Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-19 / 25. szám

433

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

434

ván egyh. kér. főjegyző úr beszédét e lapok múlt száma közölte), a vármegyei s városi hatóságoknak, a tanintézeteik vezetőinek üdvözlő beszédei — s az ünnepelt kir. tanfelügyelő köszönő válasza után a diszgyülés véget ért. Az ez után következett közgyűlésen Szutter Dániel az 1868 : XXXVIII. t.-cikk revíziójáról, Tóth Kálmán a tanítói fizetések rendezéséről, Szép Lipóta tan. nyugdíjtörvény módosításáról, Szabó István a népnevelési egyesületek szervezéséről tartott előadást; az előterjesztett határozati javaslatokat a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Az egyesület tiszteletbeli tagjoi közé megválasztattak között vannak: Mélt. és Ft. Antal Gábor és Gyurátz Ferenc püspök urak, Péterffy Sándor, «a tanítók atyja» és Léderer Abrahám a jeles pedagógus. «Az újabb irvaolvasási tanítási irányok kritikai méltatása» c. tételre kitűzött pályadíjat Szabó István nyerte el. Közgyűlés után közebéd volt a Korona-szálló nagytermében itt az első fel köszöntőt a királyra Kolossváry József főispán mondotta. Este a vármegye székházának dísztermében a pápai áll. tanítóképző tanári kara s ifjúsága az Eötvös-alap javára «magyar zenetörténeti hangversenyt» rendezett, melyen a magyarázó szöveget Láng Mihály igazgató olvasta fel; az énekkart Sarudy Ottó, a zenekart Köveskuty Jenő zenetanárok vezették. A hangverseny művészi s jövedelmi szempontból egyaránt fényesen sikerült. Következő napon a pápai tanítóképző tanárai s növendékei B.-Almádiban dr. Őváry Ferenc orsz. gy. képviselő vendégei voltak.

A dunántúli ev. reform, egyházkerületből a gyűlésen Nt. Németh István e. kér. főjegyző, Kis József pápai em. esperes, Demjén Márton veszprémi, Csomasz Gyula szentkirályszabadjai s Csomasz Dezső kádártai lelkész urak voltak jelen; ev. reform, tanítók a pápai egyházmegyéből voltak legszámosabban.------n.

Veszprém vármegye református köznépe.

Azonban ón ezt a megjegyzést csak azért mertem elmondani, mert házi asszonyunk e közben bement az első szobába, hogy a templomba menetelhez felöltözzék. Hamar készen lesz vele, de addig is szemmel tarthatjuk az utcán a különböző templomokba vonuló népet, s öltözködésükban némi, bár nem nagy különbséget találunk, s ez abban áll, hogy a mi asszonyaink általában a sötétebb szinü ruhát jobban kedvelik, minta katholikus atyafiak. Sötét szin, kellő bőség és bokáig érő hosszúság jellemzi a nők öltözékét, még a fejüket is setét vagy épen fekete szinü kendővel kötik be nőink, míg a leányok hajadon fővel is járnak. Én különben úgy látom, hogy még egyszerűbb falusi asszonyaink öltözéke se különbözik már a városi egyszerűbb polgárnők öltözködésétől, s épen az öltözködésben a legszembetűnőbb a kultúrának mindinkább egyenlősítő hatása. Falusi asszonyaink kezén is látható már a cérnakesztyű, amint a zsoltáros könyvvel a templomba mennek, de amellett szokás a lányoknál egy-egy kis virágcsokrot, s szépen kivarrt kendőt szorítani hozzá a zsoltáros könyvhöz, mikor édes anyjuk oldalán igyekeznek a templom felé. A férfiak viseletére se túlzó azon megjegyzés, hogy kissé nómetes, mert például a nadrág bár magyar nadrág, de azért feszesnek épen nem mondható, a kabát is rövid ugyan, alig tenyérnyivel hoszszabb a mellénynél, hanem azért néraetesen lehajtott nyakú, s nem is gombkötő munkás, hanem lapos gombokkal díszített. A férfiak ünnepi ruhája setétkék vagy fekete posztóból készül. A kalap is ilyen átmeneti kort mutat, fekete posztóból készül a puha kalap, de a széle csak alig visszahajló. A kalap szóiét különben, aki legény, legyűri a szemére, a házas ember úgy viseli amint árulják, mert igy tovább eltart. Epen ily átmeneti öltözék a téli köpönyeg is, rógente főleg a bunda volt népünk téli ruhája, a szolgalegényé meg a veres posztóval szépen kivarrt veszprémi szűr, ma a szürke katona köpönyeg a divatos téli ruha, ami valóban olcsóbb is, talán szebb is a bundánál, s közhasználatra bizonyosan alkalmasabb.

De mig én itt beszélek már jönnek is vissza a templomból, velük megyünk vissza lakásukba, mert népünk családi életét szándékozunk megfigyelni.

Egy kis késéssel érkezik haza a templomból ami háziasszonyunk, mert épen keresztanyái tisztet teljesített egy kis újszülöttnél. Népünk nagyon szereti istentisztelet után azonnal, a templomi közönség jelenlétében végeztetni a keresztelést. Ezért a kommaasszonyok keresztelés előtt összegyűlnek a kis gyermekes háznál, s ott várják be azt az időt, amikor gondolják, hogy az isteni tisztelet most már véget ér. Keresztelés után a komaasszonyok mind bemennek a papiakra beiratás végett, s férjeik és a maguk nevét bediktálván, t az iratópénzt kiki leteszi az anyakönyvre, az első komaasszony, akinek kezén történt a keresztelés, fizeti a stólát is. Most már haza felé menve, azt láthatjuk, hogy ha az újszülött gyermek leány, akkor az utón a keresztanyák egymásnak adogatják a kisdedet, hogy majd ha nagy lesz, kapós leány legyen, s haza érve, a gyermek kendőit tréfából, talán babonából is, a tükörre aggatják, hogy majd szeresse a leány a tükröt, a csinosságot magán. A fiú azonban rosszabbul szokott néhol járni, mert ezt sok helyen beteszik az ágy alá, azt mondván neki, alul kezdjed az életet, jobb igy kezdeni és fennt végezni, mintsem liintón kezdve kordén végezni. Szokásos a komatál, amely ugyan a beteg asszonynak szól, de egy egész osalád számára készült ebédből áll, ezt a komák küldik sorban egymásután, s a szokásos ételek ezek : leves, hús mártással, töltött káposzta, kétféle pecsenye, felfújt kása, sütemény és egy pint bor. Három hét múltával kimegy a nő egyházhoz, vagy is a templomba megy, hálát adni az Istennek felgyógyulásáért. Mig ezt nem teszi, addig nem illik kimenni a házból. Az első útja a felgyógyultnak az Ur házába vezet.