Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-09-10 / 37. szám
635 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 636 A konveuti javaslat nem szól az egyházkelésről; pedig szép, építő szertartás ez! Kár volna mellőzni. Novák javaslata intézkedik erről is, amint következik : 32. §. Helye rendszerint ennek is a templom; i d e j e : a köznap reggeli istenitisztelet vége. Kendkivülileg magánháznál, különösen az ott történt kereszteléssel összekötve is végrehajtható, az anya kivánságára. 33. §. A szertartás rendje ez: 1. Fohász. 2. Szertartási beszéd (sz.). 3. Hálaimádság (k.). Miatyánk. 4. Áldás. Csak az elnevezést nem helyeslem; mert nem az egyházkelő anyák megáldása ez, hanem az egyházkelő anyák hálaadása az Isten segítségéért és esedező könyörgésük Isten megáldó kegyelméért a jövőre nézve is! Ezért hát egyszerűen csak egyházkelésnek vagy a gyermekágyból felépült anyák kibocsátásának kellene nevezni. (Folyt, köv.) Kis József. Indokolás. (Folytatás.) 22. §. Ez a § a konfirmáció fogalmi meghatározását adja. Ez azért szükséges, mert a többféle értelmezés többféle gyakorlatra vezet s minthogy e szertartás körében igen sokféle szokással találkozunk : az egységes megállapodás csak úgy lehetséges, ha a konfirmáció fogalmával már a kiindulásnál tisztába jövünk. Ez lesz egyúttal az az elv is, amelyből a további határozatok önként és természetesen fejlenek ki. A közölt meghatározás pozitív értelme — azt hisszük — eléggé világos s azt fejezi ki, amit negative úgy fejezhetnénk ki, hogy a konfirmáció sem nem sákramentom, sem nem a kereBztségnek kiegészítése, sem nem az úrvacsorával való élésnek első alkalma, sem nem iskolai vizsgálat, hanem az a szertartás, mely mindezeknek éppen az ellenkezője, vagyis az, aminek meghatározását e § ba foglaltuk. Ebből a §-ból logikai következetességgel folyik mindjárt a következő 23-ik § rendelkezésének felvétele. Ha ugyanis a confirmáció az öntudatos, önálló egyháztagságra feljogosító szertartás , akkor ebben csak olyanok részesíthetők, akiknek vallásos öntudata az önállásra már megérett s ez, miként a lélektani tapasztalatok s a néprajzi adatok bizonyítják, átlagosan csak a 15-ik év betöltésével tehető egy időpontra. Ezért van az, hogy a külföldi prot. egyházak többnyire a 15 — 16 éves ifjakat szokták konfirmálni. Ennek kivitele, mai iskolai berendezkedésünk mellett, most már nálunk sem lehetetlen. A 13—15 éves korú gyermekek általában még iskolakötelesek s éppen ezért a legtöbben vagy ismétlő vagy iparos, vagy felsőbbfoku iskolákba járnak s ha egyszer iskolába járnak , a vallásos oktatás elől el nem rejtőzhetnek ; az egyház pedig köteles a maga gondjait kiterjeszteni reájok. Hogy 13 — 15 éves gyermekifjak vallásos tanítása az állandóan működő iskolákban, aminőek a felsőbb nép- és leányiskolák, polgári kereskedelmi, gazdasági, katonai és közpiskolák stb. könnyen és rendszeresen végezhető, azt felesleges bizonyítani ; annak bizonyításául pedig, hogy ugyanez ez az ismétlő, iparo8tanonc és más, a rendszeres és mindennapi oktatással össze nem kötött iskolákban is kivihető, elég lesz talán a következőkre rámutatnunk. Az ismétő és iparostanonc-iskoláknak mind iskolázási ideje, mind a tanterve úgy van megállapítva, hogy abba a lelkész a konfirmációi oktatással igen szépen beilleszkedhetik s ha valahová, éppen ezekbe az iskolákba osztható be a konfirmációi oktatás, amelynek feladata úgy sem az, hogy új ösmereteket nyújtson a növendékeknek, hanem az, hogy meglevő ösmereteiket önálló és megingathatatlan meggyőződéssé fokozza. Vagy ha a feladat, mint ahogy még ma is igen sokan gondolják, csak a konfirmációi káté megtanultatása : nos, hát azt nemcsak ezekben az iskolákban, hanem azokon kívül, esetleg a vasárnapi iskolákban is könnyen elsajátíttathatja a lelkész. Akarni kell csak s az erős akarat előtt e tekintetben sídcs lehetetlenség. Ha valahol, itt igazán az egyház érdeke a suprema lex és az előtt minden kényelmeskedésnek, minden más érdeknek el kell törpülnie. Kérjük a § nak változatlanul való elfogadását ! A 24. §-hoz. Egyházi Törvényeink 126. §-a szériát „a lelkésznek kötelessége ... a konfirmációt egész ünnepélyességgel végezni.“ Ez a rendelkezés, a mi nézetünk szerint, azt jelenti, hogy a konfirmációt ünnepélyes liturgiái szertartással kell végrehajtani. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha abból minden oly mozzanatot kizárunk, ami az ünnepi, emelkedett, magasztos, vallásos hangulatot megzavarhatná. A konfirmációi vizsgatétel pedig, minthogy az lényegében nem más, mint leokéztetés, sem hosszadalmasságánál, sem kiszámíthatatlan esélyeinél fogva semmiképpen sem alkalmas a szertartás ünnepélyes színvonalon való tartására : ugyanazért múlhatatlanul szükséges, hogy a vizsgálat a szertartástól különválasztassék s mind a kettő önállóan hajtassák végre, amaz, mint iskolás dolog, esetleg az iskolában vagy a megelőző napok valamelyikén vagy a templomban, az istenitiszteletet megelőzőleg; emez, mint egyházi, vallásos szertartás, a templomi istenitisztelettel összekötve, az egész gyülekezet jelenlétében és részvételével. Ezt az utóbbi rendelkezés foglalja magában részben. A 25. §., részben pedig azt szabja meg, hogy a konfirmáció oly időponton tartassák meg, hogy a konfirmáltak egy hónapon belől vehessenek részt a gyülekezeti úrvacsorában. A konfirmációi oktatás teljesítése valamely határozott naptári időhöz sem az egyházközségek sokféle viszonya, sem a lelkészek még többféle hivatalos körülményei miatt nem köthető; nem lehet kimondanunk
