Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-09 / 41. szám
Tizenötödik évfolyam. 41. szám. Pápa, 1904. október 9. A lap «zeliemi részét illető közlemények a azerlzesztőségliez Kis József felelős szerkesztő ozimére kiildeudok. •A.z előfizetési dijak (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatiők Faragó János tomunkatár8 czimére küldendők. Az egyházkelés. Csernák Béla az egységes liturgiáról Írott s a bihari ref. egyházmegye értekezletén felolvasott értekezésében az egyházkelést kihalófélben levőnek állítja s maga sem kívánja, hogy a zsinat a rendes vallási szertartások közé felvegye. Az egyházkelés régi vallási szertartás. Megvolt már a régi időben a zsidóknál, átjött a keresztyénségbe, meg van a protestánsoknál. *) Lényege: hogy a gyermekágyból felkelt édes anya, mielőtt külső munkához fogott vagy a házából kiment volna, első Ízben az Isten házába ment, hálát adni neki egyrészt azért, hogy gyermekkel megajándékozta, másrészt azért, hogy betegségéből szerencsésen felgyőgyította. Vallásos szertartás tehát az egyházkelés s mondhatom, egyike a legszebb, a legmeghatóbb szertartásoknak. Minő öröm, boldogság hatja át annak az ifjú anyának szivét, midőn első gyermekéért hálát ad Istennek vagy midőn fájdalmaiból szerencsésen felgyógyul. Ez az öröm, ez a boldogság, ez a magasztos érzet kihez vezeti a lelkész szavai után az ifjú édes anyát? Istenhez, őt ismeri el öröme szerzőjének, boldogsága adójának, neki tulajdonítja gyermekét, ő iránta lesz hálás a szerencsés felgyógyulásért. Az egyházkelési szertartás a nőknél a vallásosság emelésére mély hatással van. Az Isten kegyelme, szeretete, jóságáról győződik meg az édes anya az egyházkelésnél. Talán egy vallásos szertartás sem csal a szembe annyi könnyeket, mint az egyházkelés. S mi lelkészek, kik ezen könnyeket látjuk az édes anyák arcán végig peregni, meggyőződhetünk róla, hogy ezek a hála könnyei az Isten jósága iránt, hogy ezek a vallásos érzet tanúi, hogy az édes anya ilyenkor valóban a nagy Isteunel társalog. Az egyházkelés tehát oly vallásos szertartás, mely Istenhez vezet, vallásosságra hangolja a szivet. S csodálatos, hogy egy ilyen vallásos szertartást némelyek eldobni akarnak. Nemhogy eltörlendő, hanem ha nem lett volna eddig, most kellene felállítani. S miért akarják némelyek törleni? Talán az egységes liturgia kedvéért, talán azért, hogy némely gyülekezetben kiment a szokásból? Vizsgáljuk meg szertartásainkat, hogy azok fejlesztői-e valóban a vallásos érzetnek és ha igen, azokat kicsinyes okok miatt ne hányjuk, ne töröljük el. Mert ha ma egyiket, holnap a másikat engedjük kihalni, mi lessz akkor egyházunkkal? Pedig mostanában, el kell ismernünk, hogy a vallási szertartások komoly gyakorlása tekintetében gyengék voltunk. Az egyik gyülekezetben eltűntek a hétköznap reggeli könyörgések ; még több gyülekezetben a hétköznap estvéli könyörgések; némely helyen eltűnt a vasárnap délutáni rendes istenitisztelet vagy ha nem egészen, rövid imára redukálódott. Hová lett a jegyesek cenzúrája és más egyebek ? Bizony fájdalommal ismerhetjük el, hogy eltűntek. Sok vallásos dolgot, mit az ősök gyakoroltak, ma nem gyakorlunk. A hiányt a belmiszszió akarja pótolni. De mi értelme van ennek, mi haszna keres ez új utakat-módokat a vallásosság fejlesztésére, ha évszázadok által hasznosnak bizonyult szertartást meg eltörölni aka-41 *) Meg van a r. katholikusoknál is. Az egyház és iskola köréből. A dunántúli ev. rét egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap.
