Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-25 / 52. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 888 Szétszórt csontok. Úgy ezen lap tisztelt olvasóit, mint nt. Miklós Géza barátomat kérem, hogy türelmüket igénybe vehessem alábbi soraimmal. Úgy látszik, Miklós barátom nem helyesen fogta fel és talán nem is egész figyelemmel olvasta el a fenti címen az őrségi egyházmegyéről irt cikkemet. Azt Írja ugyanis, hogy én a „szórvány kifejezéstő pedig az életet tartja szem előtt; szerinte szétszórt csontok mindazok a hívek, akik rendszeres lelkipásztori gondozásban, gyermekeik rendes iskoláztatásban nem részesülnek. En pedig azt állítom (tessék elolvasni), hogy a fiókegyházakban lakó egyháztagokat szórványokban lakóknak tekinteni nem lehet, mert hiszen ezek éppen olyan lelkipásztori gondozásban részesülnek — legalább Őrségben úgy van — mint az anyaegyház tagjai, külömbség csak ott és annyiban van, hogy gyermekeik távolabbról járnak iskolába. Ha tehát Miklós barátom csak azokat a híveket tartja szórványban lakóknak, akik rendes lelkipásztori gondozásban nem részesülnek, gyermeik iskolába nem járnak : akkor teljesen egy véleményen vagyunk és valóban nem értem, hogyan állíthatja azt, hogy én csak a „szórvány kifejezést“ tartom szem előtt ? ! Továbbá azt mondja, hogy én osak „a rubrikához11, ő pedig a valósághoz (a rubrika tehát nem valóság ?) fűzi ideáit. Hát ezen állításában is igen téved az én tisztelt barátom, mert én a misszióra vonatkozó ideáimat a rubrikához, a valósághoz és a helyzethez is fűzöm. Mert hiszen éppen az az ironizált rubrika mondja meg a „valóságot“ Miklós barátom azon „téves“ állítására nézve, midőn azt állítja, hogy Őrségben tenger sok nép van, melyről eddig azt sem fürkésztük, hogy állandó elem-e ? Amidőn tehát azt állítja teljesen indokolatlanul, hogy ideáimat rubrikához kötöm, én teljes joggal állíthatom, hogy legalább a fentebbi adatnál ideáit nem a „valóságához1,1, hanem a „tévedéshez“ kötötte. Avagy talán a rubrikák közlése után is fenntartja azon állítását, hogy Őrségben tenger sok nép, 6 — 8 ezer lélek van, melyről azt sem tudják, állandó elem-e ? En hiszem, hogyha ismerte volna a rubrikát, ismerte volna a helyzetet és a valóságot: akkor felolvasásában nem állította volna ezt. En soha sem állítottam azt, hogy az őrségi miszsziói állapot egy befejezett tökéletes mű volna. Aki azt állítaná, valótlant mondana. Soraimmal, rubrikáimmal csak azt igyekeztem kimutatni, hogy egyházmegyénk népességének felére — a tenger sok népre — talán még sem lehet azt kérdésbe tenni : vájjon állandó elem-e ? Igyekeztem kimutatni, hogy tétlenek nem vagyunk, erőnkhöz mérten haladunk, amit a 4 új iskola is bizonyít. S miután a felolvasásban úgy lettünk mi őrségi lelkészek feltüntetve, hogy még csak nem is „fürkészünk“ az állandó elem után s hogy „mosolyogni lehetne ezeken az állapotokonu — igyekeztem kimutatni, hogy az őrségi lelkészek megteszik azt, amit egy-egy emberi erővel megtenni lehet. Nyíltan kijelentettem, hogy Sopronban, Szombathelyen s Zalaegerszegen feltétlenül szükségesnek tartom a rendes lelkészi állás szervezését, minélfogva azok az adatok, melyeket Miklós barátom felhoz, egyáltalában nem igazolják azt, hogy én ideáimat a rubrikához kötöm. Az az állítás pedig, hogy a lelkész a fiókegyház lakóit nem részeltetheti olyan lelki gondozásban, mint az anyaegyház tagjait: egész általánosságban nem áll meg, mert az attól függ, milyen népességű az anyaegyház és milyen népességük és mily távolságra vannak a fiókegyházak? Mert p. o. az a lelkész, akinek anyaegyházában 85 — 155 - 300 lélek van, ugy-ebár gondozhatja a fiókegyházakat is?! Hogy a kerczai, szentgyörgyvölgyi, nagyrákosi egyházak lelkészeire nagy teher nehezedik, azt nem éppen a fíliák száma teszi, hanem inkább az, hogy nagy a népesség. De azért biztosíthatom Miklós barátomat, hogy azok a lelkész urak már régen „kifürkészték11, hogy filiáik lakói állandó elemet képeznek-e ? Miklós barátom azt mondja : „a kötelességek tengernyi özönétöl megdöbbenve, azt fogjuk mondani, bárhogyan akarnám is, nem lehet, csak emberek vagyunk — non possumus.u Felolvasásaiban azt mondja : „azt sem fürkésztük, az a tenger sok nép állandó elem-e ? „mosolyogni lehetne ezeken az állapotokon.11 Czikke végén tanácsot ad: bocsásuk mélyebbre hálónkat : „ott Őrségben is lesz csudálatos halfogás“ stb. Kérném az én tisztelt barátomat, adjon nekünk tanácsot arra nézve is, mi módon bocsáthatnánk még mélyebbre a mi hálónkat, hogy még több halat foghassunk, mert mi — mint mondani tetszett — csak emberek vagyunk . . . non possumus. Senyeháza. Szűcs László ev. ref. lelkész. Bocsánatot kell kérnem Sz. L. barátomtól, hogy a válaszát ily későn közlöm. De úgy vélem, most is jókor van. Szerk. Néhány és utolsó szó Sz. M. úrhoz. Nyilt sisakkal jövök, hogy igy köszönjem meg a valóban szép (!) és gazdag Krisztkindlit, amit számomra küldeni méltóztatott. Mondhatom: meglepő volt ajándéka ; úgy annyira, hogy alig tudtam meglepetésemből felocsúdni ! De a mint felébredtem és szemeim visszanyerték látó képességűket, amit a tagadhatatlanul ízléses (!) tárgyak vakító színbe öltöztetett pompája idézett elő, akaratlanul is felkiáltottam: dicső kitüntetés!!... „felhecceit“, „öklelőzőü, „lesipuskázó“, „strohman“ stb. Igaz, hogy ezen műtárgyak közül különösen egyiket-másikat nem ismertem fel és a műkincsek szótárában is hiába kerestem ; de azért önkénytelen azt a kérdést intéztem magamhoz : de hát mivel is szolgáltál te rá erre a nagy kitüntetésre ! ? Elővettem a „megengedhetetlen magas hangból kiinduló „Visszhangomat“ és pontról-pontra, újból és újból átvizsgáltam. És ón — megengedem ugyan, hogy még talán nem egészen tiszta szemekkel — de nem találtam egyéb viszonajándékozásra méltót, mint ezeket:
