Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-09-18 / 38. szám
647 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 648 godtan, biztosan elérjétek, irántatok táplált s mindenkor érzett szeretetemet Ti is hasonlóval viszonozzátok, akkor együttes munkánk bizonnyal sikeres és áldásos lészen. Losonczi Jenő, KönyvismEijtEtés. Sárospataki Füzetek. Szerkeszti Horváth Cyrill. Megjelenik minden negyedévben. Egy évfolyam ára 6 korona. Szerkesztő- és kiadó-bizottság: dr. Ferenozy Árpád, Rohoska József, dr. Székely György. Szükséges és jelesnek ígérkező vállatba fogtak az ősi sárospataki főiskola tettrekész tanárai, mikor az új Sárospataki Füzetek-et megindították. Tökéletesen egyetértek velük abban, amit bevezető, tájékoztató soraikban mondanak : „A Kármán, Kazinczy, Széchenyi idejében erős centralizációra volt szükségünk. A hatalmas centrum (Budapesten) ma már megvan ; de viszont vidéki központjainak száma kicsiny s különösen a fővároson át beözönlő idegen áramlat nem találkozik a faji és nemzeti a hagyományos elemek ama feloldó, átalakító erejének akkora mértékével, mekkorával a „nemzeti“ fejlődés érdekében találkoznia kellene. Az európai szellem eléggé emel bennünket, de a tiszta faji erők forrásai, melyek épp itt künn a vidéken buzognak legjobban, kelleténél kevésbbé éreztetik hatásukat. Valóban a vidéki kulturális centrumok kérdése valódi nemzeti feladat, melynek megoldása legkönnyebben a régi középpontok felvirágoztatása által sikerül. Egyesítenünk kell az elméket és sziveket a hagyományoknak emez ősi, többé-kevésbbé gazdag forrásai körül és össze kell gyűjtenünk kincseiket, hogy a nagy egyetemes szellemi munka és haladás szolgálatába álljanak — és akkor ebben a tevékenységben lehetetlen Sárospatakról, Sárospatak ősi főiskolájái’ól megfeledkezni.“ Az új Sárospataki Füzetek ápolni akarja a tudományt, különösen az irodalom- és művelődéstörténetet, különös tekintettel a magyar egyházi és iskolai élet múltjára, a jog- és társadalom-tudományokat és ami fő : meg akarja nyitni a pataki főiskola régi gyűjteményeinek kincsesházát értékes és fontos adatok közzétételével ; tudományos kritikát akar gyakorolni, a mi minden alkotásból kiválasztja azt, ami benne értékes, ami előbbre viszen; a hibákat, félreértéseket pedig korrigálja. Ez új folyóiratnak immár 2 füzete fekszik előttünk, 8 ívnyi terjedelemben. Az I. füzetben Rohoska József „A legrégibb református hitvallás“ c. a. ó-hollandi szöveg nyomán magyar fordításban bemutatja és körülményesen ismerteti a kelet-frizlandi prédikátorok hitvallását 1528. évből. Azok között a hitvallások között, melyeket Müller Károly erlangeni theologiai tanár nagy buzgósággal összegyűjtött s 1903-ban Lipcsében kiadott, legbecsesebbnek tartja szerző ezt a hitvallást, részben azért, mivel ez az eddig ismert legrégibb református confessió, részben, mivel meglehetősen közel visz bennünket a Zwingli-féle hittan úrvacsora elméletének eredeti forrásához. A következő cikkben (19—28 1.) dr. lllyefalvi V. Géza a „Társadalom, állam, jog“ címen ezek fogalmát fejtegeti. A harmadik közlemény ismét a theologusra nézve fontos és kiválóan érdekes. Novak Lajos Martonfalvi Györgynek „Veni Mecum“-áról értekezik. E könyv 106 negyedrétü, számozatlan levélből áll, hiánytalan, teljesen ép kézirat, félbőrbe kötve. Benne Martonfalvi — az Amesius Vilmos franekerai tanárnak, a kálvini orthodoxia európai hirü mesterének „Medulla Theologica“ját rövid prédikációba foglalta „a dolognak velejét, nem koncát szerető ifjaknak kedvekért. Összesen 33 prédikációt tartalmaz. A sorrend szigorúan a Medullához alkalmazkodik; a thesiseket a Medullából veszi; Bzövegül azonban nem ezeket alkalmazza és olvassa fel, hanem valamely megfelelő, szabadon választott bibliai helyet. Az első prédikációt egész terjedelmében közli Novák. Fejtegetései alapján rámutat, hogy „a Veni Mecum“ név mennyire tudatosan és mily találóan van alkalmazva. Veni Mecum, azaz elmaradhatatlan, Martonfalvival együttjáró könyv volt ez, amelyet a kollégiumi istenitiszteletek alkalmával nem nélkülözhetett. En úgy gondolom, hogy Veni Mecuma, jó úti társa lett ez a papságra készülő ifiaknak is, mert „catalogus idearum“ volt reájuk nézve prédikátori foglalkozásukban. „Iskolai emlékek“ c. a. Szinyei Gerzson ismerteti a sárospataki iskola életében háromszor (1648, 1659. és 1667. évben) kitört diáklázadásokat. Valóban megdöbbentő az a fegyelmezetlenség és szilajság, ami ez időben ebben az iskolában uralkodott. A tűrhetetlen állapot mélyen sértette Lorántfy Zsuzsánna fejedelemaszzsonyt is. „Tarcali Pál, akkori iskolai gondnok beszéli, hogy Zákány András udvari tanácsos, midőn a fedelet a fejedekmasszony koporsójára saját kezével szegezte : sűrű könyhullatási orcáján és vén szakállán aláfolyván, ily szavakban tört ki : átkozott diákok, ti öltétek ezt meg, ti fosztottátok meg a szegény magyar nemzetet ez drága kincstől. Tarczali Pál előtt maga a fejedelemaHszony sírva panaszolta, hogy „idvezült urammal ifjúságomtól fogva istenesen éltem, de sem ennek, sem édes kedves fiamnak, Rákóczy Zsigmondnak halálán anynyit nem sírtam, keseregtem, mint az ifjúságnak az rajtam tett méltatlan cselekedetén. Te látod Isten, mint az édes anya magzatát, az dajka az ő kicsindedit, úgy igyekeztem nevelni Istennek és szegény hazánknak szolgálatára, de ők dajkálkodásimat im mivel fizetik.“ Az utolsó lázadás annyival veszélyesebb volt, mert akkor már Báthori Zsófia az iskola javait lefoglalta, a várbeli jövedelmeket megtagadta. A lázadás okáról azt mondja Szinyei, hogy a lázadás mindannyiszor kitőrt, valahányszor az elüljáróság, tanulmányi és más célszerűségi szempontból, az ifjúság önkormányzási jogát csorbítani vagy szabadságát korlátozni akarta. Különösen féltékeny volt az ifjúság az iskolai vagyon kezelésére, melyet eleitől fogva a maga által választott szénior és ennek segédei^
