Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-01-22 / 4. szám

67

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

68

ján oly tisztán átszürődve, hogy azoknak megoldása közmegDyugvást kelthessen; — de főleg azért, mert különösen az egyházi adózás rendezésének megoldására irányuló javaslatok és tervezetek készítése egy — bár minden tekintetben érdemes férfiúra bízatott, de a ki ami falusi gyülekezeteink viszonyait nem ismeri, azok életét, szükségleteit csak messziről, mintegy távcsövön át látja. Távol legyen tőlem, hogy tehetségét vagy odaadó buzgalmát akarnám kétségbe vonni e javaslatok s tervezetek készítőjének; sőt elismerem, hogy nagy, szinte emberi erőt meghaladó munkát végzett. Ámde az egyházi adózás kérdésének sikeres megoldásához nem elegendők a számok, a bőségesen bekivánt száraz statisztikai adatok. Falun élni, a kis gyülekezetek szivdobbanásait kell hallgatnia annak, aki bajaikon segíteni akar. Különben könnyen megeshetik, hogy az operáció életükbe kerül. Ismétlem : ezen okok miatt voltam és vagyok még most is aggodalmakkal eltelve az elnapolt zsinat működése és alkotásai iránt. Azonban úgy lehet, aggodalmaim alaptalanoknak bizonyulnak. Bár adná Isten, hogy azok legyenek. Nem is erről, hanem a zsinatnak egy bennünket közelről és érzékenyen érintő határozatáról kivánok néhány szóval emlékezni.

Aránylag rövid ideig ültek együtt a hivatalos és választott atyák ; de hogy e rövid idő alatt reánk — egyházi hivatalnokokra nézve oly bántó, oly sérelmes határozatot hozzanak, mint a minőt szótöbbséggel hoztak : azt sem én, sem többi lelkésztestvéreim álmodni sem mertük volna. Értem a lelkészek és tanítók egyházi adóval leendő megterhelését. Midőn először olvastam a hihetetlennek látszott tudósítást: az indulat, a méltatlankodás kerített hatalmába s vérig sértve és megalázva éreztem, magamat. Később a harag helyet adott a keserűségnek, a lelki fájdalomnak . . . arra gondolva, hogy az általunk végzett munkához képest szűkösen mért s mégis irigyelt, sokszor könnyekkel áztatott kenyerünkből éppen azok akarnak elvenni, a kiktől helyzetünk javítását méltán várhatjuk, joggal követelhetjük. Ne mondja senki, hogy az az adóteher nem sok . . . könnyen kifizethetjük. Mert a legcsekélyebb mérvű megadóztatás is elviselhetetlen teher annak, a kinek állásához illő tisztességes megélhetésre elég jövedelme nincs. Nekünk — egyházi hivatalnokoknak pedig nincs. Hányadik az köztünk, aki — kivált ha családdal bir s gyermekeket kell taníttatnia — lelkészi vagy tanítói fizetéséből öreg napjaira egy kis — bármily szerény tőkét gyüjthetne? E helyett az adósság terhe nehezedik vállainkra és a kamatok szorongatnak bennünket. S mégis a zsinatnak egyik világi tagja azt dobta szemünkbe nagy felületességgel, hogy a református papság fizetése az általa teljesített munkához mérten nagyon sok. Vájjon midőn ez állítást oly könnyen megeresztette, gondolt-e az illető arra, hogy az általa elfüstölt egy darab pántlikás havannának eldobott csutkája is több pénzértéket képvisel, mint amennyit mi falusi papok egy egész hónapon át elpipázhatunk. — Gondolt-e arra, hogy mig az utóbbi évtized alatt minden hivatalnoki és tisztviselői állás jövedelme tetemesen javítatott, addig nekünk, az egyház elfelejtett szol" gáinak jövedelmünk a múlthoz viszonyítva - felényire olvadt le. Igen . . . Mert ami változatlan díjlevelünk csak felényi értéket képvisel, mint 60—40 évvel ezelőtt. Ne sértegessenek, ne bántsanak bennünket! Mert a méltatlan bántalom elkeseríti az embert s az elkeseredés igen könnyen szárnyát szegheti annak az ideálismusnak és kötelességérzetnek, mely a nyomorúságos fizetés dacára is gyönyörűségessé teszi ránk nézve a Krisztus igájának hordozását. Gondolják meg, hogy a megélhetés gondja, a mindennapi kenyérért való aggódás földhöz köti az embert s a lelket akadályozza az érzék feletti világ felé szárnyalásában. És jusson eszünkbe a régi igazság, hogy a „a szegénység nagy kisértő“. Hallgassanak szivük jobb sugallatára és ne megterheltetésünkről, hanem sorsunk javításáról gondoskodjanak. Nem kérünk még csak fizetésemelést sem! Megelégszünk ez idő szerint azzal, amiről egy magas helyről elhangzott szó már szinte bizonyosokká tett bennünket — a lelkészi korpótlék megadásával. Ezt méltányosan, az 1848, évi XX. t.-e. szelleméből kifolyólag jogosan követelhetjük ; de annak törvénykönyvbe iktatását, hogy mi, kik csekély javadalmazásunk mellett a gyülekezetek vagyoni ügyeinek kezelése körül is annyi ingyenes munkát végzünk — még egyházi adóval is megterheltessünk : magunkra nézve a legnagyobb mértékben sérelmesnek tartjuk. Hiszen az egyházi hivatalnokok fizetése díjlevéllel van biztosítva. Azt megcsonkítani, abból elvenni igazságosan nem lehet. E díjlevél egyik pontja falusi gyülekezeteinkben a többnyire úgy szól, hogy a lelkészi vagy tanítói földeket az egyház miveli. Ha én ezen földeknek megmunkálásához akár pénzzel, akár igás erő küldésével hozzájárulok : fizetésem kevesebb lesz, mint a mennyinek pontos kiszolgáltatásáért az elöljáróság kezességet vállalt. Es mennyi zaklatásnak, kellemetlenségnek lehet az egyházi hivatalnok itt-amott kitéve ! Az az ellenvetés, hogy az állam is adót vet a hivatalnokainak adott díjazásra — nem állhat meg. Ott az állam adja a fizetést; itt ellenben nem a felsőbb egyházi hatóság, hanem az egyes gyülekezetek önmaguk ajánlják fel és adják hivatalnokaiknak a díjazást s az egyházi hivatalnokok javadalmát még az állam is fölmenti községi adófizetése alól De fölmenti az adó alól a szegényebb sorsú napszámosokat is. Zsellérek vagyunk mi is. Nem saját házunkban, ideiglenes lakók. Napszámosok vagyunk ... az Úr szőlejének igénytelen, lenézett napszámosai. És szegények vagyunk, kik éppen szegénységünknél fogva nem foglalhatjuk el a társadalomban azt a helyet, mely bennünket mind állásunknál, mind képzettségünknél fogva méltán megilletne. Azért a meghallgattatás reményében kérünk, zörgetünk : ne vegyenek el abból, amire magunk és családunk szegényes megélhetése végett mulhatlanul szükségünk van ; de adják meg, eszközöljék ki a kilátásba helyezett s általunk szinte bizonyosra vett lelkészi korpótlékot.

Tisztelettel indítványozom : mondja ki az értekezlet, hogy a múlt év novem-