Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)
1905-06-04 / 23. szám
403 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 404 tünk. Akkorára, az idők is változnak, a politikai viszonyok is fordulnak s lehet, hogy a felekezeti türelmetlenség is megszunnyad. A Il-ik ciklus megnyilta azonban némi aggodalmakkal kezdődött. Hire járt ugyanis, hogy talán újra elfogjuk napolni a zsinatot, mert az akkori zavaros politikai helyzetben nem lehetett az állami segély mértékéről, sőt még a hozzájárulás felől sem tájékozódni. A kerületek képviselői is — külön-külön a püspökök és főgondnokok is — külün-külön, konferenciákat tartottak, sőt konferenciává alakult át a formai megnyitás után az egyetemes zsinat is midőn bizalmas értekezleten kijelentette, hogy a kormánytól és minden külső befolyástól függetlenül fogja az adózás törvényeit meghozni s szentesítés végett a királyhoz felterjeszteni. A jövő feladata lesz tehát, bármely kormány következzék is, hogy jogos igényeink állami elismerésre találjanak. Méltóztatnék ismerni, hogy az adózási ügyekben — a közalapi járulékokat is ide értve, — miként határozott a törvényhozás. Megszabta az adókulcsot a s z e m él y i (családi) sa vagyoni adózásra vonatkozólag úgy, mint az az egyházi és politikai lapokban már bővebben lett ismertetve. A vagyoni adó: az egyenes állami adó 10°/o-a, a személyi adó: I. oszt- A semmi állami adót nem fizetőktől 2 kor. II. oszt. Az 1—-10 koronát fizetőké 3 kor. III. oszt. A 10—20 koronát fizetőktől 4 kor. IV. oszt. A 20—50 koronát fizetőktől 6 kor. V. oszt. Az 50 —100 koronát fizetőktől 8 kor. VI. oszt. A 100—200 koronát fizetőktől 12 kor. VII. oszt, A 200 — 500 koronát fizetőktől 16 kor. VIII. oszt. Az 500—1000 koronát fizetőktől 20 kor. Álami segélyt azonban csak az az egyház nyerhet, melyik ez adókulcsot (pénzértékükén vagy a pénzértéknek megfelelő terményekben) életbe lépteti, vagy pedig: ha az egyházmegye által jóváhagyott költségvetéssel s az egyházi adó egyénenként kivetésével igazolni fogja, hogy a megállapított adókulcsnál nem terhesebb adókulcs alapján, legalább is akkora adót vetett ki, mely az új adókulcs által kivethető adóátalánynak megfelel. A közalapi járulék: az országos népszámlálás adatai alapján, lélekszám után 8 fillér. Mégis, az adózási ügy teljes befejezése érdemében, dr. Balthazár Dezső fiatal szociálista pap indítványára, — aki egyéni érdemei közt az országos szocializmus vezetéséből neki kijutott részre is hivatkozott, — csak azért, hogy a progresszió tiszta képe megóvást nyerjen: a zsinat, az 1000 koronánál több állami adót fizetők vagyoni adóját, az 1000 kor. állami adón túl, minden megkezdett 500 kor. állami adó után,— 1 kor. vagyoni adóval is emelte. Ez az adóügyi törvény története. Kenessey Béla szerint: az ész megcsinálta, a szív pedig mérlegelte, hogy miként lehetne legjobban keresztül vinni az új rendszer feltételeit. És a zsinat megalkotta legfőbb művét, az egyházi adózást úgy, mellyel kétség kivül segélyére jön majd a megterhelt s az elvérezni indult gyülekezeteknek. Volt az adóügyi dolgok tárgyalása közben, egy, a szó teljes értelmében a nap kérdéseket érintő s megszivlelésre érdekes mozzanat is, melynek — bevallom — hogy részben csekélységem volt a felidézője. Esperességem idején együtt küzdöttem püspökünkkel az ő intenciója szerint is — abban, hogy szűnne meg már valahára, az a lelkészi és tanítói tekintélyt lealázó s a fen tál ló törvénynyel is ellenkező eljárás, hygy a lelkészek és tanítók (néhol) még mindig magok szedik a fizetésüket. Hogy intenciónkkal célt érnénk, tisztelettel felkértem a püspök urat, hogy a nyomaték okáért, ő adjon be indítványra zsinatra oly célból, hogy a tilalom megszegése fegyelmi vétséget képezzen a jövőre. Antal Gábor püspök ur meg is tette az indítványt. Érveltek^ is az indítvány mellett többen, péld. Miklós Ödön nagyon szépen, ki reámutatott többek közt azon szomorú körülményre is, hogy a fizetősöket maguk szedő lelkészek miatt — a lelkészt, sokszor cm a is az adóvégrehajtóval helyezi a nép egy színvonalra», A zsinat azonban Tisza István gróf azon indokára, hogy ami már úgy is tiltva van, arra «kivételes disposicio nem kell»— meghajlott, a püspök úr pedig, hogy le ne szavazzák, visszavonta az indítványt. Volt szó ismét a terménybeli fizetések beszüntető* érői is. De az is elbukott újra, mert a 35 «igen» szavazat ellenében 41-en ellene szavaztak. Marad tehát a régi, a lukma, a boszuság s néha napján — mint eddig — háború. Mikszáth Kálmántól olvastam valahol, ki bomló humorral, vagy jókedvében ezt Írja: megengedem, hogy az új bornál többet ér az ó bor, de már a kabátban például többet ér az új az ócskánál. A csizmánál ellenben kétes, — mert van, aki az új csizmájára kényes, van viszont (különösen az urak közt) ki a régit becsüli többre (ha az nem nagyon kopott), mert az nem szőrit és jobb benne járni. Hát, ha csakugyan jobb a régi, —- a százados díjlap az ő ocsujával, mint a megrövidíthetetlen pénzérték: akkor miért is adott volna a zsinat a modern világnak — új csizmát? mikor jobb a régiben járni. Próféták nem vagyunk, de azért meglehet jósolni, hogy a jövő zsinat már maga fogja a díjlapokat revideálni s a különböző tételeket egy fix összegre átváltoztatni. . , (Folyt, köv.) BarAKONYI KRISTÓF, zsin. képv.
