Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-01-22 / 4. szám
71 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 72 volt a közoktatás terén. Azon körülmény ugyanis, hogy az észjogon kívül egy mintaszerű tételesjog alapszabályaival s általános elveivel ismerkedett meg a tanuló, könnyítő a többi tételes jog ismeretének megszerzését, a hiteles törvények okainak, összefüggésének és céljainak megítélését. Egyszersmind a haladni kívánók előtt egyengette az utat arra, hogy törvényismerőkből jogtudósokká lehessenek. Különösen feltűnt a római jog tanításának sikere az első két évben, midőn tanítványaimnak legnagyobb része jeles osztályzattal végezte a magyar magánjogot. Midőn Kerkapoly Károlyt országgyűlési képviselővé választották, ideiglenesen előadtam a jog és államtudományok encyclopaediáját. Miután ezen tantárgyat az egyetem és kir. akadémiák tantervébe belefoglalták, szükségképpen elő kellett azokat adni a mi protestáns akadémiáinkon is. Ebben mutattak fel tanítványaim legkevesebb sikert. S ezt részemről igen természetesnek találtam, mert a jog és államtudományok rendszerébe tartozó minden tantárgynak körisméjét akár alaki, akár anyagi tekintetben alaposan felfogni annak, aki még sem észjogot, sem tételes jogot vagy államtudományt nem tanult, vajmi nehéz. S igy a kevés siker nem lepett meg. Miután a pesti egyetem még az alkotmány viszszaállítása után I8ö8-ban sem ismerte el a pápai jogakadémiát nyilvánosnak s az ott kiállított bizonyítványokat felmutató ifjakat a megfelelő egyetemi tanévre nyilvános hallgatókul föl nem vette, a tanári kar beleegyezésével az 1868 iki egyházkerületi közgyűlés alkalmával, mint főiskolai igazgató azon javaslatot terjesztettem elő, hogy főgondnokunk, az országgyűlés hatalmas ellenzéki vezére, Tisza Kálmán, intézzen erélyes interpellációt ez iránt, hogy a protestánsok jogakadémiáinak nyilvánosságát, mely az 1792. évi 26. t.-eikken alapszik, mi okból nem ismerik el a kir. akadémiák s az egyetem, s szándékszik-e a miniszter az idézett törvénynek érvényét e tekintetben is megtartani. Ennek következtében megszűnt azon makacs ellenszegülésnek végső nyoma is, mely önkormányzati jogaink békés gyakorlata ellen mindannyiszor fölemelte fejét, valahányszor a nemzet ősi alkotmányával összeforrt vallási szabadságunk amazzal együtt elnyomásnak és üldöztetésnek volt kitéve. Két évtized alatt különféle viszonyok s koronként kedvezőnek mutatkozó kilátások között is a tanári pálya volt az, mely nekem az addig nem érzett lelki nyugalmat és megelégedést nyújtotta s ezt a megelégedést a kezdet nehézségei sem zavarták meg. Annak tudata, hogy az állami, testületi és magán hivatalok mindegyike, az országok és népek sorsát intéző legmagasabb állásokon alul csak bizonyos „modus vivendi“ minden magasabb rendeltetési cél nélkül, tanári pályám magasabb hivatása jótékony buzdítással hatott kötelességemnek lelkiismeretes és tehetségemhez mért betöltésére. Örvendve tekintettem vissza a helyi érdekek, pártfegyelem s az egyes hatalmasok túlkapásai által elröpített megyei tisztviselői állásomra, mit elhagytam, továbbá az ügyvédi, bár független, de sokféle mindennapias s leirhatlan silányságokkal körülfont foglalkozásra, mely mindennapias hivatásánál fogva nemesebb irányt, szellemet sem a törvényhozásnak, sem annak végrehajtásának nem kölcsönöz, s végre a minden szabadságot, személyes jogot a szolgaság ezinvonaláig sülyesztő központi kormányzati bureau hivatalra. Még mielőtt tanári pályámat megkezdtem volna^ megtanított a tapasztalat arra, hogy mi ezen állásnak szép hivatásán kiviil minden más hivatalétól eltérő, kizárólagos és a protestáns autonómia pajzsa alatt legfényesebben nyilatkozó sajátsága. S ez abban áll, hogy a taDár tudományos szakvéleménye és meggyőződése felett urat nem ismer. A jogtanár különösen a tudomány mértéke szerint bírálja a létező törvények indokait, feltárja a törvényhozás titkos rugóit s kimutatja, melyik felel meg az egyesek és az állam jól felfogott érdekeinek. Ekként ápolja a helyes jogérzéket, az eszményi jogrend tudata által megerősített valódi hazafiasságot. Kimutatja a törvényhozás hibáit, botlásait s azokat kérlelhetlenül elitéii. 0 felette pedig itél a legigazságosabb két biró, a tudomány és a közvélemény. (Folyt, köv.) Közli Borsos István, föisk. könyvtárnok. jegyes közleményefg —- Az előfizetési pénzek és hirdetési dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Személyi hir. Főtiszt. Antal Gábor püspök úr nagytiszt. Őzike Lajos főiskolai gondnok úrral a m. héten Pápán volt s résztvettek a papnövendékek párbeszédes vizsgálatain. — Adományok a debreceni főiskolára. Reichmann Ármin debreceni polgár 1500 koronát adott a debrece ref. főgimnáziumnak, Szesztina Lajos pedig végrendeletileg 5000 koronát hagyott a debreceni egyetemre. A nemes tett önmagában hordja jutalmát! — Két új egyetemi tanár. A budapesti kir. magyar tudomány-egyetem bölcsészeti karára Ő Felsége a király legközelébb két új tanárt nevezett ki: Széchy Károlyt és Riedl Frigyest, az első a régi, az utóbbi az újkori magyar irodalomtörténetet fogja előadni. — Többször megtörtént, hogy a közigazgatási bizottság a vármegyékben és városokban az iskolák bezárására nézve saját hatáskörében intézkedett. A belügyminiszter, egyetértve a kultuszminiszterrel most úgy intézkedett, hogy közegészségi okokból az iskolákra vonatkozó határozatok meghozatalára vármegyékben az alispán, önálló törvényhatásági joggal fölruházott városokban a polgármester jogosult. — A debreceni ev. ref. egyház népessége 1904. dec. 31-én 52,345, ebből 25.427 férfi, 26.918 no. Szaporodott az egyház 1904-ben 176 taggal.
