Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-12 / 24. szám
419 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 420 mindig a szem előtt legyenek. Az épület falául kő, tégla, vályog s főképen fecskerekás vegyesen használatos, Az udvar alsó részét a szürü foglalja el, amely után még a házi kert terül el a szántóföldekig. Az udvaron egy-két szederfa, vagy a kapu mellett egy kis virágos kert látható, amelyben muskátlik, árvácskák minden más virágnál nagyobb számban találhatók. A szomszéd falához közel orgonabokrok nyújtanak árnyé kot a pihenőnek. A lakóházba a gádorból jutunk, amelynek gerendáin száradnak a kukoricakoszoruk. A konyhából jutunk az utcai szobába, a vendégszobába. Tiszta is itt minden és kellemes sárgaviola és bazsalikum illat tölti be a levegőt, a virágok az utcára nyiló ablakokban állanak. Ezek mellől a virágok mellől szokott az asszonynép ünnepnapon az utcára leselkedni, ha a templomból jön, vagy oda megy a közönség, vagy ha az újoncok összeölelkezve dalolják végig a falut. Ez a szoba a mi népünk szalonja. Magasan rakott párnákkal áll benne az ágy a szoba egyik sarkában, mig a másikban nehéz, terebélyes asztal látható, amely mellett a fal mentén két oldalon egy barna fapad van elhelyezve, a szoba harmadik sarka a kályhasarok, a negyedik az ajtósarok. Az ágy előtt s az asztal körül találhatók a székek. A két ablak között áll a sublat, egy nagy, több fiókos ruhaszekrény ez, a melynek tetején szép rendben állanak egymás mellett a csészék és a poharak, közöttük egy két példány vármegyénk herendi porcellángyárából. A sublat szolgál a házi hönyvtár helyéül is, itt van a zsoltár, a biblia, továbbá a megyénkbeli Ács Károly, néhai tótvázsonyi lelkészünknek imakönyve a ,Nefelejts Istent/ Itt az Árvaházi naptár és sok helyen a Téli Újság és azután néhány füzet is a ponyváról, milyenek a Vőfény-könyv és az Álmoskönyv. A falon tükör, továbbá Séllyei és Harsányi arcképe, vagy máshol Kossuth Lajosnak, Batthyányinak arcképe látható. Mindenfelé kellemes tisztaság. A hátulsó szoba berendezése és bútorzata eltérő az első szobáétól. Itt több az ágy, s ezek a szoba közepére szorították ki az asztalt, amely körül a székek láthatók. Egy ingaóra a falon hangos ketyegéssel méri az időt. Két ablak helyett csak egyet találunk s az is az udvarra néz, de onnan azután az egész udvar szemmel tartható. Ez a család lakószobája, ez, meg azután a konyha a rendes tartózkodási helye a háznépnek, ahol szép sorban állnak a cserépedények a falra függesztett tálason, sósak a vizes korsónak kell meghúzódnia az ajtósarokban. A háziasszony birodalma, a leánynak házi iskolája a konyha, mert itt nevelkedik gazdasszonnyá. Itt járván a konyhán, megemlítjük, hogy népünknél téli időben rendszerint csak egyszer főznek, t. i. nstebédre, amelyet akkor költenek el, mikor a gyerekek haza jönnek az iskolából, napközben főtt krumpli, kenyér- s előző napi maradékétel az eledelük, de nyári időben az ebéd és friss vacsora főzése elengedhetlen. Valami különös, úgynevezett nemzeti eledelünk nincsen, mert nincsenek tanyáink, hogy szükség lenne az egy hétre elkészített eledelre. Disznót általában mindenki, még a legszegényebb ember is hizlal, húsát, sonkáját a nyári nagy dologidőre tartogatják. Tésztanemüek közül a rétes és a kalács a legkedveltebbek, a főzelékfélék közül a szemes főzeléket többre becsülik a zöldségnemünél, csak az egy káposztával szemben tesznek kivételt. Az ételek foghagymával fűszerezését kissé tul- Bágba viszik , úgyhogy sohase felejthetem boldogult Pulszky Ferenc tudósunk itt hallott kifakadását, hogy „aki a foghagymát túlságig kedveli, az menjen az erdőbe a vadak közé.“ (Folyt, köv.) Jfel^ralog. Halász Imre. 1841-1904. A belsősomogyi ev. ref. egyházmegyének egy derék tagja, a galamboki gyülekezetnek ékes szavú lelkipásztora nincs többé az élők között. A halál hirtelen vetett véget f. évi április 23-án küzdelmes, fáradságos életének. Még csak 68 éves volt, testileg, lelkileg elég erős s igy reményiette, hogy élete fáklyája még nem fog kioltatni. Látása az utóbbi időben meggyengült, szemére szürke hályog nehezedett, ezért április 10 én szerettei körébe Budapestre sietett, hogy megoperáltassa szemeit s ismét felvegye a küzdelmet s végezze lelkészi teendőit. Az orvos-tanár ügyessége egyik szeméről már el is távolította a veszélyes hályogot, s tán a másikat is sikerül meggyógyítani, ha e közben a nagy felindulás és izgalom meg nem zavarta volna egész valóját. A gyülekezet tagjai sérelmesnek találták magokra nézve, hogy gyenge látása miatt nem végezhette úgy teendőit, miként ők óhajtották. Ezért a f. évi tavaszi gyűlésre kérvényt nyújtottak be, amelyben segédlelkész berendelését kérték. Az egyházmegyei közgyűlés, boldogult tiltakozása ellenére, helyt adott a kérelemnek és káplán tartására kötelezte. Ez az intézkedés végtelen keserűséggel töltötte el bánatos lelkét. Rettegett még a gondolatától is annak, hogy teendőinek végzését másra bízza s ő munkaképtelen, hasznavehetlen tagja legyen a társadalomnak. Keserűségét a délutáni órákban még szemeit gyógykezelő orvosának is elpanakzolta s este 8 órakor szivszélhüdésben rögtön meghalt. Az egyházi felsőbbség ellen pedig nem lehetett oka panaszra, mert esperesünk a „szeretet“ jegyében kormányoz, inéit, püspök urunkhoz pedig a megboldogultat igen kellemes emlékek csatolták, mert mint életében gyakran említette, a boldog pápai diákkor éveiben Ő volt a diákság táncmestere s a püspök is e téren tanítványai közé tartozott. A püspöki tanítvány nem is feledkezett meg erről soha, mert midőn az egykori mestert az élet és hívei táncoltatták, jótanácsaival segítette, nagy befolyásával pártfogolta s nemeslelküségét a család tagjaival iséreztette.
