Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-11-05 / 45. szám
767 DUNÁNTTLI PROTESTÁNS LAP. 768 erősíti is a reformáció nagy elveihez, mint drága örökségünkhöz való ragaszkodásunkat; ha csak kis mértékben erősíti is bennünk a meggyőződést, hogy az evangéliom az egyesek és népek boldogságának alapja: úgy célját elérte. S azon reményben, hogy ünneplésünk a feladatot némileg betölti, — az ünnepélyt rendező theologus ifjúság nevében, tisztelettel üdvözölve kedves vendégeinket: az ünnepélyt megnyitom. A reformáció az államra való vonatkozásában. Felolvasás a ref, hittanhallgatók önképzőköre 1905. okt. 31-én tartott ünnepélyén. Mélyen tisztelt Közönség ! Nagytiszteletü és Tekintetes Tanári Kar ! Tisztelendő Papnövendék Urak ! Nemes Tanuló Ifjúság. Evek hosszú sora óta kegyelettel és igaz szeretettel ünnepli meg a pápai ref. hittanhallgatók önképzőköre a reformáció emléknapját. Azok, akik a felolvasói tisztben e helyen elődeim voltak, több alkalommal ismerteték azokat a történeti viszonyokat, melyek a reformáció létrehozására közre játszottak ; történelmi tudásuknak fényét rávetették azokra az előzményekre, melyek az egyház körén belül reformációt tettek szükségessé, vizsgálták azt a fejlődési folyamatot, mely a reformáció következményeképpen szintén az egyház határain belül megindult. A hit tárgyát képező dogmák fejlődése és tökéletesedése kétségtelenül olyan terület, amelyen az emberi szellem nagy időkre szolgáló dolgokat teremthet, de a reformáció igazi, mély jelentőségével szemben aligha járnánk el igazságosan, ha annak eredményeit kizárólag a vallásos élet fejlődési terére szoritanók, ha megfeledkeznénk egyrészt arról, hogy a reformáció következményei nem kizárólag a hitelvek tökéletesedésében, hanem a társadalom egyéb téréin is áldásthozólag mutatkoztak. Általánosan ismert dolog, hogy az 1517 okt. 31- ikén megindult reformáció a tudomány s az irodalom egész új mezőjét tárta fel a művelődés előtt, hogy-sok bilincsbe vert, fejlődésében hátráltatott szellemi erőnek adta meg a szabad fejlődés lehetőségét. Köztudomású az is, hogy alig van oly specialis tudomány, melynek történelmében a reformáció a legfényesebb lapok egyikére ne volna Írva. Mert, mikor ugylátszik.- legalább a szabad gondolkodás az igaz vallásosság ellenségei szeretnek erre következtetni, mikor a római egyház fényes statisztikai adatokkal bizonyítgatja, hogy a tévelygők seregesen térnek vissza az egyedül idvezítő egyház kebelére, mikor a mind nagyobb mérveket öltő szociális mozgalmak a vallásosság s közelebbről a protestantizmus gondolatának sem látszanak kedvezni, úgy tűnik fel nekem, hogy megint itt van az idő a tiltakozásra. Protestálnunk kell ma is s a lelki szabadságnak mindazon jogait, melyeknek a protestántizmus a szülőanyjuk, az anya számára vissza kell követelni idegen kezekből. Azon nehány szónak, melyet e helyről mondandó vagyok, az lesz a feladata, hogy a reformáció azon általános, mély hatására mutasson rá, melyet az modern állam fejlődésére gyakorolt. Ha az újkori államot a középkorival összehasonlítjuk, a megegyezések nehány halvány vonását is alig sikerül felfedeznünk. Sőt úgy tetszik nekem, hogy midőn kimondjuk ezt a szót: újkori államfejlődés, akkor valami kelőiről kényszerít, hogy a reformációra gondoljunk. A modern állam kifejlődése a legeslegnagyobb mértékben köszönhető annak a szellemi mozgalomnak, melynek emlékezetét megünnepelni gyülekezetünk össze most e helyen. Mikor az állam eszméjének kifejlődésére gondolok, hirtelen eltolom önkénytelenül is az újkor megkezdődésének idejét 1517-re. A reformáció hatását az államiság kifejlődésében legelőször abban lesz alkalmunk megvizsgálni, hogy a reformáció az egyház és állam kozott fennálló viszonyt, az erre vonatkozó felfogást gyökeresen megváltoztatta. Mikor a jelenben azt látjuk, hogy az egyház és állam határvonalai nincsenek élesen és biztosan megállapítva, a határszéli területeken állandóan foly a vita a két fél között, akkor helytelenül járunk el, ha a harci készenlétnek ezen állapotját abból magyarázzuk, hogy a reformáció a maga szellemi forradalmával valami békés testvéri viszonylatot zavart meg, amely azelőtt az egyház és az állam közt fennállott. Épen ellenkezőleg : lesz alkalmunk bebizonyítani, hogy a reformáció hozta meg épen a határok rendezésére a helyes elvet. Az az új felfogás, melyet a reformáció ezen a téren létrehoz, nem csupán azon mennyiségi különbözet következménye, mely következik abból, hogy az egységes egyház helyét a reformáció után az egyházaknak egész sora foglalja el s hogy általában nincsen olyan állam, melynek határain belül kizárólagosan egy egyház uralkodnék a lélek területein. A reformációnak az egyház és az állam viszonya rendezésére vonatkozó felfogása nem ebből származik, hanem azon mély, igazán szentirásszerü gondolatmenetből, melynélfogva az egyház, mig egyrészről az államnak az emberiség anyagi érdekeinek terén a maga tiszteletreméltó helyét biztosítani akarja, másrészt a magán háznak is megakarja adni a lelkiek terén a legnagyobb erőkifejtésnek lehetőségét. Általában véve a reformáció hozta be az újsor gondolkodásába azt az elvet, hogy az egyháznak s az államnak kezet kell fognia ama végső nagy célnak, az emberiség boldogságának munkálatában. Hogy a reformációnak az állam és az egyház viszonyára vonatkozó elfogása nem a quantitativ különbségből származik, arra vonatkozólag legyen szabad felhoznom, hogy egyrészről az egység az egyház terén már a középkorban is nagyon kérdéses dolog volt. másrészről jelenben az egyház és állam viszonyának megállapításában a protestáns egyházak a katholikus egyházat is vita nélkül beveszik az egyház egységes fogalmába, ha az nem ismeri is el létjogosultságukat.
