Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-06-18 / 25. szám
439 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 440 A rendes, helyettes és más tanárok fizetése és lakpéuze az állami tanárok javadalmánál kevesebb nem lehet. Addig azonban, mig a tanári fizetések bármely forrásból, esetleg állami segéllyel állami színvonalra emelhetők, a jelenlegi fizetések következőleg állapíttatnak meg: a) a rendes tanárok fizetése megfelelő lakáson vagy e helyett 600 korona lakáspénzen kívül 2400 korona alapfizetésnél és ötizbeli, együttvéve 2000 koronáig emelkedő korpótléknál kevesebb nem lehet. Amennyibn az alapfizetés 2400 koronánál több, a lakáspénz az alapfizetés x/4 részében állapítandó meg. b) a helyettes tanárok fizetése 2000 korona. c) torna és ének tanár fizetése legalább 1600 korona alapfizetés, 400 korona lakáspénz és ötizbeli 100 koronás korpótlék. . . . A ciklus vége felé a XXVII-ik ülés alkalmával végre bekövetkezett az 1848 : t.-c. végrehajtására vonatkozó bizottsági jelentések tárgyalása is. Köztudomású, hogy az előző zsinatok az 1848. évi XX. t.-cikk mikénti végrehajtása tárgyában határozatot nem hoztak, de nem is tárgyalták azt, mert ez a kérdés az 1897. évi konventi határozatból kiindulva csak akkor lépett előtérbe, midőn az 1902 évi konvent a két protestáns egyházat közösen érdeklő ügyek tárgyalására az ágost. liitv. ev. egyház küldötteivel együttesen tanácskozó bizottság kiküldetétésére megbizatott. Gróf Tisza István a két. prot. egyház közös bizottsága által az 1848 : XX t.-c. végrehajtása tárgyában előterjesztett «Véleményre» a m. évi okt. 20-án kelt átiratában válaszolt, elfogadván a «Véleményne» az egyházi adózásra és a lelkészi nyugdíjintézet állami dotációjára vonatkozó előterjesztéseit. Ez átirat szerint kilátásba lett volna helyezve, hogy amint a két prot. egyház megállapítja azon módozatokat, melyek az egyházi adó szabályozására szükségesek, — a kormány rögtön beállítja az állam évi költségvetésébe a «Véleményben» részletezett szükségleteket. Az adótörvény azonban nem készült el a maga dolgaival. A zsinat is elnapoltatott. A kormány is lemondott. A jelzett kormányelnöki válaszra azonban mégis megkellett adni a feleletet. S a közös bizottság — az 1904 évi dec. 6-án tartott üléséből — meg is adta azt, azon kifogásolhatatlan korrekt viszonválaszban, melynek szövegezésében, mint a zsinati ülések alkalmával — privát utón — hallottuk, Hegedűs Sándornak a mi főgondnokunk is, tetemes rész jutott. A viszonválasz mint a tárgyalás alkalmával hallottuk , örömének adván kifejezést, hogy az 1848 : XX. t.-c. 3. §-a értelmében nyújtandó államsegély nyújtásánál a kormány autonómiánkat sértetlenül fen tartani akarja, amiért is az áliam, nem az egyes egyházi testületeknek és egyházi céloknak fogná megadni a segélyösszegeket, hanem egyházi főtestületünkkel, illetve azok megbízottjaival megállapítván a szükséges segély összegét, az egyházi fő testületeknek hagyj a fenn a segély megosztását és hovafordítását: ismételve kérte a közös bizottság a kormányt, hogy az Emlékiratunkban az 1848 : XX t.-c, 2 §-ának végrehajtása tárgyában előterjesztett kívánságainkat is mielébb teljesíteni méltóztassék. A zsinat Nagy Dezső, Tisza István gróf, Kiss Albert, Baksa Lajos s az ez ügybeni előadók hozzászólása után Fejes Istvánnak az alábbi szószerint visszaadott határozati javaslatát fogadta el: «A zsinat helyeslő leg veszi tudomásul az egyetemes konventnek az 1848 : XX. t.-cikk végrehajtása tárgyában ez ideig tett intézkedéseit. Helyesli az Emlékiratot, amelyet az említett törvénycikk 1. 2. és 3. §§-aira nézve «Vélemény» címen az államkormány elébe terjesztett. Helyesli végül azt a választ is, amelyet Budapesten 1904 évi dec. 6-ról keltezve a miniszterelnök leiratára készített. Ez a válasz .és az abban foglalt elvi kijelentések egyházunk autonómiájának megfelelőleg világosan tájékozhatják az államkormányt a felől, hogy mily módon lehet egyetemes egyházunkra nézve legcélszerűbben megoldani az 1848 : XX. t.-c. 3. §-nak rendelkezését. Zsinatunk ennél fogva hozzájárulván a törvény végrehajtásának ily értelmi módjához, utasítja a konventet, hogy működését ily irányban továbbra is folytassa és az ügy fejlődéséről a legközelebbi zsinati ülésszakon ismét jelentést tegyen.» Ezzel a XX. t.-c. ügyében is végeztünk, amennyit t. i. végezhettünk. Mikorra majd újra Összeül a zsinat, vagy ha majd rendes mederbe jöhetnek a zavaros politikai állapotok: lehet hogy előbbre, lehet hogy hátrább jutunk megint, — ki tudná azt most megmondani? De az az egy mégis bizonyos, hogy az idők szelleme nem térhet most már napirendre nélkülünk. . . . Szántszándékkal mellőztem tudósításomból annak a sajnálatraméltó pár intermezzónak bírálatát, mely egy Ízben akkor merült fel, midőn a tanítói fizetésekről folyt eszmecsere közben a zsinati napló szerint «Egy hang» azt kiáltotta közbe, hogy a tanítói fizetésekből a tanítóknak «a korcsmára is jut belőle!» Hiszen elbánt a közbeszólással szépen Kis József és Simon Károly is: legyen tehát elfelejtve. Másszor meg a szelíd nemes lelkületű Kenessey Bélán
