Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-12-25 / 52. szám

891

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

892

gyonban, melyet addig a katholikusokkal együtt bírtak és használtak. Hosszú időn át kellett küzdeniük magáért a vallásszabadságért a nélkül, hogy a kiválás után a közös vagyon megosztására és az abban való részesedésre csak gondolhattak volna is. Igaz, hogy fórumot sem találhattak volna igényeik érvényesítésére. Pedig - - és erről bizonyságot tesz a történelem — az azon vagyonhoz fűződő államalkotó és államfentartó hivatást a protestánsok megszakítás nélkül állandóan és ma már joggal mondhatni, hogy az anyagi kimerülésig teljesítették, úgy hogy nem habozom kijelenteni, miszerint ha az 1848. évi XX. t.-cikk 3. § a soha meg nem hozatott volna is, a protestánsok igényei akkor is a jog és igazság fundamentomain nyug dnának.

Én annyira nélkülözöm ennek a szempontnak kidomborítását abban az emlékiratban és a konvent tényeiben, hogy éppen ezért az emlékiratot úgy, amint van, magamévá nem tehettem, mert hiányzik abból a helyes és igaz történelmi kiindulási alap.

Félreértés kikerülése céljából hangsúlyozom, hogy akkor, midőn a közös vagyonban való részesedést említem, egyáltalán nem gondolok a katholikus papi, jobban mondva egyházi vagyon elvételére, mert hiszen a katkolikus egyháznak az idők folyamán nemcsak hívei, de feladatai is annyira megszaporodtak, hogy annak a vagyonnak elvétele mindaddig, mig az ahhoz fűződő célok és hivatás betöltésére szolgál, magyar nemzeti szempontból nem volna indokolható.

De a mily megnyugvással látom azt a vagyont katholikus atyánkfiái kezében, ép oly reménnyel vagyok eltelve ő irányukban a tekintetben, hogy mindenképpen segédkezet fognak nyújtani arra, hogy a magyar állam a protestánsoknak egyházi és iskolai összes szükségleteik állandó kielégíthetése céljából segítségére siessen és hogy ezen segítség ne időről-időre szóló és esélyeknek kitett olyan segély legyen, melynek elnyerése a protestánsokban folyton meg-megújuló várakozásokat, reménységeket s jöhetnek idők, mikor kínos aggodalmakat is kelthessen, hanem — hasonlólag a katholikus egyház által birt javak állandóságához — maradandó berendezkedésre és alkotásokra alkalmas és — ami fődolog — külön törvény által biztosított vagyonértéket képviseljen.

Jól tudom, hogy ily állandó vagyon, jobban mondva tőkeérték előteremtése pénzügyi nehézségekbe ütközik, de — s ezt csak egyik megoldási módozatként hozom fel - a földtehermentesítés és a regalejogok megváltása s egyéb másféle címeken történt kötvénykibocsátások példájára is teremthet a magyar állam tőkét mindazon szolgálatok egyenértékéül, mely szolgálatokat a protestánsok a magyar nemzet, a magyar állam érdekében századokon át teljesíttetik és teljesítenek ma is a nélkül, hogy az annakelőtte katholikus atyánkfiaival közösen birt vagyonból részesedtek volna.

Főtiszteletü zsinat! A mondottak azok, melyek engem annak kijelentésére bírnak, hogy a tárgyalásra kitűzött javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául caskis feltételesen s a részleteknél leendő oly irányú módosítás fentartásával és reményében fogadom el, hogy

egyetemes egyházunk összes egyházi és iskolai szükségletei kielégíthetése körül a magyar állammal szemben támasztható, történelmi alapokon nyugvó igényei szabatosan megjelöltessenek s a megjelölt igényeknek tőkesegély által, külön országos törvény utján kielégítése biztósítassék.

Kérem a főtiszteletü zsinatot már előzetesen is, hogy az irányban a részletes tárgyalásnál benyújtandó módosításomat annak idején eltogadni méltóztassék.

gönyrismEijtEtós.

(Folytatás).

A „Prot. Szemle" 5-ik füzete.

Közleményeinek sorát Rácz ,Lajos műve nyitja meg, melyben „Termászettudomány és vallás“ c. a. utal e kettőnek egymáshoz való viszonyára. Helyesen mondja mindjárt tanulmánya elején, hogy a tudomány, közelebbről a természettudomány és a vallás nem ellentétesek egymással. A vallás külső ruházatán, annak helyé8 időszerű elemein, a kereten változtat ugyan időnkint a tudományos buvárlat, de maga a vallásos igazság érinthetetlen fenségességben fog tündökleni mindenha ép úgy, mint ahogy a valódi tudóst se fogja soha elfogulttá tenni a vallásos hit. Ebből következik, hogy csak korlátolt elmék erőlködnek a vallásos eszme időleges formuláinak vélt, vagy tán való gyarlóságaiba kapaszkodva, annak vesztére törni, nem gondolva meg, hogy a tudomány, ha be is tölti az elmét, de üresen hagyja a szivet s az emberiség kileuctizedrésze elvesztvén vallásos hitét, gyámoltalanul fog vergődni az élet viharai s a balál rettentései között.

És mégis — sajnos — mostanában rövid időköz alatt is két könnyelmű férfiú rontott neki a vallásnak. E félszeg bölcsek egyike Haeckel jénai tanár, a zoológia hires darwinista tanára, ki 1899 őszén „Die Welträtsel. Gemeinferständliobe Studien über monistische Philosophie“ c. iratával támasztott tüzes irodalmi harcot. A másika e bolond bölcseknek Landenburg boroszlói vegytanár, a Casselben a német természettudósok és orvosok 1903 szept. havában tartott gyűlésén olvasta fel ide vágó „Über den Éinfluss der Natur vissenschaften auf die Veitanschauung“ o. dolgozatát. Az elébbi bölcselkedését, mint a „Budapesti Szemle“ 1903 május-junius hónapi füzetében ugyancsak Rácz Lajos meggyőzően kimutatta „subiektiv önkény és túlzott skepsis“, a legmesszebbmenő roszindulat s e mellett szembeszökő felületesség jellemzik.

Ladenburg felolvasását szerző részletesebben ismerteti. Elismeri róla, hogy nem csapong képtelen túlzásokban, mint Häckel, ki az Isten hitét esztelen babonának tartja. Másoldalról az is nyilvánvaló, hogy Ladenberg se mentes az egyoldalúságtól; pl. mikor az embert kizárólag észlénynek tekinti. Ezenkívül hiányzik nála a vallásos érzék s a kellő tárgyismeret.

Ennek utána Raffay Sándor fejezi be a „vallásosság hanyatlásáról irt komoly tanulmányát. A kér. világ-