Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-29 / 5. szám
Tizenötödik évfolyam. 5. szám. Pápa, 1905. január 29. A lap Mzellexxii részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő ozimére küldendők. Az egyház és iskola köréből. A dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. # -3— Segjelenlk minden vasárnap, A.z előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatiők Faragó János főmunkatárs ozimére küldendők. Zsinati beszámoló. (Folyt.) Ugyancsak az adózási ügy tárgyalása közben szóba jött a lelkészi fizetések rendezése és a lelkészi korpótlék is. Magam is, (mert mivel beszámolót irok, tehát jelzem a magam álláspontját is) azzal mentem fel a zsinatra, hogy egy kidolgozott és fel is vitt határozati javaslatot adjunk be arra nézve, hogy a lelkészek, a tanítók és tanárok fizetése, az egyházi adózás keretében legyen megoldva. Nagy Lajos esperes már alá is irta s aláírták volna a konferencián jelen volt többi Dunántúliak is. Antal Gábor püspök úr azonban hivatkozással arra, hogy a kérdés, mint mondotta, majd csak a tavaszon, a törv. tervezet 113. §-ánál jön napirendre: szándékomat leintette s akkor azt velem, vagy hát velünk visszavonatta. De beadta helyettünk — természetesen a magáét — Kiss Albert a debreczeni pap. Ki hallgatagon reá cáfolt Eötvös Károlyra is, aki a múlt nyáron azt merészelte mondani a parlamentben, hojgy a XX. t.-cikket végrehajtani se nem kívánatos, se nem lehetséges. De rácáfolt, igazán rétori szépségű beszédével — hallgatagon — arra is, hogy mi prot. papság nem vagyunk pénzszomjazó Crassusok, mert csak tisztességes és gond nélküli élést, existentiát kérünk, — hogy ismét Hegedűs szavát használjam, hogy szabaduljunk a cura pastoralist megölő azon másik c urától, melyből olyan nagyon nehezen vagy csak lassanlassan, szinte (mint az már szálló igévé is vált) csakis «fokozatosan» akar kivonni a társadalom. Pedig a magyar nemzet legmagyarabb lelkészeinek, az állam által mesés kincsekkel dotált más egyházak lelkészeivel szemben, elég volt már a százados türelem és nélkülözés. Kiss Albert határozati javaslata csakis 2400 korona alapfizetést s visszamenőleg 200 korona 5-öd éves korpótlékot kért. Nem magáért — mint mondotta — mert helyzetével lekészkedése alatt mindig meg volt elégedve s az ellen panaszkodni és zúgolódni ma sincs oka, hanem lelkésztársaiért, a kiknek helyzetére kötelességének érezte rámutatni. Czinke István is a lelkészek érdekében szólott fel, de ő — az idők jelét megértve, —- a mi Kiss Albertünknél is kevesebbet kért. Csak éppen a korpótlékot, de úgy, hogy az a törv. tervezet 113. §. figyelmen kivül hagyásával, az egyházi adózásról szóló szakaszban rendeztetnék, — nyílt kifejezést adva annak, hogy adassák meg az a nemzetiségi egyházak lelkészeinek is azon esetben, ha a nemzetiségi egyházak kitudják mutatni azt (és ez a fő) hogy a kálvinista egyház híveihez hasonló egyházi terheket viselnek. Es t. lelkésztársak! alighanem ez lesz a bölcs dolog. Azért lesz pedig bölcs dolog, mert ma erre kényszerít a helyzet, erre a közvélemény, a közhangulat s az állam állítólagos pénzügyi helyzete is. Maradjunk tehát csak annál, mit Kenessey mondott a mottómban, — s kérjük egyelőre és fogadjuk el segélyképpen a korpótlékot is, hogy az 1868. évi Lili. t.-c. (államsegély) az 1898. évi XIV. t.-c. (congrua) után fokozatosan elérhessük majd valamikor az 1848. évi XX. t.-c. valóra jutását is. 5
