Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-25 / 52. szám
889 DUNÁNTÚLI PROTSTANS LAP. 890 „okosabb és hasznosabb elmefuttatásokkal is megtölthetik a hivatottak és az elválasztottak e b. Lapot“; és hogy : „elmefuttatása rám azt a benyomást gyakorolta, hogy hiányzik kollega űrből a kálvinista őszinteség és egyenesség"; továbbá, hogy : „melyik lehet az a szerencsés hittanár, aki kollega úr Ízlésével nem kvadrál ? !“ Végül: hogy én mindezt anonym — levont sisakkal tettem — ilyen kényes, de nagy jelentőségű kérdésben ! Azt, hogy : „okosabb és hasznosabb elmefuttatásokkal is meglehetne tölteni e becses Lapot“ — ma is fentartom és állítom. Mert, kérdem : okos-e, hasznos-e egy olyan ,kényes* kérdést és oly célzattal, mint minden elfogulatlan olvasó láthatja — szőnyegre dobni ? ! Tiszántúlba kapaszkodva, — mikor háP Istennek ! erre most szükség nincs és adja az ég, hogy még igen sokáig ne is legyen! . . . Vagy talán úgy gondolta t. kollega úr, hogy nem árt jó előre ütni a vasat; nem árt az alkalmat megragadva, egy kis reklámot csinálni ?! Jó ! ízlés dolga; — de gustibus — pedig — non est disputandum. Megnyugtatására azonban annyit kijelenthetek, hogy ha a zsinati atyákat rávehetné t. kollega úr, hogy megváltoztatnák azt a törvényt, amely jogot ad a „hittanároknak“ is, hogy a nem valami nagyon irigylendő főjegyzői székbe is beleülhessenek és új főjegyző választást rendelnének el rövid idő múlva: minden bizonnyal kollega urra adnám szavazatomat — és azt hiszem e vidéki . . . egymást felheccelni nem tudó és nem szokott kollegáim is : mert kétségtelenül meggyőződtem, hogy . . . kápráztatóan fényes és jó tolla van ! Hogy „hiányzik kollega urból a kálvinista őszinteség és egyénesség“ kifejezésemet — sajnálom — de Isten engem úgy segéljen ! — nem vonhatom vissza . . Mert: őszinteség, egyenesség-e az, mikor valaki affelett akar elmélkedni, hogy : jogos-e, hasznos-e, előnyös-e bevonni a Hittanárokat az egyházi közigazgatásba és azzal argumentál, hogy . . . nem : mert . . . azok a maguk dolgát sem végezik el. Szerintem az lett volna az őszinteség, ha azt mondja : a hittanárok nem valók a közigazgatási tisztségekre — mert még a maguk dolgát sem végzik el! hogy van-e joguk hozzá, hogy hasznos-e vagy nem, előnyös-e vagy nem: ezek alárendelt kérdések; — feltettem ugyan őket, de nem azért, hogy tárgyilagosan fejtegessem, hanem csupán csak odavetőleg, a látszat kedvéért. Arra nézve, hogy „melyik az a szerencsés, aki kollega úr Ízlésével nem kvadrál“ — csak annyit: ítélje meg az elfogulatlan olvasó, hogy milyen ízlés az, amely magát és általában a lelkészeket vitatja bele, tartja egyedül hivatottaknak a főjegyzői stb. székre— a hittanárok kisebbítésével és leócsárlásával? ! Ha a tanügynek tényleg olyan nagy barátja és a körül hiányokat észlel és tapasztal: azt hiszem, az orvoslásnak helyes és ízléses módja és útja nem az, amit választani méltóztatott . . . És végül arra, hogy anonym — levont sisakkal álltam elő, csupán pár szóval felelek : Hát tetszik tudni, t. kollega úr, én Tisza-párti vagyok. Es mint ilyen törödelmesen beismerem, hogy a „formát“ megsértettem;Me csak azért, hogy a „lényeget“ annál inkább biztosítsam. Most azonban — mint méltóztatik látni : a formai hibát kireperáltam ; de a lényeget is egész nagyságában fentartottam. Befejezésül: Meg fog bocsátani t. kollega úr, hogy a gazdagon megrakott és szép vörös szalagokkal jól megkötözött — Krisztkindlire küldött kosarat, viszonzásul, csak csekély ajándékkal küldöm vissza : Tettetés nélküli tiszteletet és szeretetet a hittanárok iránt és több őszinteséget, egyenességet, de . . . sokkal több tárgyilagosságot is a jövőben — ha kényes és nagyjelentőségű kérdések felett elmefuttatást tart. Reményiem . . . „ Nem haragszunk ! /“ ... És ebben a reményben : boldog ünnepeket kivánok. *) Martos. Puskás Lajos, ev. ref. lelkész. Egyetemes ev. ref. zsinatunk. (Folytatás.) Dr. Baksa Lajos úgy látja, hogy a zsinat az adóreform elfogadásával az elviselhetetlen egyházi adóteher csökkentésének céljára a konvent által kért és a miniszterelnök által kilátásba helyezett 1.400,000 korona összeget is implicite elfogadja úgy, hogy nem igényelvén többet, mintegy végkielégítést fogad el s ez által maga a zsinat teremt o’y alapot, mely alkalomadtán minden további igény visszautasítására indokot képezhet. Igaz, hogy az 1848 : XX. t. c. végrehajtása tárgyábau készített emlékirat külön előterjesztéseket tesz az egyházi közigazgatás költségeire, a lelkészek korpótlékára, az országos lelkészi nyugdíjintézet évi segélyezésére, a vallástanításra, a kulturális és humanitárius intézményekre s a lelkész- és tanárképzésre nézve is ; de ezzel szemben áll az, hogy a miniszterelnöki leirat csupáu az adóterhek könnyítését célzó államsegélyre nézve igér törvényjavaslatot, mig a többi összes szükségletek kielégítésére csak évről-évre a költségvetésbe beillesztendő dotációt említ. O a leghatározottabban tiltakozik az ellen, hogy egyetemes egyházunk javára az 1848 : XX. t. c. 3. §-a végrehajtása címén csak 1.400,000 korona biztosíttassák törvény által s az ezen összegen túl támasztható igény sorsa, a fedezetnek az állami költségvetésbe évről-évre beillesztése, a mindenkori kormány és a mindeukori parlamenti többség kénye-kedvótől függjön, így igazán nagyon függő helyzetbe jutnánk, mert évrőlévre bizonytalanságban lennénk az iránt, hogy a már bizonyos időn át élvezett segély mellett létesített intézményeket és állásokat fentarthatjuk-e ? : . . . De határozottan tiltakozik az ellen is, hogy a protestánsok igényei egyedül az 1848. évi XX. t. c. 3. §-ából származtassanak. Hiszen nem kell bővebben bizonyítgatnom a zsinat bölcsesége előtt azon történelmi tényt, hogy a reformáció után a protestánsok soha nem részesedtek abban a va*) E felszólalással a vitát bezárom; annyival inkább mert a tanári kar nyilatkozatából látható, hogy az ügy az illetékes felsőbbség elé kerül S z e r k. 52*
