Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-30 / 44. szám
Tizenötödik évfolyam.44. szám. Pápa, 1904. október 30. A lap szellemi részét illető közlemények a azezkeextőiéghez Kis József felelős szerkesztő ozlmére küldendők. megjelenik minden vasárnap, ft----------------------—ft A.z előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatiók Faragó János főm unkatárs czimére küldendők. »-----------------------------0 Október 31-iki gondolatok. Sokszor elgondolkoztam — s bizonnyal nem csak magam vagyok igy — mi lehet oka annak, hogy a protestántizmus 8 közelebbről a mi evangéliom szerint reformált hitfelekezetünk tanai, eszméi nem terjednek úgy és akként, amint azt örök érvényű tanainak tisztaságánál, magasabb, eszményibb világnézleténél fogva várni és remélni lehetne? Hogy a római katholicismus még ma is erősen, megdönthetetlenül áll, mint valami erős bevehetetlen vár, mely dacol az idők viharaival, az ostromlók támadásaival s még csak nem is érzi a századok, ezredek romboló hatalmát, sőt napjainkban mintha fényre kelne, mintha jelentőségében tért foglalna, úgy tetszik, mintha amaz elvesztett világi uralom helyett dúsan kárpótolva lenne az erkölcsi, szellemi élet terén a különféle társadalmi alakulásokban nagyon is érezhető, szemmel látható befolyásával, tekintélyének, prestigéjének emelkedésével! Közel négyszázados múlt, dicsőséggel, fénynyel tele mult a hátunk megett; nevünk, zászlónk, tanaink egyek az emberiség haladásának, fejlődésének eszméivel, rá Írva az emberi szellem legdrágább, legbecsesebb kincsei: az egyéni és lelkiismeretbeli szabadság, a társadalmi korlátokat ledöntő s minden intézményeinkben érvényesülő egyenlőség, a mindenkit keblére Ölelő testvériség, a tudomány, a mivelődés, a tökéletesedés — mégis egyedül állunk, kisebbségben ; amint tömörültek, csoportosultak a népek és nemzetek ezelőtt 4 századdal a reformáció zászlaja alá, úgy vannak ma is, nem tudtunk megnyerni, hódítani csak egy népet, csak egy országot is, sőt az ellentáborból nem egyszer fennen hirdetik közeli elnyeletésünket, tanaink bitcikkeink, elveink életre nem valóságát, meddőségét, sőt sokszor magunk is kétségbe esünk a jövő felett, lankadni érezzük erőnket, mint a kedvünket a küzdelemben, az eredménytelennek látszó törekvésekben. Reformáció emléknapja te fénylő, te kiemelkedő nap a többiek sorában, lelki világosságnak, tökéletesedésnek, az emberiség boldogításának nagy és fenséges emléknapja, miért is van az, hogy téged csak mi ünnepelünk, csak az emberiség kis része az, mely emlékezik felőled, a nagy részt hidegen hagyod, sőt elfordulnak, lenéznek, kisebbítenek téged? Megfogyatkozott, elhalványult volna talán fényed, világosságodnak ragyogó ereje? bitünkben, vallásunkban ni ncs meg többé az az erő, mely hegyeket mozdít, csodákat mivel? nem képes kielégíteni talán többé az emberiség lelki szükségleteit, magasabb eszményiek után törő óhajtásait? vagy eltompultak volna már az emberiség jobb, tökéletesebb után sovárgó érzékei s nem tud, vagy nem akar különbséget tenni a jobb, igazabb, világosabb és rosszabb, hamisabb, homályosabb között? Keresi, kutatja a lélek, a vizsgálódó s az emberiség tö kéletesedése iránt érdeklődő szellem ez okokat; de nehéz megtalálni e kérdésre e választ, nehéz eligazodni s megtalálni a helyes megoldás határait. Óh mert a szívnek, a léleknek s azok legmagasabb nyilvánulásainak, jelentkezéseinek, a hitnek és vallásosságnak az emberi szellem egyébb alkotásaitól egészen eltérő, azokkal sokszor alig összeegyeztethető sza-44
