Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-18 / 38. szám
645 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 646 pedig egy vagy három pont, szív alak, “S“ betű alakú szár, néha csiga-vonal, néha egyszerű függesztő elem által kapcsolódnak az egész díszítményhez, hogy vele harmonikus egészet képezzenek. A virágok és levelek közé, melyek az indákon vannak elhelyezve, gyakran alkalmazza népünk az állati és madár alakokat, verebet, gólyát, fecskét és főleg a kakast. Sajnos, régi festett bútorokon, vagy faragványokon — templomok menyezetén is - pár éve magam is láttam — néha a kétfejű sas is ott éktelenkedik. Rovar, lepke és csiga is alkalmazást nyernek. Azonkívül számok és betűk is diszesen tüntetik tel az illető ipari műnek keletkezési idejét vagy készítője nevének kezdő hangzóit. Szólhatnánk sokat a díszítmények színezéséről is. Altalánvéve minél hivebb a formabeli utánzása a valóságnak, annál természetbivebb a szín is, minél sématizáltabb az alak, annál inkább elüt a szín is a természetestől. így nem ritka a kék rózsa vagy zöld kakas, ami azonban nem okoz a színekben kellemetlen benyomást, mert ha néha élénkebb is a színezés, különösen tiszta népies termékeinknél, sohasem rikító, bántó, hanem harmonikus és egységes. Dominálnak a meleg tónusok, ami által az egész mű melegebb, bensőbb — intenzivebb hatásúvá válik. Megemlékeztem arról, hogy stílusunk tele van idegen elemekkel, kölcsön vett formákkal; ez azonban nem baj, mert az a sajátos, egyéni vonás, ami népünkben s díszítő modorában megnyilvánúl, mindig bevonta az idegent nemzeti zománccal. Veszedelmesebb jelenség az, hogy újabban történik olyasvalami, ami már stílusunk rovására megy. A modernek — szecesszionisták különösen ipari művészetünkbe visznek bele új, de teljesen idegen motívumokat és pedig nem azért, hogy az újat is magyarrá, magyarossá tegyék : inkább azért, hogy azt tüntessék fel magyarnak. Ez pedig fejlődésében gátolná, értékesítésében nehezítené, elterjedésében akadályozná igazi, hamisítatlan magyar elemeken nyugvó műi pari termékeinket. De hála az ily irányban is fellendülő irodalmunknak, hála lánglelkü kutatóinknak és talentumos iparművészeinknek — a konkoly mindig felismerhető a tiszta búza között. Ha a modern ipari művészet segélyére jön eredeti, népies stílusunknak, új formákat nyújt, fellendíti s azt tovább fejleszteni segíti, áldásosabb lesz minden eddigi átalakulásnál, melyek eddig is befolyással voltak nemzeti stílusunk kialakulására, de ha azt helyettesíteni — kiszorítani akarja, mindnyájunknak kötelessége ellene „veto-“t kiáltani. Ez a „jövő“ iránya, amelynek alapját a „mai( képezi. Ezért kell ma inkább, mint bármikor visszamennünk a múlt idők és a köznép egyszerű, de eminenter magyaros formáinak keresésére, megismerésére, hogy lelkünk és műizlésünk mindig telve, mindig telítve legyen magyar érzéssel, magyar formákkal, magyar erővel, amely nemcsak költészetünkben, nemcsak zenénkben, nemcsak képzőművészetünkben, de ipari művészetünkben is megnyilvánul. Ha ezekkel tisztában vagyunk, forduljunk a természethez, ne pedig az eddig importált külföldi produktumok felé, mert a múlt mellett a természet az, ami formákat kölcsönöz, amelyeken mint biztos ösvényen bátran elindulhatunk. S hogy sikeresen járhassunk, szívleljük meg a nagy angol ornamentikusnak, Owen Jones-nak szavait: eszményítsük, ne pedig másoljuk a természeti alakokat. * * * Főtiszteletű és Méltóságos Püspök Úr ! Nagytiszteletfí és Nagyságos Gondnok Úr ! Midőn rövid értekezésemnek végéhez értem, nem távozhatom el a felolvasó asztaltól a nélkül, hogy igaz, őszinte és hálás köszönetét ne mondjak a Nt. és Nagys. Igazgató tanácsnak, illetve a Főtiszteletű Egyházkerületnek azon kitüntető bizalmáért, melyre engem méltatni kegyes volt, midőn e tanszékre alkalmazott. Mindenkor szent kötelességem leend eme bizalmat megérdemelni, mindenkor szent és főtörekvésem lesz e bizalomra méltónak lenni, állásomat legjobb tudásom és tehetségem szerint betölteni. A tudományok és tudományszakok mellett az életben való megálláshoz szükséges, az általános és teljes műveltségű emberhez méltó szép érzéket, esztétikai készültséget és Ízlést nemesíteni, fejleszteni, fokozni leszek én is hivatott szerény tényező intézetünk kebelében. Midőn gyengeségemet, erőtlenségemet érzem és tudom, kérem a Nagyt és Nagys. Igazgató-tanácsot, hogy jótörekvésemben engem jóindulatával támogatni kegyeskedjék. Nagytiszteletü és Tekintetes Tanári Kar ! Midőn pár éve teljesen ismeretlenül és fiatalon vezérelt pályám — Önök közé, szeretettel, barátsággal, igazi magyaros kollegialitással voltak kegyesek engem fogadni. Legfőbb vágya az én lelkemnek, hogy azzal viszonozhassam ezen nagy és felettébb értékes szives ajándékukat, hogy egész működésem alatt mindenkor arra méltónak találtassam Immáron, amidőn ismerem — hogy régi hasonlattal éljek, Dunántúl Athenéjét, — engedjék meg, hogy a hasonlatot folytassam, — találtam itt ama bölcseket, akikkel hogy Isten egybehozott, mindenkor nagy megnyugvás és támasz lészen nékem életpályámon való haladásomban. Kérem mindnyájukat: tartsanak meg továbbra is azon baráti és kartársi szeretetben és jóakaratban, melyben eddig részesíteni kegyesek voltak ! Kedves Ifjúság! Bizonnyal vannak közöttetek, kik a most hallottakból ráismertek az általam gyakran hangoztatott, gyakran hangsúlyozott elvekre, melyek alapján rajzmüveltségteket akartam s akarom oly irányban növelni, fejleszteni, hogy e téren is megállhassatok ajövőben is, hogy majd általatokmegállhasson magyar kultúránk fájának egyik legkimagaslóbb ifjú hajtása is: nemzeti művészetünk, s kifejlődhessék annak egyik legszebb, leghasznosabb gyümölcse : a teljesen magyar művészi ipar. Múltúnk művészi termékeinek szeretete, ismerete, elsajátítása : az egyik kivánalom; az igaz természetből — mely sohasem csal meg bennünket — meríteni, újat, de csak szépet és eszményit gyűjteni : a másik feladat, hogy művészi iparunk igazi reneszánsza mielőbb elkövetkezzék. Hogy pedig célunkat, célotokat nyu
