Dunántúli Protestáns Lap, 1905 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1905-04-09 / 15. szám

259

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

260

módú szülők gyermekei járnak, akiknek elméjét apa, anya és instruktor gondos keze ápolgatja.

Az ilyenek — elhiszem — rendelkeznek az előírásszerű ismeretekkel. Ezek előtt alig akad a latinon kivül valami új a gimnázium két alsó osztályában. Bár még ezeknek is elég, ami ott akad ! De, bezzeg, nem ilyen az országos átlag ! Milyen vad csemeték kerülnek ki a félreeső vidék homályából ! Erről a fővárosi mintagimnáziumi tanárnak fogalma sincs. Pedig éppen ezekből a vad csemetékből újhodik meg a magyar intelligencia. Ezek hozzák magukkal az őserőt, mely több generáción át képes ellenállani a kultúra ernyesztő hatásának. Ezeknek az útját kell megkönnyíteni és nem nehezebbé tenni.

Nem hogy új nyelvkönyvekre volna tehát szükség, hanem teljes erővel azon kellene munkálkodnunk, hogy miként töltsük be az elemi és középiskola között tátongó szakadékot. Az út és mód világos volna, csak még pénz és végrehajtó hatalom kellene hozzá , mely népiskoláinkat a kellő színvonalra emelné. ÍS addig is, mig ez bekövetkezik, — mert népiskoláinknak a kellő színvonalra emelése nem egynéhány rövid év munkája,— összes vidéki gimnáziumainkat kellene ellátni előkészítő osztállyal.

Borsos István.

As amerikai magyar ref. egyházmegye gyűlése.

(Vége.)

Az egyházközségi „charterek“ (engedélyek) képezték azután a gyűlésnek ismét egyik igen fontos tárgyát. Ezek miatt már eddig is igen sok baja volt az egyházaknak a misszióval. Itt minden egyháznak kell egy ilyen charterjének lenni minden államban. Az itteni missziók ezeket úgy szokták kiállítani, hogy az illető egyház mintegy szerves Összeköttetésbe jön általa a misszióval annyira, hogy tőle el nem szakadhat semmi esetben sem, 8 illetve elszakadás esetén az egyház mindennemű vagyona visszamarad az illető misszióra. így van ez a johnstovni magyar ref. egyháznál is, hol a misszió a templomot — az alattomos felbujtogatásoknak engedve — elvette és bezáratta, holott a magyar reformátusoknak mintegy 5 —6000 dollárjuk fekszik benne. A charterbe egyszerűen csak ez egy szót szúrják bele : „elválaszthatatlan“ összeköttetésben áll a misszióval. Esperesnek ügyvédtől vett azon felvilágosításai után, hogy a chartereket miként kell megújítani, a hol ilyen kétesek, kimondatott egyúttal, hogy az új egyházak is szerezzék meg a chartereket mielőbb egy már elkészített forma szerint, amelyben nagyon természetesen a fősulyt mi is arra helyeztük, hogy az egyházak a hazai egyházzal, mint missziói felsőbb hatósággal olyan szerves összeköttetésbe kerüljenek, hogy magyar jellegük évszázadok múlva is megmaradjon és esetleges megszűnés vagy elszakadás esetén az egyházi vagyon a hazai egyházra szálljon vissza.

A régi klasszisokból (egyházmegyékből) való kilépésekre nézve kimondatott, hogy akik még ezt nem tették meg, tisztán udvariassági szempontból jelentsék be volt klasszisuknál kilépésüket. A német sógorok ugyan arra az álláspontra helyezkednek, hogy amig el nem bocsátanak bennünket, addig nem válhatunk el tőlük ; de persze ezzel mi nem sokat törődünk, mert itt nincs semmi törvényes alapja ezen állításnak.

Az alakuló egyházmegyei gyűlés függő ügyeinek tárgyalásánál jegyző felhivatott, hogy egyik határozat értelme szerint az egyes nem csatlakozott lelkészeket és egyházakat szólítsa fel a csatlakozásra. Pénztárnok jelentése tudomásul vétetett.

A gyűlés legutolsó tárgyát az indítványok képezték. Ezek tárgyalásánál ismét igen érdekes és tanulságos viták voltak. Mint legkiemelendőbb indítványt kell megemlítenem Dömény Zoltán delrayi lelkész azon indítványát, hogy Kalassay Sándor pittsburgi lelkész — fent is említett — keresztyéntelen s hazafiatlan, meggondolatlan tette felett az egyházmegyei gyűlés is fejezze ki rosszalását, megbotránkozását s ezen jegyzőkönyvi pont terjesztessék fel a hazai egyházhoz. Igen kemény, elitélő szavak hangzottak el ez indítványnál s a gyűlés egyhangúlag elfogadta azt. Nem érdektelen vitát idézett elő Komjáthy Ernő bridgeporti és vidéki lelkésznek azon indítványa is, hogy a hazai egyház kéressék fel arra, miszerint Írjon át az itteni missziónak és fejtse ki részletesen azokat az okokat, amelyek arra késztették, hogy itt magyar missziót létesítsen. A fent előadottak után ezen indítvány igen érthető, mert hiszen a misszió annyira fel van ellenünk lovaivá, hogy felőlünk s a hazai egyház felől is mindent elhisz, csak jót nem. Különösen ki kell terjeszkednie a hazai egyháznak az átiratban arra a körülményre, hogy az itteni lelkészek kérték őt arra, hogy — ha nem is éppen a mostani módozatban, bár erről még akkor szó sem lehetett — tegyen valamit érdekükben. És arra a másik nevezetes körülményre is, hogy a missziók jóhiszeműségével mennyire visszaéltek egyesek, nemkülönben a lelkészi hivatallal is. Mert meg kell jegyeznem, hogy már újabban gomba módra teremnek itt a magyar papok. Ha valakinek van egy kis képzettsége s protegálója, bemegy a tiffini theologiára s ott van egy évig vagy még addig se s már kijön mint ev. ref. lelkész. Sőt olyanok is vannak, akiknek absolute nincs semmi theologiai képzettségük. Egy kis bibliáskodással, hízelgéssel azonban sokra viszik, noha a praktika theologiához annyit sem értenek, mint hajdú a harangöntéshez. Hogy azelőtt ki s mi volt az illető s hogy meg van-e a kellő előképzettsége a lelkészi pályára, az nem sokat nyom a latban. Az hiszem ugyan, hogy a miszsziónak azért a kellő információkat adják az illető protektorok. Arról világosítsa fel hát a hazai egyház a missziót, hogy nem mind arany ám, ami fénylik, hogy azok a szükség papok, kik megpróbálkoztak már mindenféle mesterséggel, csak úgy nevezett „business“ (üzlet) papok, akik a könnyebb megélhetés kedvéért csaptak fel csak papnak, visszaélvén a missziók jóhiszeműségével. Hiszen skandalum , amik megtörténnek velük I