Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-02-14 / 7. szám
99 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 100 Különben pedig, bogy milyen nehézkesen megy a dolog, abból is kitetszik, hogy még mindig csak bizonyos előleges intézkedések megtételénél tartunk. Eu pedig mindezek után azt gondolom, hogy legjobb lenne ezeket az előleges intézkedéseket beszüntetni, a kér. határozatot felfüggeszteni — illetve azt soha végre nem hajtani, mert mit nyernek egyes gyülekezeteink az évi 1, 2, 3, 10 avagy 20 koronával? Ha végig nézzük a kerületi pénztár 1904. évi költségvetését, láthatjuk, hogy meglehetős nagy összegekről van szó a közpénztárnál épp úgy, mint a főiek, pénztár költségvetésénél, a nőnövelde pénztáránál épp úgy, mint a misszió ügy pénztáránál; leghátul pedig szerényen, elrejtőzve, minden szükséglet nélkül évi 30 azaz harminc korona bevétellel (összesen 125) húzódik meg a kerületi szeretetház alapja. Mintha csak azt mondaná, ime mily boldog ez a kerület: a szeretetet, a könyörületet, az alamizsuálkodást nem is kell gyakorolnia, mert talán nincsenek is árvái, szegényei, elhagyatottjai, kicsinyei, kiknek gondját a názárethi Jézus nevében fel kellene vennie? Hogy nem igy van a dolog, erre biznyságul szolgál az, hogy kerületünk 1903. év 150. p. alatt «a maga részéről nagy örömmel üdvözli egy egyházkerületi szeretetház létesítésének eszméjét, mivel azonban ennek fenntartására évi 30000 korona kellene, tehát az esperes urakat felkéri, hogy egyházlátogatás alkalmával a jelentő ivekben egy rovatot nyissanak arra nézve, hogy adakozás történhessék a szeretetház-alap javára és az nyilvántartassák.» így azután majd valamikor mégis csak lesz a hatalmas, erős dunántúli református egyházkerület árnyékában egy kis árvaház, hol nehány elhagyatott kis árva gyermek a Jézus nevében menedéket, oltalmat talál. De nekem úgy tetszik, hogy ezen az utón igen soká valósul az meg, addig még sokan elzüllenek, elpusztulnak az elhagyott árvák, kicsinyek közül, akiknek gondját pedig mielőbb fel kellene venni! Hagyjuk el azért az egy-két koronák visszafizetgetését, hagyjuk el a percentek számítgatását, hanem ezek helyett az egész tüzkárbiztosítás évi jövedelmét, járulékát — a lelkészgyámolda évi 2000 koronáján kivül — fordítsuk a kerületi szeretetház felállítására; évi 10—12000 korona már valami, meg azután az árvák felkarolásáért melyik lelkész ne fáradna szívesen, melyik presb. ne áldozna készségesen?? ügy gondolom, hogy ilyen általános cél, ilyen felemelő szándék inkább előbbre vinné ezt az ügyet s azt közmegnyugvásra megoldaná? Azért ajánlom lelkésztársaim és kerületünk figyelmébe, mert abban és azokban kell megszenteltetnem, kik én hozzám közel állanak — mondja az Ur! *) Seregély Béla, ev. ref. lelkész. Gyülekezeteink s a tüzbiztosítási jutalék. Midőn az Adriai biztosító társasággal az egyházi épületek biztosítására vonatkozólag a kerület a szerződést megkötötte, azon felhívás intéztetett a lelkészekhez, hogy szólítsák fel a presbitériumot s a gyülekezeti tagokat az Adriával kötendő tömeges biztosításra s világosítsák fel őket, hogy ez által gyülekezetük érdekét előmozdítják, mert a társaságtól szerződés szerüleg visszajáró jutalék az egyházi épületek biztosítási díjának fedezésére lesz fordítva. Meg is tettük ezt azon reményben, hogy ami felsőbb helyről hivatalosan van Ígérve, az szent; hogy a szó nem szellő. Agitáltunk a tömeges biztosítás érdekében úgy hivatalos, mint magán érintkezés alkalmával. Eredménye meg is lett, mert hiszen a társaságtól járó jutalék csakhamar ezrekre emelkedett. Vártuk most már, hogy az Ígéret megvalósul s az egyes gyülekezetek presbiterei mind gyakrabban interpellálták meg a közvetve ígéretet tevő lelkészeket, hogy mikor szűnik meg már az egyházi épületek» biztosítási díjának fizetése ? ! A társaságtól kapott évi jutalék azonban mindenre lett fordítva, csak a gyülekezetek épületei után fizetendő biztosítási díjak fedezésére nem. Nem gondolták meg, hogy a lelkészekkel olyan Ígéretet tétettek, amit nem teljesítenek s ez által a lelkészeket olyan helyzetbe hozták, hogy a gyülekezeti tagok azt mondhatják róluk, hogy nem mondottak valóságot. Végre Gyalókay László t. barátom s többek sürgetésére a kerület egy bizottságot nevezett ki a jutalék megosztása felöl javaslat tétel végett. A bizottság a „kevés haszon, nagy forgalom“ elvéből indult ki s nem azt mondotta, hogy a gyülekezetek épületei a tiizkáralapból biztosíttassanak, hanem *) Tisztelt barátom felvetett eszméje mindenesetre igen figyelemre méltó. Mind a mellett meg kell jegyeznünk, hogy igen nagy ösztönző erő van abban, hogy a visszatérő százalékból az egyes gyülekezetekben évek múltán olyan tőke áll elő, aminek kamatja a középületek biztosítását fedezi; ez is volt kezdettől fogva a tömeges tűzbiztosítás célja . . . Aztán ugyanazon ügyben egyik évről a másikra más-más határozatot hozni mégis különös volna; hanem azt csakugyan meglehetne tenni, hogy a teizett célra évenként 2—300 koronát tőkésítenénk. Szerk. táras tä SL
