Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-11-05 / 45. szám

Tizenötödik évfolyam. 45. szám. Pápa, 1905. november 5. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények _ Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden vasárnap. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János • szerkesztő czimére küldendők. = főmunkatárs czimére küldendők. . Megnyitó beszéd. A theol. önképzőkör ref. emlékünnepén elmondta Csismadia Lajos tanárelnök. «Minden plánta, valamelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kiszaggattatik> — e sza­vak csendülnek meg lelkemben, Mélyen tisztelt gyülekezet! e napon, mely a reformációnak ne­vezett hatalmas szellemi mozgalomban a hitélet megtisztításának, a vallás és erkölcs megjavítá­sának 388 évvel ezelőtt való munkába vételére emlékeztet bennünket. A XVI. század e reformáló mozgalma apoka­­lipsziszbe illő, a képzeletet megragadó és foglal­koztató kép gyanánt tűnik föl előttünk. A hit hőseinek e korban is, miként az Ige első válasz­tott harcosainak, az apostoloknak, a bűnbe és tévelygésbe merült világot kellett felrázniok. Ép úgy, mint az apostolok, ők is szemben találták magukkal a világ nagyjait, hatalmasait. A testi fegyverek ellenébe nekik sem volt egyéb fegy­­verök, csak az Isten igéje. Reménytelennek látszó küzdelmükben amaz Ígéretben való bizodalmuk tar­totta fenn Őket, hogy «minden plánta, melyet nem a mennyei Atya plántált, kiszaggattatik.» Nem is csalatkoztak. Az erőszak megtölthette hitvallók seregével a börtönöket, a magasan fellő" bogó máglyák fénye piiosra festhette az eget s a vérpadokról patakként omolhatott alá vértanuk vére; de ügyük diadalra jutott. E küzdelemnek a hit és erkölcs reformá­lása mellett örökre emlékezetes nagy eredménye a lelkiismereti szabadság kivivása Ion. Ez tette, hogy a reformáció nem maradt csupán vallás vagy egyháztörténeti esemény, hanem az egész emberisé­get egyetemesen érdeklő történeti eseménnyé lett. A kivívott lelkiismereti szabadság, mint a politikai szabadság legbiztosabb talpköve a meg­újított vallási és erkölcsi elvekkel új társadalmi és politikai fejlődésnek — egy nem is sejtett arányokban kifejtett művelődésnek vetette meg alapját. lm, itt az oka annak, hogy az evangé­­liomi keresztyénséget befogadott s addig jelen­téktelen nemzetek elsőkké lettek a népek nagy családjában, — s azok pedig, amelyek visszauta­sították az evaugéliomot, alásülyedtek a magas polcról, melyben a reformáció őket találta. így igazolja a történelem, hogy mennyire szükséges volt a nem a mennyei Atya által plántált plán­ták kiszaggattatása! De, mélyen tisztelt gyülekezet! nagyon csa­lódnánk, ha azt hinnők, hogy az ősök mindent el­végeztek helyettünk és érettünk s nekünk nem maradt más, minthogy ő velők dicsekedjünk. Nem, a reformáció egy folytonos folyamat, egy olyan tisztító munka, mellyel felhagynunk nem lehet és nem szabad. A hó tiszta és mocsokta­­lan, mikor alá hull, de a föld porával érint­kezve beszennyeződik. A földporából alkotott emberek is oly könnyen megrontják a legtisz­tább mennyei igazságokat! A termő föld, ha rosszul művelik, ha elhanyagolják, buján és gaz­dagon hozza elő a gyomot. A babonák, a balga nézetek, a hamis bölcseség termékei ép oly szí­vós életűek, mint a gyom. Mindig készek ki­szorítani az egészséges evangéliomi igazságokat. Mi reánk hárul a kötelesség, hogy tisztán meg­őrizzük a kezünkbe adott evangéliomot. lm, ez a kötelesség igazolja’jelen iskolai ünnepélyünk tartását is. Ha csak kis mértékben 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom