Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-11 / 50. szám
849 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 859 Új-Grácon Sánta József, enqek eltávozásával Török Bálint. Szlanovodán Szalay János, Budanicán Deák János. Csemernicén Málik István, Gacsisztán Zákonyi István, Oroszeen Szabadi György, Aladáron Garaczi Mihály, Dethovácon Darabos József, Budahováoon Csokona János, Yerőczén NagySándor. Meg kell itt még kegyelettel emlékeznem azon családokról, kik engem Terezováeon szívesen fogadtak s kiknek körében nyugodtan pihentem, — igy a legelső volt Crima Jenő puskamüves, Bubrek sóhivatali tiszt, Jankovios Elemér űr sógora, Rehvényi Attila gyógyszerész, Liszkay Ignác uradalmi nyugalmazott inspektor és a jó Bősz Lipót uradalmi kasznár. Mindezek r. kath. hitű családok s mégis a legnagyobb szivélyességgel és szeretettel fogadtak engem, mindezért Isten áldását kérem reájok s emléküket, mig élek, kegyelettel szivembe zárom. Megemlítem azt is, hogy ezen idő alatt a missz. körben részint az ott tartott istentiszteletek alkalmával, részint pedig itt az anyaegyházban 107 csecsemőt kereszteltem, 88 növendék gyermeket konfirmálási tanításban részesítettem, 61 házaspárt eskettem s 79 halottat temettem. Most, midőn a missz. körről beszámolok, lelki örömeim mellett, melyeket ott élveztem, megemlékezem testi fáradalmaimról is, melyeken utazásaimban átestem, Addig, mig a vasúti közlekedés nem volt, a Dráván kompon kellett átmennem, sokszor félelmetes szélvész s jégzajlás veszedelmével, istentelen rossz utakon, sárban, vízben, zápor és jégverésben s egyszer egy erdőben oly iszonyú felhőszakadás, menydörgés, villámlás közben, hogy behunyva szememet, Istennek aján lottam lelkemet. Majd egyszer rám setétedvén, a nagy eső miatt tovább nem utazhatván, oly helyen rekedtem meg, hol nem volt beszálló, egy szegény atyafi hazába menekültem, ahol éjjel kilencen feküdtünk egy szobában ; majd máskor egy oly helyre akadtam, hol azok az apró, kellemetlen éjjeli szagos állatooskák nem engedtek aludni, felkelvén, egész reggelig az udvaron sétáltam, keservesen pipálván. Hát bizony kijut az ilyenekből a bejáró missionáriusnak is vagy mint egy bizonyos lelkésztársam engem elnevezett: korcs misszionáriusnak. Hála Istennek, ki megsegített engem, hogy mindezeken minden megrázkódtatás nélkül keresztül mehettem, az ő dicsősége, ev. ref. keresztyén egyházunk tisztessége s ama szegény szétszórt csontoknak megelevenítéséért kész voltam minden zúgolódás nélkül mindezeket végig szenvedni s most boldognak érzem magamat, hogy annyi lelket fentartottom hitünkben s közel 5-600 szétszórt csontot elevenítettem meg. Kastélyos-Dombón. Novottny Alajos, dombó-gárdonyi lelkész. Visszhang a «Hittanárok az egyházi közigazgatásban» cimü elmefuttatásra. G. Sz. M. kollega úr a nov. 13-iki számban közölt ..Hittanárok az egyházi közigazgatásban“ c. elmefuttatását azzal kezdi, hogy sokáig habozott : vájjon e tárgyban felszólaljon e ? És pedig azért: mert soraiból némelyek olyan érzületet erőltethetnek ki, amelynek. . . „ódium theologieum“ a neve. En nem vagyok theologiai tanár ; de azért — bocsásson meg ! — a helyeslés pecsétjeit soraira rá nem üthetem. Es ha kérdezni méltóztatik talán, hogy miért nem és hogy miért ily hosszas habozás után ? megmondom röviden. Olyan egyszerű gregarius lelkész vagyok, mint t. kollega úr; de azért megtörtént, hogy becses sorai kikerülték figyelmemet. Egy komám hozta fel, hogy mit szólok a kollega úr elmefuttatásához ? Es én azonnal annak a nézetemnek adtam kifejezést, hogy . . . kollega urnák nincs igaza ! . . . Ne méltóztassék rossz néven venni, hogy ezt a nézetemet egy kissé megkésve küldhetem meg — a nt. szerkesztőség szives engedelméből. Mivel nem szeretek szótszaporitani és mivel úgy vagyok meggyőződve, hogy e becses lapot okosabb és hasznosabb elmefuttatásokkal is megtölthetik a hivatottak és az arra el választattak : nézetemet csak pár sorban indokolom. Minden kétségen kívüli, bogy „a hittauár hivatása oly nehéz, oly fontos, hogy maga-magában is egy egész embert, még pedig talpig egész embert kiván.“ És ha most már elfogadjuk — amint elfogadhatjuk azt is, hogy „a főjegyzői állás szintén egy egész embert igényel.“ Mi következik ebből, kedves kollega úr?! Úgy gondolom, hogy „sine odio theologico“ csak is az, hogy : egyházkerületi főjegyző . . . sem hittanár, sem gyakorló lelkész nem lehet ! . . . Ergo : quid nunc ? ! . . . Külön önállólag kell rendszeresíteni a főjegyzői stb. állásokat; — hogy az egyházi közigazgatási magasabb állásba beültetett egyének se hittanárok, — de . . gyakorló lelkészek se legyenek azonfelül. — Mert, ha hittaüár nem lehet egyházi közigazgatási főbb tisztviselő . . . „mert ahoz egész ember kell“ : akkor nem lehet gyakorló lelkész sem egyszersmind egyházi közigazgatási magasabb hivatalnok, mert — különösen nagyobb egyházakban, ahonnét rendesen az egyházi főbb tisztviselőket választani szoktuk, a lelkészi ezer és ezer ágazatu teendők talán szintén egész embert igényelnek ? ! És igy, ameddig az egyházi főbb tisztségek külön rendszeresítve nem lesznek : miért ne lehetne az a hit, tanár kerületi főjegyző, aki már évek óta teljesen ott- i hon van a hittanári kathedrában, úgy annyira, hogy a szorosan vett tanári teendők és azokra való készülődés mellett, talán több idejé marad az önképzésre, az egyházi közigazgatás szekerének előre tolásához, mint egy nagyobb egyházban és különösen egyedül káplán nélkül levő lelkésznek. Tisztelt Kollega úr ! Még csak annyit: Elmefuttatása rám azt a benyomást gyakorolta, hogy hiányzik 50*
