Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-29 / 5. szám
79 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 80 Valamikor, — esperességem idején, — mikor nekem is bőven kijutott a rész a kongrua előkészítési munkából s mikor később referense voltam az adózási ügy törvényjavaslatának a b.-somogyi egyházmegye lelkészi értekezletén, a leghatározottabb ellensége voltam a részletes segélyezésnek csak azért is, mert azt kegyadománynak tartottam s ha módomban és hatalmamban állt volna, követeltem volna a XX. t.-eikkből folyó teljes illetményt. Látva és ismerve azonban azt, amivel a közvélemény, a közhangulat nyomása folytán legalább ez idő szerint megküzdeni nem lehet : most már szavazatommal is oda kell járulnom, hogy a jobb jövő reményével, fogadjuk el egyelőre a korpótlékot is. Alkudjunk meg elveink és jogaink fentartásával az idővel, nehogy beteljék fejünk felett azon igazság, hogy aki oly dolgok után szaladgál, melyek előtte Jutnak (mert bizony futva futnak) megfosztja magát azoktól is, melyek még számára megmaradtak. (Rousseau). Méltóztassék a nagy közönség meghinni, ha netalán némi részben igaza van is a b. e. néh. Körmendy Sándornak a volt esperes, egyházkerületi főjegyző, konventi tag és volt zsinati képviselőnek, ki azt állította s állításának közzétételére alólirottat felhatalmazta, hogy a vdági elem nem is látná szívesen, ha a papságnak nfeje aljau meg lenne jól vetve; vagy ha igaz volna az a hir, mit a zsinat tagjai közt bizalmasan korpoltáltak volt, hogy még a XX. t. cikk beváltását követelő Bánffy báró is oda nyilatkozott: (kérem nem mondok el mindent, de a mit mondok, azt igazán mondom el) mi lesz akkor a papsággal, ha neki, mikor már most sem bírunk vele, esetleg több fizetést is adunk ? mondom legalább nekünk a zsinaton fentlévő lelkésztársaknak tessenek elhinni, hogy az ügyet semmiféle befolyásra, semmiféle rábeszélésre és semmiféle taktikára, (aminek a zsinaton árnyéka sem látszott soha) fel nem adjuk, hanem ott, ahol kell, úgy amint lehet, összes képességeinkkel és szavunk minden erejével támogatni fogjuk. Sőt méltóztassanak a világi urak többségében is megbizni, hiszen közegyházi érdek az, hogy a lelkészek az 1600 kor. élvező rendőrök, a tanítók pedig a 600 —1200 koronáig fizetett állami szolgák fizetési rangfokozatából kijöjjenek. Csak a közvélemény ereje ne puhuljon meg ma, midőn a cél közelségéig már eljutottunk. Baksa Lajos az egyik tiszántúli képviselő, nov. 22-én, tehát a bezárt ülésszak utolsó ülésén, hogy nyoma ne vesszen követeléseinknek, megismételte a Kis Albert-féle indítványt, illetve az azzali rokon szellemben, öuálló indítványt is nyújtott be arra nézve, hogy mondja ki a zsinat, miszerint nemcsak az egyház adózás rendezését kivánja az állami dotációval orvosolni, de szükségesnek tartja sürgetően a lelkészi fizetések rendezését s az Emlékiratban felsorolt egyházi és iskolai szükségletek kielégítését is. Biztosíték okáért indítványozván azt is, hogy mindezekre nézve tárgyaljon az elnökség a kormánnyal és az eredményről a legközelebbi ülésszakon tegyen a zsinatnak jelentést. Erre, s a Miklós Ödönnek már fentebb idézett beszédjére tört ki aztán Bánffy báró ajkairól a szintén már jelzett ideges kifakadás : nem értem, miért szükséges itt nyugtalankodni ? Meglesznek elégedve, ha abban a lépésben, melyben menni akarunk, ott, ahol intézkedéseket tenni kell, követni tudnak minket. A zsinat, — hát mit tehetett egyebet ? — az elnöki kijelentést megéljenezte s miután Koncz Imre a Baksa Lajos indítványára kért névszerinti szavazást Bánffy kérelmére (csak azért, hogy a házszabályt, a formát meg ne sértse) visszavonta, helyesebben — nem kivánta ; miután még a törv. tervezetből a 282. §-ig eső részeket is letárgyalta : az elnökség a XI ik ülést bezárta és a zsinatot a tavaszig elnapolta. Ez a lefolyt ülésszak története . . . Hogy mi lesz a jövőben ? Hát várjunk és készüljünk. De vigyázzunk arra is, hogy a körünktől kiviil álló sötétség lovagjai hazafias frázisainak ne higyjiink, nehogy a magunk ügye megrontására valami módon nekik felüljünk ! . . . Baeíkonyi ICristóf, zsin. képviselő. Az adóhivatalok fizessék-e a lelkészeknek a kongruát? „Egy kongruás lelkészének ezen lap 3-ik számában megjelent levelére kér. pénztárnok úr megadta ugyan az érdemleges feleletet, de mivel levelében azon véleményének adott kifejezést, hogy az államsegélyes lelkészek szempontja és érdekükből az volna óhajtandó, hogy a kongrua közvetlenül a kir. adóhivatalok által fizettessék ki a lelkészeknek, engedje meg levélíró kartársam, hogy én is hozzászóljak leveléhez. Az én fizetésem ugyan nem kongruás, de mind a három tanítói állomásunk államsegélyes és igy van alkalmam ismerni a tanítói fizetéskiegészítési államsegélyek kézbesítésének „serényebb és kevésbbé nehézkes“ módszerét. Postakönyvemből tudom igazolni, hogy úgy a kir. tanfelügyelő urnái, mint a kir. adófelügyelő urnái hetekig pihen egy-egy államsegélynyugta, mig végre kiegyenlítést nyer. Igaz, hogy erre azt válaszolhatná a levélíró, hogy miért postai utón és nem személyesen fizettetem ki az államsegélyt ? Január elején, azt hiszem, hogy kevés lelkésznek volna kedve faluról 3—4 óra járást, fuvaros kocsiháton megtenni az utat az illetékes adóhivatalhoz azért, hogy pár nappal hamarabb kézhez vegye államsegélyét. Én egyházi autonómiánk határozott diadalának tekinteném, hogy ha a tanítói fizetóskiegészítési államsegélyeket és korpótlékokat is püspöki hivatalunk utján a kerületi pénztár közvetítésével vehetnénk fel. Az államsegélyek által sok oldalról megtámadott egyházi Önkormányzatunk védő bástyáit nagyobb veszedelem alig fenyegethetné, mint hogyha a lelkészi kongrua nem egyházi főhatóságunk utján, hanem a tanítói
