Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-14 / 7. szám
107 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 108 publicus praeceptorsággal az ifjak az iskolának, mely őket kitanította, hálájuk lerovásaképen tartoztak. Történt például 1745-ben, hogy Ferenezi István, Madarász János, Eőry János, Sándor Gergely, Veres József és Szép János pápai tanulók időközben a soproni iskolába távoztak, s mikor ezen tettüket megbánva, visszavételüket kérték, csakis azon feltétel alatt vétettek vissza, hogyha tanulmányaik végeztével a kijelölendő classisokban, egy vagy két évig tanítani fognak. A pápai ref. egyház is 1792-ben jótéteményes deákjait arra kötelezi, hogy a legkisebb osztályt egy évig tanítani fogják. Ezen viszonyok megváltoztak a XIX-ik század elején, amióta mind több-több állandó tanári állást szervezett a fenntartó dunántúli ev. ref. egyházkerület a főiskolában, s ezzel kezdetét vette a pápai temetőnek az elhunyt tanárok sírjával népesedése. A legelső tanári sirhalom mégis a régi századokból való s ez : 1. Séllyei István püspöké, ki pápai pappá választatása előtt volt az iskola rector professora 1656 —1658, s a nápolyi gályarabeág elszenvedése után 1692-ben Pápán, mint pápai lelkész és püspök elhunyt. Sírját azonban hasztalan keresnők, ma a fapiac van a város ez időbeli temetőjének helyén, az Anna-téren. Azután mint az iskolatörténetében az új korszakot, úgy a XIX-ik század halottainak sorozatát is nagy halottunk 2. Mándi Márton István nyitotta meg 1831-ben, őt követték egymásután, a rendes tanárok és volt publicus praeceptorok sorából, mint a pápai temető lakosai. 3. Tóth Ferenc püspök, pápai lelkész 1844, tanár volt 1801—1817. 4. Peti József pesti theol. tanár, Pápán halt meg 1862, pápai tanár volt 1856—57. 5. Széki Béla pápai lelkész 1871, tanár volt 1838—1853. 6. Tarczy Lajos 1881. 10. Vikár Kálmán 1890. 7. Rózsa István 1882. 11. Csekő Gusztáv 1890. 8. Váli Ferenc 1882. 12. Szilágyi József 1895. 9. Bocsor István 1885. 13. P. Szabó Káról 1895. 14. Szép Gábor 1896. 15. Stettner Ignáo nyárádi lelkész Pápán halt m’eg 1896, publicus praec. volt 1837 — 38. 16. Somody József a pápai egyh. gondnoka 1897, h. jogtanár volt 1865 — 66. 17. Kis Gábor pápai lelkész 1899, tanár volt 1851 —1858. 18. Tóth Dániel 1900. Összesen tehát 18 tanári sirhalmot tudunk, Séllyei István sírjának kivételével a pápai temetőben megmutatni és tudomásunk szerint, főiskolánk egykori tanárai közül csakis az itt elsoroltak pihennek a pápai temetőben. A többiek, kik legtöbben mint publ. praeceptorok tanítottak a pápai főiskolában, legnagyobbrészt ott nyugosznak mint lelkészek, a dunántúli ref. egyházkerület egyházainak szépen gondozott, akácfás, csendes, falusi temetőiben. Nyugodjanak békén poraik ! Kis Ernő. Jótékonysági estély Takácsiban íebr. 7-én. A takácsii lelkész! hivatal maga mellé vevén a presbitériumot, a nőegyletet, női énekkart, többek szives közreműködése mellett , a nőegylet neve alatt, jótékonycélu műkedvelői estélyt rendezett, kóstolóval és tánccal egybekötve a „Toronyóra fentartási alapu javára, az iskola helyiségében, e hó 7-én. A tág iskola helyiséget már a kezdet előtt diszes és nagy közönség töltötte meg helyből és vidékről, úgyannyira, hogy a közönség nagyrésze állni volt kénytelen, de állva is szívesen és örömmel várta az előadandó darabokat, mintegy sejtve és önkéntelenül érezve, hogy valami rendkívülit fog találni és látni. Úgyis lett. A lelkészi megnyitó már érintette, hogy a három templomu község csillagos tornyába a múlt század végén torony-órát állított a nőegylet közadakozásból és igy ott van abban a református, evangélikus, katholikus, sőt még az izraelita családok pénze is, úgy hogy elmondhatja mindegyik és pedig joggal : Istenem Teremtőm, de szépen üt ez a mi óránk ! Rámutatott arra a meseszerü állapotra, hogy nálunk a felekezetek nem gyűlölik egymást és érinté, hogy a jó Isten ezt nagyon szereié s igy szólott a menyben : Ez az én népem, mert szeretet van lelkében. Évek múltak, évek jöttek, az óra csak ütött . . . és a lelkész s környezete, a nőegylet gondolkodni, töprengeni kezdett: Az óra itt van ; de hol a fenntartási alap ?! Idővel nem lesz-e a kezdeményező bántva ? ha a fenntartást az egyház pénztárának kell fedezni, holott az bizony nagyon is igénybe van véve. Ezt látva, szól az Ür legkedvesebb leányának, a jótékonyság tündérének : Az én szeretett népem vezére, pásztora szomorkodik, vedd magadhoz kisebb angyalaidat, a művészet tündéreit és ihlesd meg a sziveket, hogy áldozzanak. És a tündérek eljöttek és a szivek megnyíltak újra. Ismét együtt van minden felekezet szeretettel hozva meg áldozatát a Torony-órafenntartási-alap javára, mely is kitesz 320 koronát. De im lebbenik a függöny és a csodálkozó közönség ámulva látja Jákob álmát a kis angyalokkal, görögtiiz mellett. Oly szép, oly művészi volt ez, hogy a meghatottság könnyei jöttek az anyák szemébe; a nagy közönség pedig éljenzett és viharosan tapsolt . . . A gondolat is költői volt, de a kivitel is az . . . 8 kis angyalunk állt az Ur előtt imádkozva. Felejthetetlen lesz ez a kép községünkben. A második kép monolog volt „Az első felhő“ címmel. Előadta Szekeres Emilia k. a. Minő hatással ? ! Azt én nem írhatom le, azt mások tegyék. Annyit irhatok, a hatás nem csökkent. . . Jött most a mi női énekkarunk 21 taggal. Vigyáztunk arra, hogy abban minden felekezet képviselve legyen. Tanítója az ev. gyülekezet tanítója Szabó Sándor űr. Ezek már a nagyobb tündérek. Mind fiatalok és helyesen énekelték három hangon : „Jaj be hangos a Becsüli csárd i.u Megérdemlett tapsot nyertek és boldogan adtak helyet Balogh Franciska kisasszonynak, ki Heltai Jenő „Ha férfi volnék“ című költeményét megfelelő hangsúlyozással és érzéssel szavalta s a tapsokat kiér