Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-25 / 39. szám
Tizenötödik évfolyam.39. szám. Pápa, 1904. szeptember 25. A lap szellemi részét illető liözleméivyeU a e z erkesztoséghez Kis József felelő» szerkesztő ozim 4re Ut'ilcl en előli. Az egyház és iskola koréból. 1 A Éniii ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. äz előfizetési fiijai* (egész évre 8 kor., félévre 4 kor.), hirdetések, reolamatiék Faragó János főncvunkatárs ezimére küldendők. Memento. Zsigmond Sándornak, a tiszántúli egyházkerület főjegyzőjének és esperesnek, a konvent egyik kimagasló tagjának nyilvánossá lett bűnös cselekményén felette megütődött a közvélemény. Nem is csoda. Hogyan merne valaki arra gondolni, hogy aki oly előkelő állásokat tölt be; aki eskü által is, közbizalom által is hivatva van arra, hogy nagy javak, az egyház közérdekei felett széles körben lelkiismeretes felügyeletet, ellenőrzést gyakoroljon s ha kell, éreztesse kezének, akarom mondani a törvénynek súlyát, hogy egy ilyen férfi maga legyen a legnagyobb esküszegő, a leglelkiismeretlenebb munkása a közérdeknek, a legcigányabb kijátszója és arculverője a közbizalomnak. Egy olyan férfi, aki egyházkormányzatunk legmagasabb pontján a becsületre igen kényes világi főembereink bizalmának szinte föltétien letéteményese! Bizony nem csoda, ha az általa elkövetett csinos csínyen, kivált a jámborabbak, rendkívül megütődtek, dacára annak, hogy hasonló jelenségekkel már találkoztunk, csakhogy nem olyan magas fokon! Most aztán mindenki azt kérdi, hogyan történhetik ilyen dolog?... Zsigmond Sándort nem ismerjük ; de az általános jelenségeket igen ; e jelenségek úgy általában egészen érthetővé teszik, hogyan történhetik ilyen dolog. Az első és legfőbb, amiből minden bajunk származik, az erkölcsi érzék sülyedésének mind általánosabbá váló nyavalyája. Az a ragadós betegség, amelybe akik beleesnek, csak kirakatot (Auslagot) keresnek mindenütt, illetőleg csak azt mutogatnak. Hivatásukban, teendőikben csak külső sikerre törekeeznek. A kirakatot aztán minden áron tele rakják, úgy hogy igazán mutatós. Meg is bámulják, akik kívülről nézik és szinte irigykedve sóhajtják, hogy mennyi minden drágaság lehet ott benn a boltban ! így voltak Zsigmonddal is, mással is; annyival inkább, mert az ilyen kereskedők mind igen finom, hajlékony, jómodoru úri emberek. Mikor aztán csődbe jutnak, a sok dicsére és bámuló szinte hányát esik ijedtében. No ezt nem gondoltuk volna! Meg se álmodtuk! Pedig azt hisszük, hogy éppen nem kellett volna nagy fáradság ahhoz, hogy ne csak gondolhatták, de egyenesen tudhatták volna, hogy ez lesz a vég. Hisz az ilyen csődöt rendszerint egész csomó hiób hir előzi meg. Hogy az ily híreknek nem adnak egyszerre, az első hallásra hitelt, az helyes; de az már egyátalán nem helyes, hogy semmibe se veszik. Ugy-e utazás alkalmával milyen ijedten és nyugtalanul fogadnak minden olyan hirt, ami a tovább utazásnak csak kis mértékben is veszélyeztetéséről szól; pedig mi kor elindultunk, jókarban volt minden. A vonatvezető aztán el nem indul addig, amíg meg nem győződik, hogy a hír alaptalan vagy a kis hiány,— a mi ha ügyet se vetnek rá, nagy romlást okozhatott volna — pótolva, helyrehozva nincs. Ezt neki nem csak a szabályzat, de a lelkiismerete is előírja, megparancso1)-!. Nos abban látjuk éppen az erkölcsi érzék sülyedésének jeleit, hogy a vésztjelző hireket egyáltalán semmibe se veszi; sőt ennél is tovább megy: vezetékül megtesz határozottan rossz hírben álló egyéneket is. Egyházi téren nem
