Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-02 / 40. szám
687 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 688 nek látszik, s a Hobolhoz tartozó Szigetvár harmadfélszáz reformátusát sem szabad gondozatlanul hagynunk. A soponyai és kálozi szórványokra nézve a mezőföldi egyházmegyének próbaszerű ideiglenes intézkedése nem lehet sokáig kielégítő: szerencse volna ez ügyre, ha az alakulóban levő Kis-Láng községben földesúri támogatással anyaegyház alakulhatna, ami ha nem sikerül: a 2000-et meghaladó pusztai hitfelekhez missiói vándorlelkészt kell alkalmaznunk. Kisbér, a hozzákapcsolt Kethelylyel 600 hívőnél többet számláló gyülekezet központja lehetne, s szinte megfoghatatlan, hogy a 700 lelket meghaladó Zseliz leányegyházat kongruával miért nem tették anyagyülekezetté. S e fölhozottakon kívül vannak egyéb szórványok is, melyek különösebb gondot igényelnek; de azokat felsorolni nem tartjuk föladatunknak. Az illető egyházak és egyházmegyék vezetői bizonyára jól ismerik azokat, jobban nálamuál, mint aki névtárból és távolról szemlélvén a viszonyokat, felolvasásom egyik-másik részletében téves adatot is hozhattam föl, aminek helyesbítését s esetleg az enyiménél jobb, célszerűbb megoldás ajánlását csak köszönettel fogadom. Egyébként is csupán azt a célt kívántam elérni ezen eszméim előadásával, hogy a szórványok rendszeres gondozásának kérdésére s e tárgyban már korábban hozott, nagyfontosságú határozatokra a mélyen tisztelt értekezlet szives figyelmét, állandó érdeklődését felhívjam, hogy ekként egy az eddigi intézkedéseket egy. részt magában egyesítő, másrészt meg pótló egyházkerületi közgyűlési újabb határozattal e valóban apostoli munka a megvalósuláshoz közelébb jusson. Erős meggyőződésem, hogy e. kerületünk és egyházmegyéink buzgó vezetői leikök egész erejével támogatják e szent ügyet s törekvéseik jutalmát a föllendült egyházi életben, vallásos áldozatkészségben s szép jövőt Ígérő ujonalakult gyülekezetekben — mihamar meglátandják. Indítványozom ennélfogva : Egyházi Értekezletünk felkéri az egyházkerületi közgyűlést, mondja ki határozatban : 1. Amely egyházmegyékben még szervezve nem volnának a missió bizottságok, azokban megalkotandók 2. E bizottságok terjesszék ki figyelmüket a szórványok vallásos gondozására és anyagi támogatására, s a népességen kívül a tanköteleseket s a szórványokon épült iskolákat is vegyék nyilvántartásba. 3. Állapítsák meg, hogy mely gyülekezetekben szükséges a hitoktatónak vallás-tanitás s a hívek pásztori gondozása végett a szórványokat látogatni, s készítsenek e tárgyban — a fuvar- és tisztelet-dijak pontos megjelölésével — részletesen kidolgozott javaslatot. 4. Épp igy jelöljék ki, hogy mely nagy kiterjedésű és népességű szórványokban elengedhetlen missiói körlelkész alkalmazása. 5. E részletes javaslatok az egyházmegyei közgyűlések utján az egyházkerületi közgyűléshez felterjesztetvén, az intézkedések megtétele előtt az anyagi szükségletek fedezete mutatandó ki, mely előállítható lenne a gyülekezetek vagy egyházmegyék és a kerületnek esetleg e célra szolgáló tőkéiből, s főként az államsegély-pénztárból vagy a közalapból missiói célra adott, illetve az államsegély-pénztárból vallás-tanítási célra adandó összegből, s talán egyháztársadalmi és kulturális segélyből is. Mélyen Tisztelt Értekezlet! Nem akarok szives türelmükkel visszaélni ; azért még csak röviden ennyit: e szent munkában ne kicsinyeljünk semmiféle eszközt és nyissunk meg minden képzelhető segélyforrást! Épp a napokban olvastam nagy gyönyörűséggel egyik irántunk kevés jó indulattal viseltető napilapból azt a dicséretet, hogy a ITorvát-Szlavonországi kálvinista magyarságot a kálvinista tiszteletes urak vasakarata őrzi és tartja meg. S ez az elismerés tulajdonképp annak szól, aki a Dunántúli Közművelődési Egyesület utján is — amelyet mi eddig nem támogattunk eléggé —jelentékeny segélyben részesíti a mi atyánkfiáit. Csak tegyük meg mindnyájan kötelességünket, s ha a lelkipásztorok buzgalma az intézkedések holt betűjébe lelket leheli: meglátandjuk, hogy e most szétszórt csontok lassan-lassan gyülekezetekké egybemennek, megelevenednek és élnek ! ! . . . MIKLÓS GÉZA. Válasz nt. Erőss Lajos hittanár urnák, mint a «Debreceni Prot. Lap» szerkesztőjének. A „Dunántúli Prot. Lap“ hasábjain „A kerületi közlönyök és a „Magyar Szó“ c. alatt megjelent cikkem ezen mondatához : „Amióta a tiszántúliak a „Debreczeni Prot. Lap“ járatását minden ekklézsia számára kötelezővé tették stb.u helyreigazításul következő megjegyzést méltóztatott fűzni: . . a tiszántúliak a „Debr. Prot. Lap“ járatását soha és egyetlenegy egyháznak se tették kötelességévé stb.“ A helyreigazítást magam is köszönöm ugyan, de az tulajdonképpen Birtha József lévai lelkésztársamnak szól. Ő irta ugyanis a „Dunántúli Prot. Lap“ 28. számában „Ki olvassa a „Dunántúli Prot. Lapot“ c. cikkében a következőket : „A tiszántúli egyházkerület, ha jól tudom 4—5 évvel ezelőtt örömmel tárgyalta a f.-szabolcsi egyházmegye azon indítványát, miszerint a kerület hivatalos közlönyét (!) a „Debr. Prot. Lapot“ minden egyház kötelezve legyen járatni. Ezen egyházmegye indítványát elfogadta és jóváhagyta a kerület és ma ennek köszöni a nevezett lap fennállását, virágzását.“ Hogy ezen állítást Birtha J. lelkésztestvérem honnan vette, honnan nem : nem tudom. Mikor fent jelzett cikkemet az ő közleményének visszhangja gyanánt megírtam, ez állítás igaz voltát kutatni érvelésem szempontjából nem láttam szükségesnek. Vettem azt úgy, ahogy Birtha cikkébe beszőve volt. Nekem elégnek tetszett annak kijelentésére szorítkozni, hogy ha a tiszántúliak a múltban a „Debr. Prot. Lap“ járatását egyetemlegesen kötelezővé tették is, ma bizonyára nem tennék, mert azóta nagyot fordult a világ, stb. Ez volt az én gondolatom menete. Ami most már a nt. Szerkesztő űr azon további kijelentéseit illeti, melyek szerint Önnek nem kell „hi
