Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-12-04 / 49. szám
' 8^7 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 828 világítani. Ismerek egy budapesti hívünket, akinek nagyszerű háza van itt, fizet utána 3 vagy 4 ezer frt adót, de ez a ház csak y^-adrészben az övé, mert a többi adósság rajta. Ugyanabban a házban lakik talán egy másik hívünk, akinek az Első Hazai Takarékpénztárnál igen nagy számú, talán százon felüli részvénye van és ez nem fizet egy krajcár adót sem a nagy jövedelem után. Most megvan adóztatva szépen mind a kettő vagyon és jövedelem arányában ; de ha azt mondjuk, hogy állami adó legyen csak, akkor az az egyik, aki 20-szor olyan vagyonos, kisiklik az adó alól, mert állami adója nincs, ez a másik pedig kivettetvén reá a 10®/0 adó, összeroskad alatta. Vegyünk most egy másik esetet. Két embert hasonlítok össze a saját gyülekezetünkből. Vegyes házastársak, illetőleg az egyiknek a neje ref. és a férjen van az adó, ez mindennapi, közönséges dolog s épen azért nem lenne reá adó kivethető; a másik pedig, mert a neje adója is ő reá hárul és református, az meg tűlterheltetnék. Még egy harmadik példát hozok fel. Van egy ismerősöm, akinek örökség utján bizonyos pénzösszeg jutott, mondjuk 100.000 forint, mely a takarékpénztárban volt húsz esztendő óta. Most házat vett rajta. Eddig nem volt egy krajcár adója sem, most egyszerre nagy adója lett. Vagy tessék az egész Komárom városi kálvinistáknak a helyzetét megnézni, akiknek adója egy véletlen miatt megháromszorozódott. Eddig ugyanis ott házosztályadó volt és mindenki a maga házában lakván, fizetett is, nem is. Odajött 17 űj család, behozták a házbéradót, s négy-ötszörös lett az adó a nélkül, hogy egy krkjcárral emelkedett volna a jövedelem. íme, ez az a nagy, szent elv, melynek nevében harcolnak némelyek s azt mondják, hogy csak az igazságos. Én ahoz, hogy ne csak személyi adó, vagyoni adó stb. hozassék be, hanem hogy helyettük egységes adó legyen, ehez ón hozzá tudok járulni, de az egységes adó legyen fokozatos, vagyon-aránylagos osztályadó és ezt igy is fogjuk osinálni mindenütt, még ott is, ahol az államsegélyt igénybe kívánjuk venni. Mert tessék csak meggondolni, hogy az van mondva, hogy tartozik az a gyülekezet a következő adókulcsot elfogadni: 2—-20 koronáig személyi adó, 10°/0 személyi adó. Ha most ehez hozzácsatolunk valamit, ami az állammal szemben teljesen ugyanaz, akkor azt az állam okvetlenül el is fogja fogadni, t. i. azt vagy pedig kimutatja, hogy akkora egyházi adót vet ki híveire, amely személyenként, családfőként 4‘5 kor. személyi adónak s 10°/0 állami adógak megfelel. Az állam azt mondja : látom, hogy 4‘5°/0 ugyanannyi, mint ha 2 —20 koronáig fokozatosan vetnéd ki, a I0°/0 pedig meg is van, hogy te ezt hogyan veted ki, részben személyi adóval, részben ozztályadóval, az nekem mindegy. Ilyen módozat mellett a 2—20 kor.-ig terjedő személyi adót pl. olyan egyéneknél, akik vagyonosak, de állami adót nem fizetnek, a gyülekezetnek jogában áll ezen módozat szerint 50 kor.-ig is felemelni és ez ellen az állam, miután az eredmény vele szemben ugyanaz, semmiféle kifogást nem tesz és nem is tehet. En tehát azt mondom, hogy inkább a gyülekezetnek adjunk még nagyobb szabadságot azáltal, hogy majd a 282. § ba felvesszük, hogy nemszükséges igy kivetni, csak azt a mérvet kell kimutatni, amely szerint kivetette a híveire. Mindezt a részleteknél igen szépen megoldhatjuk. Fejes István tagtársam két dolgot kíván. Az egyikkel, az indítványával végzek először. Azt mondta nevezetesen, hogy most a zsinat gondoskodjék az adóügyi bizottság utján arról, hogy annak a segélymegszavazásnak, eljárásnak stb. a módozatai megállapíttassanak. Ilyen szabályzatnak a megállapítása nem tartozhat a zsinat hatáskörébe. A 284. §. határozottan megmondja, hogy az egyetemes adólap kezelése valamint a segély megállapítása és kiutalványozása körül követendő eljárást a konvent állapítja meg. Ez egy nagyon alaposan kidolgozott szabályzat, de nem a törvénybe való. Én azt tartom, hogy ha a konvent a szabályzatot megcsinálja, annak a kívánalomnak, a melyet e részben kifejezett Fejes István úr, ezzel elég lesz téve. Most következik a második kérdés, az nevezetesen, hogy a törvényben vétessék bele, hogy minden olyan gyülekezet, amely a maga szükségletét teljesen nem képes fedezni ezzel az itt megállapított adóval, tartozzék az államsegélyt igénybe venni. Én ahoz, hogy mi ilyen kötelezettséget kimondjunk, semmikép nem tudnék hozzájárűlni. Én fenn akarnám tartani gyülekezeteinknek azt a jogot, hogy bármely gyülekezet kimondhassa, hogy nekünk ugyan még 2°/0- kal nagyobb adót kell kivetnünk, ba államsegélyre nem akarunk szorulni, de mi elhordozzuk azt. Sőt tovább akarok menni és fennakarom tartani, sőt kívánnám, hogy minél több helyen igénybe vegyék azt a jogot, a mely az 1398 : XIV. t.-c.-ben biztosítva van, hogy t. i. a gyülekezeteknek joguk van a lelkészfizetést felemelni annak kimondásával, hogy ez a kongruába nem számítható be. Általában, én azt, hogy a gyülekezet maga mekkora terhet vegyen magára, csak általa tartom helyesen megitélhetőnek és kényszerítőleg nem mondanám ki a törvényben, hogy te tartozol elfogadni a segélyt. Van annak százféle módja. Az 80-ik §-ba, mint már Hegedűs ő excellenciája is mondta, bele lehet venni, hogy az egyházmegyének legyen e tekintetben kezdeményezési joga, de ezért nem szükséges ám a törvényjavaslatot átdolgozás végett bárhová is utasitani. Ha mi most azt mondjuk, hogy ezen általános tárgyalást most már a felvetett eszmék alapján meglehetősen kimerítettük és a javaslatot olyannak találjuk, hogy a részleteknél a feltűnőbb hiányok, amelyeket egyesek észlelnek, orvosolhatók lesznek, akkor egész nyugodtan belemehetüuk a részletes tárgyalásba. Ott méltóztassanak kellő fogalmazványaikkal előlépni , a zsinat minden tagja örömmel veszi, ha minél okosabb módosítások jönnek be a javaslatba. Amik azonban felvettettek a javaslat ellen általánosságban, azokat nem tartom olyanoknak, hogy miattuk a javaslat új átdolgozása válnék szükségessé. Épen ezért én elfogadom ezt a javaslatot és kérem méltóztassék minél előbb, — mert ez közérdek — az általános tárgyalást berekeszteni,