Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-31 / 5. szám
69 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 70 Hátra van még hát az, hogy a gyermeket rászoktassuk, képesítsük a saját cselekedeteinek észszerű irányítására. Cselekedeteinket mindenkor a megfontolásnak kell megelőznie. Minden okos cselekedet a józan bírálatnak, helyes Ítéletnek folyománya. Ez igazság világosan jelöli az utat oda, ahova és a hogyan az önállóságra vágyódó gyermeket elvezethetjük ; tehát igyekeznünk kell, hogy idejében feljuthassunk a harmadik lépcsőzetre s az önálló életreképzést be kell tetőznünk a cselekedetek észszerű irányításával. A cselekedet általában kétféle indító erő által jön létre s a szerint céliránya is megoszlik : egyik halad az erkölcsiség, a másik az anyagiasság felé ; de egymás mellett szépen megférnek, ha egyik sem fejtetett ki túlságosan a másik rovására. S e két motívum egyenletes irányításárakkell törekednünk annyival is inkább, mert a kettő egymástól el sem választható ; az első az utóbbit megnemesíti és az utóbbi az ember erkölcsének próbaköve, az is volt mindenkoron. A cselekedetek irányítása történjék tehát: a) valláserkölcsi alapon a szerint, amint az Isten, a magunk és embertársaink irányában teljesítendő kötelességekről lévén szó, nem olyaténképpen induktive, mint azt az elemi fokon cselekedtük, rávezetvén s alkalmazván a bibliai tényekre és az azokból kiszedett avagy reájuk épített erkölcsi szabályokra a mindennapi életben felmerülő eseményeket, hanem megfordítva. — Legyenek azok ezen mindennapi eseményeknek okmányai, erős bizonyságai. Ha ezt a módot követjük, akkor sikerül növendékeinket a való, az önálló életre képezni. Hiszen mi magunk is, a kik érezzük bennünk az önállóságot, ha valamely erkölcsi kötelességünk véghezvitelénél a körülményekkel nem vagyunk egészen tisztában, miután azt elménkben alaposan meghánytukvetettük, a kivitel előtt ahhoz hasonló bibliai vagy más egyéb esetet tekintünk meg a bizonyosabb tájékozás végett. De hogy fejtegetésem, okoskodásom világosabb legyen, erre nézve lássunk röviden egy-két példát. A köznép képzeletvilága rakva van babonákkal. Ismétlő növendékeinkkel, mint az önálló életrevezetendőkkel, Írassuk össze e babonákat. Aztán kérdezzük meg, vájjon mily módot tudnának lelni arra, hogy embertársaikat kigyógyíthatnák eme gyarlóságukból. Midőn ezt megtettük, bibliai s általában az erkölcsi világ eszközeivel ésszerűen élni tanítsuk meg, hogy az ily lelkibetegséget sikerrel gyógyítani képesek legyünk. — Majd amikor — ezen életkorban kezdetét vevén a lelki megpróbáltatás, mint említve volt, mert az önérzet fejlődni kezd, — szomorúnak, levertnek látjuk egyik másik tanulót, részvéttel eltelve, gyöngéden tudakozzuk bajának okát, tapasztalhatjuk, miként kezd a világrend miatt elégedetlenkedni: ekkor világosítsuk fel őt, hogy ha helyet ád gondolatában a bölcs gondviselés felett való kétkedésnek s uralmat vehet kedélyén a bú, a kétségbeesés : önnönmagát ostorozza, mig ellenben, ha kedve földerül, a bizodalom által bánata, szerencsétlensége felett mindig diadalmaskodhatik. Erre következzék aztán valamely, a helyzethez illő bibliai esemény alkalmazása, mert hiszen szent könyvünk telve van csupa igazságokkal, mely, mint hű tükör, az életet mindenféle változásaiban bemutatja. Az itt vázolt két erkölcsi állapotot a végből említettem föl, mert velők hozávetőleg kimutatni óhajtottam, miszerint az erkölcsi cselekedetek észszerű irányítására kívánatos képzési mód az legyen, hogy ama számtalan, itt hát fel sem sorolható esetben mindig az éppen kínálkozó, úgynevezett aktuálisan jelentkező, fenforgó életmozzanatok ragadtassanak meg az életreképezni szándékoló törekvésünk által, legyen ennek hatása ahhoz hasonló, a minőt például a lelkésznek sikerül elérni az úgynevezett „kiprédikállással“, kinek ez akkor szokott különösen kedvezni, ha az éppen fenforgó dolgokról szólott, vagyis szónoklata alkalmi volt s amint tudjuk, ezzel sokkal nagyobb erkölcsi hatást tud elérni, mint a közelebb történt eseményekre nem vonatkozó vagy azokhoz csak kis részben kötött dolgokkal. Ily módon érhető el tehát az, hogy a gyermek önállóságra tehet szert erkölcsi cselekedeteinek fejlesztését illetőleg is. b) Az anyagiakat érintő cselekedetek irányításánál ugyancsak ezt a methodust kell követnünk, t. i. mindenkor a helyi eseményekből s körülményekből való alkalomszerű kiindulást, nagyon természetesen tekintetbe vévén a gyermekek nemét, életviszonyait s azt a foglalkozási ágat, melyet ki-ki választott magának , de ha bár erre tekintettel vagyunk és kell lennünk, azt se feledjük, hogy az e fajta cselekedetek között az általánosak, a minden embert kivétel nélkül érdeklők a legfontosabbak. Ilyenek pl. a vagyon, a birtok védelme, okszerű gyümölcsöztetése. A birtok háborításában való eljárás módozatai s több efféle. Ily módon tehát, bár ezen értekezés keretében csak vázlatosan, de azt hiszem, eléggé érthetően és élethiven ábrázoltam és megvilágítani igyekeztem teendőnket. Hogy azután az ismétlő' iskolából, egyszóval a tankötelezettség alól kekerült egyének, mint már nem iskolai tanulók, a serdülő fiatalok pótlólag miként képeztessenek, azt a megadott tétel nem foglalja magában, minthogy: „elemi népiskolából kikerült tanulókról“ szól : azonban megérdemli, hogy annak a kérdésnek a megfejtésével is egészen külön, kimerítően behatóan foglalkozzunk. Azon tudatban, hogy sikerült bizonyos mértékben hozzájárulnom a címben fölvetett fontos kérdés megoldásához , összefoglaló ismétléssel hangsúlyozom : tegyük tehát az ismeretek bővítésére törekvést a gyermeknek második természetévé, váljon az benne vérré, hogy e vágyától — szenvedéllyé erősbülve — ne tudjon megszabadulni élete végéig s mint „a jó pap, holtig tanul“-ni igyekezzék, mely aztán fejtse ki benne a* józanul, okosan bírálni és Ítélni tudást; végezetre e kettő tegye képessé jobban-jobban az erkölosiséget és anyagiságot illető cselekedeteinek észszerű kivitelére, hogy ekképpen legyen „az ismétlés a tudományok anyja“, legyen 5*