Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-02-12 / 7. szám
113 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 114 hogy eme nemes és áldásos célok ez utón el nem érhetők, meg nem valésíthaték ! A törvényjavaslat 282. §-a ugyanis a személyadót, mely minden 20 éven felüli egyénre kötelező 2—20 koronában alapítja meg, dunántúli egyházterületünk fáradhatatlan tevékenységű Püspöke által benyújtott s kedvezőleg fogadott javaslat pedig átlagban 4-50 koronában, a birtok után esedékes egyházi adót mindkettő az állami adó 10%-ban. Mind a Kettő azt jelenti, hogy gyülekezeteink terhei, egyházi adója ezentúl a személyeket az egyeseket fogja legnagyobb részben, terhelni, mig a birtoknak, a vagyonnak terhén tetemesen könynyítve leend. Egyfelől sújt, másfelől áld — holott mind két félen áldani — könnyíteni lett volna hivatva ! És sújtja azt, aki úgy is eléggé van sújtva azzal, hogy semmije nincs — sújtja a napszámost — a tehetetlent — a szegényt — csak azért, hogy él, — hogy lélegzeni mer — és sújtja akkor, mikor nemzetgazdászok — társadalom tudományi irók — maga a politikai törvényhozás is keresik az eszközöket s mindent elkövetnek a „kis emberek“, a szegények megmentésére megélhetésének könnyítésére és sújtjuk mi, sújtja az az egyház, mely a krisztusi könyörülő részvétnek, felsegítő szeretetnek leghívebb képviselője, legvalódibb megtestesítője ! Seregestől vándorolnak ki feleink „jobb hazát“ keresni; népünket, felekezetűnket az egygyermekrendszer átka pusztítja — s mi a helyett, hogy alamizsnát, segélyt adnánk a nyomorultaknak, egyházi adó alanyoknak tekintjük őket, elidegenítjük a család, a személy szaporításától, s negative mintegy szentesítjük nemzetpusztító bűnös szokásaikat! Nem, Főtiszteletü és Nagyméltóságu Zsinat! gyülekezeteink nem kérnek, nem kívánnak ily segedelmet, nem rakhatunk 50 — 150%-os terheket gyámoltalan — napszámos híveink vállára, mig a birtok, aránylag ehez viszonyítva, elenyészően csekély terhet visel. Kegyeskedjenek — méltóztassanak megszívlelni, elgondolni — hogy az élethez közelebb menjünk mi is — felvilágosításul, meggyőződésül csak néhány esetet. Egyházmegyénkben van három, csaknem teljesen azonos viszonyok közt levő gyülekezet: Gr.-Szentgyörgy, Gr.Kissalló, Mohi. Mind háromnak 2 — 800 körüli református lakosa van, fizetnek állami adót — szegényebbek közé tartozván — mindegyik külön 4000 koronát. A törvényjavaslat szerint fizetnének egyházi adóba, birtok után 400 koronát, személyadóba a — 800 lélekszám % részét 20 éven alóliakra levonva — 540 lélek után csak 2*50 kor.-val véve fel, a legnépszerűbbnek mutatkozó javaslat szerint: 1350 koronát!! Tehát a vagyoni adó 300%-át! Lehet-e ezt, — tiszteletteljesen kérdezzük — öszszeegyeztetni a joggal — az igazsággal — nem is szólva méltányosságról — könyörülő szeretetről — haladó korszellemről ? Lehet-e ezt keresztülvinni Gyülekezeteinkben — melyekben eddig megfordított volt a viszony, sőt a személyre még sokkal kedvezőbb ! ? Lehet-e ezt s ily módon igénybe vennünk, elfogadnunk; alkalmazhatják-e e segélyezési !! adókulcsot gyülekezeteink — kivethetik-e lelkészeink, hacsak Egyházaink csendjét, békéjét s magukat a legnagyobb kellemetlenségeknek kitenni s gyülekezeteiket felforgatni nem akarják ! ! Méltóztassék csak az élethez, a valósághoz közelebb jőve, adófizető hitsorsosaink felére — mert csaknem ennyire tehető a napszámból élők száma — az eddigi egyházi adó helyébe annak 2 —3 — 4 - 5-szörösét kivetni : hogy mit fognak azok a józanul gondolkozó vagyonosok szólani az ilyen segítségre, az állam segítő erejének ilyen alkalmazására. Nem — bizonnyal nem ez a célja az egyházi adózás rendezésének, nem ez a hivatása, rendeltetése az állami segítségének, hozzájárulásnak, zsinati atyáink bölcsessége sem óhajtja — bizonnyal — ily módon enyhíteni, könnyíteni hitsorsosainak terheit. Főtiszteletü és Nagyméltóságu Zsinat, esdve kérjük — hacsak az egész üdvös cselekményt, tervezetet, illusiorussá tenni nem akarják — méltóztassék leereszkedni a kicsinyekhez, alkalmazkodni az élethez s megalkotni úgy az egyházi adózás rendszerét, hogy az valóban áldásthozó és terheket könnyítő, jogtalanságokat orvosló, nem pedig előidéző legyen. Elhallgatjuk a magunk — a lelkészi kar jogos panaszait, nem emeljük fel szavunkat méltánytalan s csak éppen megélhetést nyújtó fizetésünk, javadalmazásunk érdekében : bízunk, — hagyjuk e kérdést a Főtiszteletü és Nagyméltóságu zsinat bölcseségére; de híveink — gyülekezetünk érdekében reá kellett mutatnunk a tervezet hiányaira, téves irányára s kérnünk kell, hogy adózási alapul más kulcsot, talán a tervezettnek megfordítottját venni, vagy azt kimondani méltóztassék, hogy a személyi adó átlaga meg nem haladhatja a vagyoni adót, azzal egyenlő vagy a mi még igazságosabb és méltányosabb— annak csak fele leheti l Hogy ez alapon, az államsegély megnyerésének, kiszámításának alapjául szolgáló adatok — eredmények módosulhatnának s maga az államsegély összege is tetemesen módosulna s magasabb lenne, okul a célt nem érhető javaslatok kodifikálására nem szolgálhatna, hiszen azok a számítások nagyrészben adataikkal együtt hézagosak — hiányosak, amennyiben téves felfogások alapján lettek kiállítva : elég csak a belsősomogyi, felsőbaranyai Egyházmegyék espereseinek kijelentéseire s a magunk Egyházmegyéjére hivatkozunk : igy tehát már eddig is tetemesen több államsegélyre van szükségünk, mint az eddig feltüntetve és jelezve van s a jog és igazság érvényesülése, a felsegítés valódi módjának alkalmazhatása érdekében pedig miért ne kérhetne hitfelekezetünk valódi és megfelelő segedelmet attól a magas államtól, melynek minden hazafias, kulturális munkájában a legodaadóbb, sokszor erejét túlhaladó áldozatkészséggel, páratlan, mondhatni önfeláldozó teherviselésével osztozik. Ezekben tártuk fel aggodalmainkat, észrevételeinket. Tettük ezt a Főtiszteletü és Nagyméltóságu Zsinat iránt érezett mély és hűséges tisztelettel, de gyiileke-7* "
