Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-29 / 44. szám
751 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 752 ő szabadságukkal ellenkezésben állanak.. . . Pedig könnyű belátni, bogy a Krisztus lelki országa és a polgári társadalom rendje a legnagyobb mértékben különböző dolgok. . . . Könnyű belátni, hogy azok, akiket a törvény szigorával is alig lehet korlátozni: mit cselekednének akkor, ha látnák, hogy a féktelenség útja gonoszságuk előtt büntetlenül nyitva áll?» És igy szükség van úgy az állami rendre, mint az egyházi fegyelemre, hogy az emberek között az emberiesség megmaradjon és az emberek egymás közt feddhetetlen társas életet élhessenek. Ismeretes, hogy Kálvin milyen gondos, mindenre kiterjedő, szigora fegyelmet létesített Géniben és azt személyválogatás nélkül alkalmazva általa, a romlott, züllött Genfet a tisztaságnak, jólétnek mintaképévé tette. Természetes, hogy ez nem ment könnyen, sőt nagyon nehezen ment. Eleinte botránkozással volt tele az egész Genf. Elannyira, hogy ott kellett hagynia Genfet. De ám a botránkozásoktól nem félt! A keresztyén szabadságról s a botránkozások kerüléséről szólva ezt mondja: «Amelyeket megtenni szükséges, azokat semmiféle botránkozástól való félelem miatt nem szabad elmellőzni. Úgy illik ugyan, hogy itt is a szeretet legyen a vezérelv, de csak az oltárig; azaz addig, mig felebarátunk kedvéért az Istent meg nem sértjük. . . . Nem hallgatok azokra, kik noha az istentelenség ezerféle formájábán vezérkednek, azzal áltatják magukat, hogy igy kell nekik cselekedniük, hogy felebarátaiknak botráukozásukra ne legyenek; — mintha aközben felebarátaik lelkiismeretét a rosszban nem építenék. És e kedves emberek, akár tanításukkal, akár életpéldájukkal tanítják felebarábarátaikat, azt mondják, hogy tejjel kell azt táplálni, akit azonban gonosz és veszedelmes tévelygésekkel töltenek tele (350 1.).. . Nem vagyok az, aki a durva kegyetlenséget pártolja és aki azt véli, hogy igazságos ítéletet lehet a nélkül is mondani, hogy hallatná szavát a királyoknak ama legjobb és legbiztosabb tanácsadója : a kegyelmess^g, -— mindazáltal mind a kettőt szem előtt kell tartania a felsőségnek. Egyfelől, nehogy túlságos szigorúsággal inkább sebezzen, mint gyógyítson; másfelől, hogy kegyelmének balga fitogtatásával a legkegyetlenebb kíméletbe (álhumanizmus) essék. Mert nem ok nélkül hangoztatták Nerva uralkodása alatt azt, hogy rossz ugyan olyan uralkodó alatt élni, aki alatt semmi sem szabad; de sokkal rosszabb olyan alatt, aki alatt minden szabad, (410 1.) És az utókor Kálvint éppen azon egyenességéért, szinte a, vakmerőségig vitt szigorúságáért magasztalja, mellyel a fényűző, léha, fajtalan és fegyelmeden Genfet a teljes elsülyedéstől megmentette. Sőt az anyagi és erkölcsi jólétnek és a rendnek mintájává tette. Talán 8 —10 évvel ezelőtt mi is sokat irtnn k és beszéltünk az eg}rházfegyelem szükséges voltáról, szervezéséről. Javaslatokat is láttunk már. De megijedtünk tőle a végrehajtásnál előállható keserűségek miatt és leszereltük a mozgalmat, és élünk a szerint a kényelmes elv szerint: minden úgy van jól, ahogyan van. De azért azt mondjuk, hogy — kálvinisták vagyunk ! Ennek a léha felfogásnak pedig igazi mély alapja az, hogy az irás, az Isten igéje nem mindennapi kenyerünk már nekünk : hogy nem társalkodunk mi már oly alázatossággal a mi Istenünkkel, nem keressük oly buzgósággal és odaadással az ő jelenlétét, az ő orcáját, mint az ős hajdan szent- prófétái, apostolai és azok a nagy reformátorok, akiknek világot átalakító munkásságáról emlékezünk e napon. Mintha csak félnénk gyakorta emlegetni, szüntelen eszünkben forgatni az ő tökéletességét, ami szinte ijesztően hirdeti a mi tökéletlenségünket. Inkább felületesen foglalkozunk vele is, csakhogy magunkkal se kelljen azt tennünk alaposan. Az Isten eszközök által munkálkodik. Ily eszközei voltak a nagy reformátorok is. Korukra bámulatos hatásuk volt. Próbáljuk meg, menjünk el hozzájuk, hallgassuk beszédüket, hisz módunkban van : hátha minket is fölébresztenek, életre költenek s igazi tagjaivá, munkásaivá lennénk Isten országának. K. J. Nyelvtan- vagy nyelvtanítás? Alig hozható érdekesebb dolog szőnyegre, mint ama kérdés tisztázása, hogy a magyar nyelv tanítása hogyan történjék az elemi népiskolákban ? Én megvallom, hogy e tekintetben a „nyelvtanu tanítását „teljesen“ mellőzendőnek, kiküszöbölendőnek nem tartom. Nézetem a közép-ut: egy magában, külön-külön se „nyelvtantanítás“ se „nyelvtanítás“ célra nem vezet, hanem igenis a kettőnek összhangba hozása, az elemi iskolai élethez való alkalmazása adja meg a tanulónak a valódi életreképzést.
