Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-22 / 4. szám
69 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 70 bér havában összeült és időközben elnapolt zsinatnak azon határozata, melynek értelmében az egyházi hivatalnokok egyházi adó fizetésére lennének kötelezve — az értekezlet tagjait fájdalmasan és sérelmesen érinti; annak törvénnyé tételét nem óhajtja, sőt ellenzi, s fölkéri az egyházmegyei lelkészértekezlet nagyt. elnökségét, méltóztassék az egyházmegyei lelkészértekezletet sürgősen összehívni, hogy az egész egyházmegye lelkészi kara fölemelhesse szavát a sérelmes határozat ellen s kérvénnyel járuljon az űjból összeülendő zsinathoz, hogy ez a határozat szentesítés alá ne bocsáttassák. Az egybegyült értekezleti tagok az indítványt és annak indokolását helyesléssel fogadják, magukévá teszik azon határozattal, hogy az a szerkeszsőség engedelmével a „Dunántúli Prot. Lap“-ban közzé tétessék, fölkéretvén a többi egyházmegyék is a csatlakozásra s hasonló irányú mozgalom indítására. Kutasi Ferenc, értekezleti jegyző. Nefgrclog. Gondol Gábor önéletleirása. (Folytatás). Igen sok munka várt a jegyzői karra. A korlátlan hatalmú kormányzatnak a magyar alkotmányos és municipális jogokkal ellenkező, megváltoztatható vagy csak módosíthatónak remélt minden alkotása ellen a központi kormánynál, az ország dignitáriusainál, megyéknél felszólamlani, felterjesztéseket s megkereséseket szerkeszteni, az absolut hatalom közegeinek, eltávozta óta összehalmozódott sürgős közügyeket előterjeszteni s a különféle folyó ügyekről, melyek a közgyűlések előtt tárgyaltattak, minden következő napra a jegyzőkönyvet hitelesítés alá terjeszthető alakban megszerkeszteni, az akkori municipális tiszti állás legnehezebb feladatai közé tartozott. Egyik közgyűlés 4-ik napján a két jegyző harminc ivre terjedő jegyzőkönyvet terjesztett hitelesítés végett a közgyűlés elé. A főispán elismerését nyilvánította a munka felett s dacára annak, hogy a nagy urak, sőt magas állásra feljutott közönséges emberek nagy része is nem igen tudja, illetőleg elfelejti, hogy alárendelt közegeik minő munkát mennyi idő alatt végezhetnek el, gr. Cziráky tudta s ki is jelentette, hogy az elvégzett jegyzői munka fölér három heti rendes foglalkozás eredményével. Midőn az 1861. év elején a főispánhoz jelentés érkezett arról, hogy az annyira sürgős telekkönyvi birtoktulajdon és hitelügyekre vonatkozó perek s folyamodványok az osztrák uralomtól érintetlenül átvett telekkönyvi hivatalban nagy tömegben hevernek elintézetlenül s azok további mellőzése a népben az alkotmányos rendszer iránti bizalmat ingatná meg: az itteni ügyek elintézésére engem jelelt ki s a következő közgyűlés alkalmával törvényszék táblabirónak megválasztatott. Négy hónapon át reggeli 7 órától kezdve (csupán déltől 1 óráig tartó szünet mellett) esti 8 óráig tartó szakadatlan munkával sikerült a nagy tömegben befolyó és megsürgetett hátralékos ügyeket elintézni s tanácsülés elé terjeszteni. Az úgynevezett „magyar táblabirói“ gondolkozásmódot igen jellemzi az az epizód, hogy egy ülésben, midőn egy heti munkámat előterjesztettem és az 300 telekkönyvi bekeblezési s igény feljegyzési ügyből s nyolc tulajdoni jogperből állott, egyik táblabiró azt kérdezte, hogy az absolut uralom alatt mennyi volt az egy ülésben előterjesztett ügyek legmagasabb száma s hány volt az előadó. S midőn megmondtam, hogy az előadott ügyek száma a 150-et felül nem múlta s ezen tárgymennyiség két előadó legnagyobb munkája volt, határozott rosszalást indítványozott ellenem azon oknál fogva, mert az ily túlságos munka a hivatali utód eljárását s szolgálati érdemszerzését csaknem lehetetlenné teszi. Az indítványt azonban nem fogadták el. Ez és ehez hasonló jelenetek mindinkább bebizonyították azon állítás igaz voltát, hogy a régi hagyományoktól még nem mentes „megyei hivatal oly embernek való, kitől grácia, hogy szolgál.“ Ennek következtében elhatároztam, hogy még abban az esetben is ott hagyom a megyei szolgálatot, ha állásom a jövő választások alkalmával szinte biztosítottnak volna is tekinthető. Ezért tudomására hoztam befolyásos egyházi és iskolai hivatalnokainknak, hogy ha az újonnan felállítandó pápai jogakadémiába a tételes jogtudomány valamelyik szakmájában tanárnak megválasztanának, ez állomást köszönettel elfogadnám. A választás reám esett, még pedig azon protestáns autonomikus szabály alapján : „vooatio est penes plebem (ecclesiam)“: sok tekintetben megnyugtató és kitüntető dolognak tekintem, hogy a főiskolai tanári kar szavazatát is megszereztem Fehér megye főispánja nem fogadta el lemondásomat, mert a választás három évre szólott s a választás óta még egy év sem telt el egészen. Azonban tekintve a már feltűnni kezdő újabb kormányzati bonyodalmakat, szabadságot engedélyezett. Ez még el sem múlt, midőn a megye levéltárába fegyveresen betolakodott császári csendőrök erőhatalommal vittek el onnan irományokat és ezen kihívás következtében a főispán és tisztikar beadták lemondásukat. Én ezután Pápán 1861. nov. 4-én elfoglaltam tanári állásomat ugyanazon alkalommal, midőn Kiss János és Kotasz István hittanárok is felolvasták székfoglaló értekezésüket. A jogakadémia tantárgyai közül általában a tételes jog előadása jutott osztályrészemül, melynek mindegyik ágában tanítottam időnként mindaddig, mig KőrÖsy Sándor tanár helyét el nem foglalta. Ezután kiválóan a római és magyar magánjogot adtam elő, amazt az első, emezt a második évi jogi tanfolyamon. Az 1848 előtti korszakban a jogakadémiákon a római jogot nem tanították, mivel akkor a jogi tanfolyam csak két évre terjedt. Az abszolút korszak alatt a tanrendszer változván, a három évi jogi tanfolyamnak megfelelően a római jog is felvétetett az akadémia tantárgyai közé. Ezen intézkedés tagadhatatlan haladás
