is határozottan meglátszik, hogy a mi igehirdetőinkben több az erő és a komoly méltóság. Ezeket az — inkább magyar — szép tulajdonságokat nem eldobva, hanem egyesítve az előbb említett — inkább idegen, de szintén hasznos — tulajdonságokkal, hasznunkra válhatik az ilyen jó külföldi művek tanulmányozása. (Folyt, köv.) Szűcs JÓZSE, alsó-őrsi ref. lelkész. II. A kér. egyház rövid története. Polgári fiú és leányi»kolák számára. Különös tekintettel a magyarországi reformáció történetére 76 lapon, irta Fülöp József körmendi ref. lelkész és vallástanár. Ára fűzve 1 kor. Előre is kijelenthetem, hogy e könyvecske általánosságban véve megnyerte tetszésemet. Mert azonkívül, hogy nem markol sokat, hogy a hitoktatók az anyaggal túlterheljék a növendékeket, vagy pedig a sok felesleges cikket, cimet berekesztessék, a nyelvezet olyan egyszerű, hogy egy-két nehézkesebb mondat kivételével, a leggyengébb fejű növendék is könnyen megértheti és beemlézheti, annál is inkább, mert gondosan kerül minden olyan idegen szót, technikus terminust, melynek csak megmagyarázása is dolgot ad még a tanítónak is. E részben merném ajánlani a főt. kerületnek, hogy addig is, mig az elemi iskola számára
