Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-10-22 / 43. szám
735 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 736 lelki atya, ki nemes lényével, hivatása mintaszerű gyakorlatával híveit igaz szeretetét érdemelte ki; szellemi vezér, kinek főpásztori munkásságát a kálvinista egyház történetében a legszebb lapok egyikére kell feljegyezni. Hogy mint lelkész sem tagadta meg az irót, az nekünk csak újabb külön dicsekedésünk. Egyházi beszédei, imakönyve oly becses alkotások, melyek akkor is megőriznék nevét irodalmunkban, ha költői munkássága egyébként is az elsők közé nem iktatta volna nevét. ♦ És ha ekként kétszeres a fájdalmuk, amiért Szász Károly nincs többé, kétszeresen felemelő az a tudat lelkűnkben, hogy a mienk volt. Legyen ez egyszersmind vigasz számunkra, legyen vigasz, hogy ő testileg elköltözött bár közülünk, szellemileg itt van g örökké itt marad alkotásaiban, hisz: «Nem hal meg az, ki milliókra költé dús élte kincsét» s ő nem költötte, de ah ! szinte pazarolta e nemes kincseket! Dr. K. E. Protestáns diakonisszák és otthonok. (Vége.) A diakonissza-intézmény eredete egészen a kér. egyház megalakulására vezethető vissza. A rómabeliekhez irt levél 16. r. 1. és következő versben tesz Pál apostol említést Fébéről, Priscilla és Aquilláról, «Kik néki segítői voltak az Ur Jézus Krisztusban.» «Kik az én életemért adták az ő fejőket,» — írja a 4 versben. Köszöntsétek Máriát, ki sokat munkálkodott mellettetek»,— (6. v.) E részben folytatólagosan felsorolja azok nevét, kik segítői voltak nemes munkájában. Fébe egyházközségi diakónissza volt egy nagy forgalmú kikötő városban, kit Pál apostol buzgóságát, jóságát és vallásosságát ismerve, a legmelegebben ajánl a római gyülekezetnek. Ugyancsak emlités tétetik a Cselekedetek könyve VI. részének 2. és 6. versében a diakonisszákról, kik szegények gondozásával, betegek gyógyításával és tanítással foglalkoztak. Ez időtől kezdődik a diakonissza intézmény; de sajnos, hogy eredeti hivatásától és mivoltából kiforgatta a r. kath. egyház, midőn megállapította a fogadalmat tett apáca rendet. Pedig óriási különbségnek kell lenni egy prot. diakonissza és egy r. kath. apáca közt.« Más mindeniknél a lélek zománca, más mindeniknek gondolatvilága; más felé tekint lel kök vágya, más nem csak hitök, de atyafiui szeretetök is.» A kettő közt olyan óriási a különbség, mint az ev. ref. és kath. egyház közt. Az apáca jócselekedetei által akarja az ég jutalmát elnyerni; azért dolgozik, hogy idvezüljön, boldog legyen. Azev. diakonissza pedig dolgozik hálából azért, hogy boldog, hogy Isten kegyelme folytán az ő országába felvétetett. Mindkettő egyazon munkát végez; de itt érvényesül mégis legszebben az a példabeszéd: Duo si faciunt idem, non e 81 idem! Mielőtt még az apáca-rend lett volna, a 3. századig körülbelül, szépen virágzott a diakonissza intézmény. Sajuos, hogy a «könyörületes testvérek» serege kiszorította munkájokból az evangéliomi eredetű és szép történeti múlttal dicsekvő diakonisszákat. A prot. egyház újabb időben nagy szükségét látta az intézmény visszaállításának. És külföldön ott is áll az apácák nagy serege mellett a prot. diakonisszák nem oly nagy, de áldásos egyházi tevékenységben buzgó tábora. Ott állanak ezek az egyházi fogadalmat nem tevő, vallásos lelkületű, szerény munkásai a jótékouy szeretetnek, samaritánusi könyörületnek. En láttam a külföldön Hollandiában és Németországban a diakonisszák munkáját és bátran, felemelt fővel — állítom, hogy ezek magasan felette állanak az apácáknak. Ott tanítanak tiszta és erkölcsös életre, vallásoságra a nőnevelő intézetekben, ott vannak a köuyörületesség minden, de minden jelenségénél: óvodákban, menházakban, vasárnapi iskolákban, nőegyletekben, ifjúsági és nő egyesületekben stb. Ott vaunak a vakok, a süketnémák intézetében. Ott vannak a betegek ágyainál. Es mint betegápolpk végzik a legszebb, a legáldásosabb munkát Önfeláldozó munkát végeznek ezek a betegek ágyainál. Nem kiméivé életöket, egészségöket, ott vannak a betegek legválságosabb és legveszélyesebb perceiben is. Vigasztaló szavaikkal, mint enyhitő balzsamokkal, Krisztus drága tanításával segítenek, gyógyítanak lelki és testi betegeket. Óh minő hatalom a nő szivén az élő vallásosság, abban áll annak a dicsősége, ha lelke javait megoszthatja másokkal. Sinlődőkkel, szegényekkel, elhagyatottakkal, betegekkel is, ha bevilágíthat azzal a sötétségnek mélyibe is ! Sajnos, hogy nekünk eddig nélkülöznünk kellett ezen jótékony női kezek munkáját s tűrni kellett, ha olyan előkelő prot. városainkban is, mint Debreczen és H.-Vásárhely stb, kath. töltötték be a betegápolói szerepet. Hány lelket vesztettünk el azáltal, hogy ezek a tola-
