Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-24 / 4. szám
53 DUNÁNTÚLI PROTSTANS LAP. 54 az elemi iskolából kikerült növendékeket, mint már komoly, számottevő egyéneket, azaz vétessük észre velük, bogy őket, nem mint eddig, az iskolázásra tovább is kényszerből kötelezettek gyanánt, hanem jól lefogott érdekükből, önmaguk esze által ösztönzött, önálló életre törekvőkül tekintjük. Említsük felelőttük, hogy még a felnőtt egyének is örömest ragadják meg az alkalmat az önmaguk tovább képzésére létesített egyletekben, a hivatalnokok a rendezett tanfolyamokon stb. így aztán lassan majd meg fog szűnni az országszerte, úgy a szülőknél, mint gyermekeknél, tapasztalható ellenszenv az ismétlő iskola iránt. Látva, tapasztalva a fentebb mondottakat, bizalomra gerjednek s némelyik — mondhatom — a közlékenység által felbátoríttatva oly szépen, okosan elbeszélget, akárcsak egy öreg. Bizalom keltés az első lépcső az önállóságra vezetésnél. Már most, hogy példát mondjak, fölteszem, hogy nincs oly eldugott falucska, ahol alkalom adtán egy vagy más mende-monda ne forogna közszájon. Értésünkre esvén ilyen pletyka, kikérdezzük a gyermekeket, hogy ki mit tud róla. Bizony ez a nyelve kerekét soknak annyira megindítja, hogy még tódítanak is rajta és ezt is engedjük meg, hogy aztán, mikor jól kibeszélték magukat, meghányták-vetették a dolgot minden oldalról, hozzunk ki a rosszból jót. Érzékeltessük velük e példákon, hogy mily rút dolog a pletyka, lám mennyire feltudták vele zavarni lelki nyugodtságukat, felhevíteni kedélyüket s némelyeket mily fonák bírálatra tudott vinni az, hogy megfontolás nélkül nyilatkozott. Tegyük szemelláthatóvá azt, midőn a gyermek helytelenül birál, mi módon kerülhet bajba. Állítsuk az ilyet ama próbahelyzetbe, hogy minő kibontakozást találna, ha a való életben meggondolatlan birálgatás miatt kelepcébe kerülne. Általuk egymáson kisérleteztetve mutassuk ki előttük, hogy a más dolgába előszeretettel való beleártás, az úgynevezett „hívatlan prókátoroskodás“ — az életben mily Bokszor hozhat reájuk „nem szeretem napokat.“Ha a helyi körülmények aztán mégis oly kedvezők itt-amott, hogy az efféle érzékeltetésre nem kínálkozik alkalom, használjuk fel a napi lapok eseményeit szemléltetési eszközül, meggondolván, hogy „más kárán tanul az okos.“ Válasszunk ki közülük ottan ottan a helyzethez kívánatos hireket és vessük fel előttük a kérdést, hogy oda képzelve magukat, milyen véleményt tudnának alkotni a dolog felől; ez vagy amaz a körülmény milyen nyilatkozatra tudná őket birni. Vitassuk meg, helyesen cselekszik-e az, aki beszédjével, bírálatával, ítéletével szándékosan ártani kíván, mikor hallgatnia kellene s aki hallgat olyankor, mikor meg van győződve afelől, hogy őszinte vallomása a közjót segítené elő s általa nyerne a jó ügy ? vagy amikor mások előtt bírálja embertársa tetteit oly céllal, hogy azt ellenszenvessé tegye, de áskálódásának tárgya előtt hizelkedőn szineskedik, valódi érzelmeit leplezi, holott őszinteségével annak javát munkálná, magának meg közbecsültetést nyerne ? Egyszóval ilyformán képesítsük növendékeinket a gyakorlatias bírálatra, hogy az által őket a gyakorlati Ítélethozatalra is éretté tehessük. Tudjuk, akinek birálata az okszerűséget vagyis a higgadtságot, pártatlanságot, körültekintést nem nélkülözi, az az ő Ítéletének alkotásánál sem lehet szertelen, igazságtalan. Tehát, hogy a helyes érzéket kifejthessük bennük, szükséges őket rávezetni a pártatlan és igazságos Ítélethozatal alapelveire. Mintegy velük kell kitaláltatni : szabad-e addig Ítéletet formálnunk magunknak és másoknak jó avagy rossz cselekedete felől, amig azt mind előzményeiben, mind következményeiben részletesen nem ismerjük ? szabad-e ítéletünk gyakorlásában megnyilatkozni rokonszenvünknek vagy ellenszenvünknek; szabad-e figyelmen kívül hagynunk azt, hogy ítélethozatalunk önmagunkra és másokra javítólag hat-e ? s ez előnyére válik-e a társadalomnak és egyeseknek, vagy hátrányára ? Mindezek lehetőleg szemléleti alapon, gyakorlati alkalmazásban tétessenek a gyermek erkölcsös jellembeli tulajdonává. Ha aztán a józan birálgatásban 8 ítéletben növendékeinknek sikerült kellő jártasságot nyújtanunk és mi e tekintetben bölcs vezéreknek bizonyultunk, örömmel láthatjuk őket az önállóság felé rohamosan közelíteni. (Folyt, köv.) Fülöp Gyula, tanító. A horvát-szlavon misszió múltja, jelene és jövője. Az itt alább következő szerény értekezésemben tájékoztatni óhajtom e lap mélyen tisztelt olvasóit a horvát-szlavon társországban működő magyar ev. ref. misszió sorsáról. Megvallom, — egyrészről gyengeségemet érezve, másrészről pedig nagymérvű hivatalos elfoglaltságomat tekintve, — kissé félve határoztam el magamat e vállalatra ; de mégis úgy érzem : kötelességet teljesítek ez ismertetetés megírásával és e tudat erőt és bátorságot ad. Valamint biztat a remény is, hogy e tárgynak mindnyájunkat közelről érdeklő, vallási és nemzeti szempontból való nagyfontossigánál fogva e dolgozatom fogyatékossága szives elnézésre talál a t. olvasónál. # u * I. A misszió múltját csak főbb vonásaiban akarom ismertetni, mert nem annyira a misszió történetét akarom megirni, hanem inkább’azt akarom kifejteni, menynyire fejlődött a misszió a jelenben, s micsoda eszközökkel fejleszthető tovább a jövőben. A múltra csak annyiban terjeszkedem ki, amennyiben ama két gondolat megvilágítására szükséges. Ez a múlt nem nagyon régi keletű. Mert Szlavóniában van ugyan néhány magyar és szláv nyelvű s a dunamelléki egyházkerülethez tartozó ősrégi ev. ref. egyház, de a horvát-szlavonországi tulajdonképeni magyar ref. misszió egyházak alapítását a dunántúli egyházkerület kezdette meg Daruvár, Verőce és Belovár vidékén a múlt század utolsó harmadában. Keletkezésük, alapításuk oda vezethető vissza, hogy az 5U-es 4*
