Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-11 / 50. szám
853 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 854 gadozásnak , következetlenségnek és particularismusnak lennie. A főfontosságu kérdésekre nézve a törvényalkotásnak következetesen, az egészre kiterjedő elv szerint kell eljárnia. Az adóügynek egységes rendezésére nézve az egység kívánalmait igy fejezi ki : egység az adózás alakjában, a kulcs minőségében, de nem magasságában és egység a fizetés eszközében; ez utóbbi alatt a készpénzt érti. A törvénytervezet, igen helyesen, kimondja, hogy ott, a hol elviselhetetlen és igazságtalan az adóteher, felsőbb hatósági ínitiativára is meg kell csinálni a kötelező adókulcsot. Ha ezt elfogadjuk, ugyan miért ne tennők meg, hogy a törvény minden egyházra nézve kötelezőleg és egyöntetűen rendelkezzék ? Bizonyosra veszi, hogy ha nem lesz egyöntetű intézkedés: kitör egyházunkban az osztályharc. A szegényebb osztály sürgetni fogja annak az adókulcsnak behozatalát, amelyik az adóteher csökkentésére adandó segély igénybevehetése mértékéül megállapíttatik, azok pedig, akiknek érdekükben áll tartani az eddigi helyzetet, amely mellett kiváltságot élveztek, ellenezni fogják. És ezek az elemek uralkodnak a presbitériumban. Indítványozza, hogy : 1. az egyházi adó alapja az állami egyenes adó, 2. az egyházi adókulcsa az állami egyenes adónak bizonyos, az illető egyház autonom elhatározásától függő százaléka, kivételével az adóteher csökkentésére rendelt segélyt igénybe venni kívánó egyházaknak, melyekben az adókulcs magassága 10°/0• 3. Az egyházi adó fizetési eszköze a készpénz. 4. Személyi és fejadó minden egyháztagra nézve 2 K. 5. A külbirtok után a birtok egyházközsége a különben utána fizetendő adónak 25ű/0-át; a külbirtok birtokosának egyházközsége a birtok után különben ott fizetendő adónak 75°/0-át igényelheti. 6. A népiskolai tandíj törlendő. Domby Lajos csatlakozott Balthazár javaslatához. Sándor Józsej súlyos érvekkel kardoskodott a lelkészek anyagi viszonyainak javítása mellett. „Papságunkkal szemben — úgymond — ne vessünk-e számot azzal a legnagyobb zsarnoksággel, azzal a legdurvább erőszakkal, amelyet az anyag gyakorol a szellem és erkölcs munkásaival szemben ? Papjaink legnagyobb része épen anyagi viszonyok miatt gyermekeit nem adja a papi pályára. Ez megdöbbentő! Mert van-e magasztosabb, szentebb, mint az élő Istennek és az ő Krisztusának szolgálata és hogy az a lelkész mégse akarja ebbe a szolgálatba vinni gyermekét, annak kétségtelenül rettenetes és pedig az anyagiakban fekvő okai kell, hogy legyenek. Rendezni kell hát az anyagi ügyeket és a papságot fel kell emelni arra s, színvonalra, amelyen neki, aki a községben a kultúrának munkása és a magyar államiságnak harcosa, állnia kell..........Ha olyan hivő, aki nem is tulajdonul bírja a földet, hanem annak csak zsellér munkása, 12 kalangya után 2-t a papnak , egyet a tanítónak, felet a kántornak tartozik adni : ily körülmények között fennállhat-e a pap tekintélye; érhet-e célt a cura pastoralis ? Nem vezet-e ez az állapot tiszteletlenségre a pap iránt, aminthogy a Székelyföldön a kepét epének nevezi a papság ? Éppen nem fogadom el azt az elvet, hogy ha a papot emancipálják az anyagi gondok terhe alól, akkor ezáltal akár erköfcsileg, akár szellemileg a maga tarialmának egy részét elveszti.“ tejes István igen fél attól, hogy ha nem teszi a t rvény kötelezővé azt, hogy ahol túlterhelés van, ott köteles az egyház a segély igénybevételéhez megállapított adókulcsot életbelépetni ; ha a segély igénybevétele az egyházaknak szabad tetszésére és választására lesz bizva : akkor igen kevesen fogják igénybe veuni a segélyt. Mert azt egyelőre nem fogja elfogadni más presbitérium, mint olyan, ahol éppen magukon a vagyonos gazdákon és az intézőkön van a nagy teher. Azok igenis, jelentkezni fognak mindjárt, de ahol az egyházak kénytelenek lesznek áthárítani az adót a vagyonosabb osztályra, ott az önkéntes jelentkezés nem fog megtörténni igen rövid idő alatt, Sőt talán ki fog maradni huzamosabb időn keresztül is. A presbitériumok u. i. a vagyonosabbakból alakulnak s ezek ritka helyen emelkednek fel arra a helyes felfogásra, hogy önként magukra vállalják az adótöbbletet szegényebb hitfeleik helyett. Határozati javaslata igy szól ; „Mondja ki a zsinat, hogy a részletes tárgya'ás megkezdáse előtt az adóügyi bizottsághoz utasítja a javaslatot azzal az elvi kijelentéssel, hogy a túlterhelés megszüntetésének biztosítékai az adózási törvényben a megfelelő szakaszokban kifejezést nyerjenek, továbbá, hogy erre vonatkozólag a törvényben az egyöntetű végrehajtás iránt is intézkedés történjék ? (Folyt, köv.) Dowie, Zion prófétája «apostol.» Hogy Amerikában minden lehetséges egyházi téren is, azt hiven igazolja a legújabbi érdekes esemény,, mely a lelki szédelgések krónikájában, Tetzel barát bűn bocsátó levelei után, bizonyára az első helyet érdemli meg. Ismeretes, hogy John Alexander Dowie, ki magát megtette prófétának s elnevezte II. Illésnek, mint ilyen Amerikában, — hol a vallási dolgokat törvény nem szabályozza — annyira tudta vinni szédelgéseivel, hogy több ezerre menő követőt szerzett magának. Követőit azután „Zion-City“ városában letelepítette, mielőtt mintegy 20 millió dollárt összeharácsolt tőlük, tartozván minden hivő vagyonát Zion egyházának felajánlani. E város teljesen az ő követőiből alakult s feje természetesen Dowie úr, a próféta és pedig nemcsak egyházi és lelki téren, hanem feje egyúttal mindennemű ipari, kereskedelmi, közoktatási és politikai igazgatásnak is. Mert az egész város és a sok ipari vállalat, — mikbe az összeharácsolt milliókat fektette, — mind az ő nevén áll telekkönyvileg. Ez az öncsinálta II. Illés próféta, — helyesebben a XX. század jeles lelki szédelgője, — nines talán még egy éve sem, hogy „Zion-City“-ből tervezett nagy hódító kőrútjára elindult, hogy új hivőket s illetve újabb milliókat szerezzen Zion egyházának. Nagy és fényes kísérettel, — mintegy 3000 hivőtői követve, külön vonatokon érkezett meg először is New-Yorkba, hol — hogy minél számosabban hallgathassák — a legnagyobb termet bérelte ki a városban, s ott tartotta naponként
