Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-06-04 / 23. szám
407 408 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. lésben is példaképül kell a gondjaikra bízott lelkésznövendekek előtt elöljárni; sőt hirdetniük kell azt, de megszűnés nélkül, hogy a társadalmi életben, ahol csak alkalmuk nyílik, helyet foglaljanak, evangéliomi egyházunk szellemének mindenütt mindenben képviselői legyenek , a szerepet egyházunk becsülete érdekében könnyelműen el ne dobják. Mert hiszen tapasztalatom van, bár a tek. cikkíró úr tájékozatlannak tart, hogy ama régi ellenségünk társadalmi téren mindenütt igyekszik bennünket a nyeregből kiütni ; sőt volt alkalmam hallani városi gyűlés teremben róm. kath. plébános részéről azt is, hogy ahol ők egyszer lábukat megvetették, onnan egy tapodtat sem engednek. Persze az ilyenekről a majdnem tiszta református Tapolczafő országban nem igen tudnak. Ismétlem tehát, hogy a világi társadalmi téren való működéshez szívesen adom oda erőmet s el is vagyok foglalva ; annyival inkább, mert ott legalább a becsületes munkásságnak némi méltánylásával is lehet találkozni; mig ellenben az egyházi nyilvános közszereplés a legnagyobb mértékben hálátlan. Még egy személyi vonatkozású rész van a tek. cikkíró úr megjegyzéseiben, midőn sajnálkozva arról emlékezik meg, hogy a tanügyi dolgok iránt a közérdeklődés nincs meg nálunk kellő mértékben, sőt a látszólag közérdekű felszólalások fö indítóját is gyakran csak személyi dolgok képezik. E szavaival a tek. cikkíró, mivel előbb már személyeskedett s mivel itt is személyeskedést említett, bebizonyította, hogy az én apróságaimnak is személyes élt tulajdonított. Pedig ebben alaposan téved. Tanúbizonyságom lehet e lap szerkesztője, akihez oly értelemben küldöttem (de küldöm is nagy ritkán) egy-egy cikkemet, hogyha közölhetőnek, az az közérdeket szolgálónak találja : közölje ; de ha elmarad az ellen sincs kifogásom. Mire ő direkt hozzám intézett soraival azt tudatta, hogy mivel (nem tudom miért) a kerületi gyűléshez intézettnek véli)*, azért azelőtt kellene jönni a czikknek, de aligha lesz neki tér a lapban**). Erre én viszont megjegyeztem, hogy részemről a cikket nem a kerületi gyűléshez intéztem; hanem a bennfoglaltakat azoknak akartam elmondani, kik a tanügy iránt érdeklődnek. Egyébként a tek. cikkírónak azt a feltevését, mintha említett cikkem személyes okból íródott volna, a leghatározottabban vissza is utasítom, még ha a sorok között, leplezve adott is ennek kifejejezést. Mert a tanüggyel, gyakorlatilag is véve azt,, igaz szeretettel foglalkozom. Tanúbizonyságom lehet erre nézve egyházmegyei tanítótestületünk, melynek egyletében régi idő óta nemcsak névleg, de tettekkel is munkás tag vagyok. Ezenkívül amellett, hogy gyakorlatilag foglalkozom a tanítással a gothárdi gimnáziumban, a helybeli polgári fiú- és leányiskolában, az iparos tanonc iskolában, még kezdettől fogva oktatom a konfirmándusokat és önként vállalkoztam az ismétlő iskolások *) Csakugyan annak véltem. S z e r k. **) Már t. i. kor. közgyűlés előtt; s ismerve t. barátomnak túlérzékeny természetét, attól tartottam, hogy célzatosságot lát abban, ha a gyűlés előtt nem közlöm. Szorítottam is hát helyet a közleménynek. Szerk. vallásoktatására is. Végezetre olyan a milyen, de a bírálatok szerint a célnak megfelelő vallástani tankönyveket is írtam volna. Egyébként újra hangsúlyozom, hogy személyes indok se gyakorlati működésemben, se munkáimban vagy dolgozataim megírásában engem — mint a tek. cikkíró tapasztalata szerint sokakat — eddig sem vezetett s ezután sem fog vezetni. De áttérek most már a megjegyzések tárgyi részére. Ebben a részben a tek. cikkíró úr úgyszólván majduem kizárólag a tanterv revízióra vonatkozó rövid utalásommal foglalkozott. De erőteljesen hangsúlyozom, hogy ezt is a legnagyobb mértékben félreértette. Én ugyanis egy árva szóval se mondottam, hogz ezt azonnal meg kell kezdeni. Egyszerűen rámutattam a revízió szükséges voltára és hogy ez mielőbb szükséges ; de természetesen ezt nem érthettem másra, mint a mikor kerületünk elérkezettnek látja idejét. Higyje el a tek. cikkíró úr, hogy azok a különböző tervezetek, melyek ez irányban felmerültek s a kerületi jegyzőkönyvben feljegyeztettek — bármennyire hangoztatta, hogy bizonyára nem olvastam -- nem ismeretlenek előttem. Hog y kerületünknek a vallástanítás ügyének és a tankönyveknek revíziójára vonatkozó halasztó álláspontja célszerű volt-e vagy sem, e fölött nem vitázok ; dehogy épen e zsinatnak erősen hangoztatott bevárása és a tanügyben állásfoglalása részünkről nem mutatkozott indokoltnak, a következmények megmutatták. Felhozhatom ezenkivül a többi kerületeket, amelyeknek szintén vannak tankönyvkiadásaik. Ok a zsinat bezárása előtt is pályázatokat hirdettek itt és ott tankönyvekre s jelentek is meg tankönyveik a további tanterv szerint. Sőt a dunameíléki kerület azt is megcselekedte, hogy dacára annak, miszerint a konvent nemrég kimondotta, hogy a polgári iskolák számára a vallási tankönyveket a kerületek meghallgatásával fogja kiadni, illetve megiratni, — be se várta az eredményt, hanem maga hirdetett polgári iskolai vallástani tankönyvre pályázatot. Ugye milyen vakmerőség volt ez tőle? De jól cselekedte. Mikor égető a szükség, akkor nem lehet, nem tanácsos évekig várakozni. Sokat lehetne még e tárgyban elmondani, de talán már eddig is hosszasan vettem igénybe a szives olvasók türelmét. Röviden végzek tehát majd. Csak egyet említek még föl a tek. cikkíró úr megjegyzéseiből, a melyre a szerkesztő úr is támogató megjegyzést tett, t. i. a vallástanítás reformjával az új énekes könyv létrejöveteléig is kívánatos várni. Nos, ha ezt bevárja kerületünk, akkor még sokáig érvényben lesz a tek. cikkíró úr által sem helyeselt rendszer, minthogy eléggé ismert (im erről is tudok valamit) a próba énekeskönyvnek nem valami kedvező fogadtatása. Még egy megjegyzésére kell észrevételt tennem a tek. cikkírónak, midőn úgy tünteti föl a kerületi irodalmi bizottságról történt megemlékezésemet, mintha azzal szemben tiszteletlen hangot használtam volna akkor, midőn (elnevezését cikkem írásakor nem tudva, de nem is kutatva) azt találtam Írni, nyert információ alapján, hogy nevezett irodalmi, vagy miféle (ment fen