Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1904-06-12 / 24. szám

421 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 422 A galamboki lelkészi állás egyike a legnehezeb­beknek. Teljesen elszigetelve áll, — nagyszámú róm. kath. vallásuak között s igy erősen őrt kell állani, ne Jbogy elszéledjen a nyáj. Az elköltözött őrizte is féltékenyen híveit, prédi­kálta nekik buzgón az evangéliomot s még anyagi té­ren is javukra munkálkodott. Szerette Istent, szerette embertársait s a legnagyobb figyelemmel és gyengéd­séggel viseltetett családtagjai iránt. Midőn a szépen felnevelt két gyermek elhagyta a boldog galamboki paplakot s a szülők magokra ma­radtak, a bajok között egymást ápolták és vigasztalták. Mikor a jó feleséget a fájdalmak az ágyhoz sze­gezték, éjjeleken keresztül ott virrasztott mellette. — Majd pedig a fájdalomnak szüntével a jó nő olvasta a bibliát s a gyenge látású férjnek úgy volt segítségére. Nemes szive, jó lelke s szép képzettsége volt, a .melyhez a szükséges társadalmi rutin is csatlakozott. Ez utóbbit leginkább mint nevelő sajátította el a somogymegyei Sárközy családnál, ahol 3 évig működött. A jelenlegi alispán Sárközy Béla úr tőle nyerte elérni oktatását. Életrajzi adatai következők : Halász Imre szüle­tett Neraeskében (Somogymegye) 1841 aug. 20-án. Szü­lei néhai Halász Imre ottani lelkész és Kovács Mária voltak. A gimnázium négy osztályát Csurgón, a felsőbb osz­tályokat: theologiát s jogot Pápán végezte. Mint segéd­lelkész Komlósdon működött egy évig, majd Szillban a Sárközy családnál három évig nevelősködött. A Kiskovácsi egyház 1869-ben lelkészéül megvá­lasztotta. Ott 1870-ben meg is nősült, első neje Sarlós Adél volt, Sarlós György patai lelkész leánya. Házas úlete rövid volt, felesége 1872 áprilisban meghalt. E házasságból egy fiúcska származott, aki csakhamar kö vette édesanyját a sírba. Másodszor 1873 november 25 én nősült, feleségül vevőn Munkácsy Etelkát, néhai Munkácsy Dániel tengődi lelkész s Hőke Zsófia leányát, kivel 311/2 évig élt a legboldogabb házasságban. 1878-ban Galambokra ment lelkésznek, ott mű­ködött 26 évig. Második házasságából két gyermeke maradt: Margit, Béldy Mihály miniszteri számtiszt neje ós Imre, beregszászi állami főgimn. tanár. A sok küzdelem után nyújtson neki a tengődi sírbolt nyugalmat és örök boldogságot !! Somogyhatvan. Seregély Dezső. Árgyes ^özlEinényE^. — Pap Sándor tanfelügyelő 30 éves jubileuma e hó 8-án volt Veszprémben. Ez alkalommal Németh István egyházkor, főjegyző úr a következő beszéddel üdvözölte az ünnepelt tanfelügyelőt: »Nagyságos Királyi Tanfelügyelő Úr! Kerületünk szeretve tisztelt püspökének hivatalos elfoglaltatása foly­tán nekem jutott azon kiváló szerencse, hogy nagyságod­nak 30 éves közhasznú szolgálata alkalmából rendezett ezen fényes ünnepélyen a dunántúli református egyházke rület s az annak tulajdonát képező pápai nőnevelő intézet, a veszprémi tanfelügyelősóg hatósága alá t >rtozó mez' földi, pápai, veszjrémi e.-megyék s a veszprémi református egy­házközség nevében azok jó kivánatainak kifejezést adhatok. Kívánni óhajtja pedig s kéri kerületünk ez ünnepi őröm­ből a maga részét azon összeköttetés alapján, melyben minálunk egyház és iskola egymással vannak. Mi hithű­­séggel ékeskedő, öntudatos józan gondolkodású egyházta­gokat el sem tudunk képzelni megfelelő iskoláztatás nél­kül. Akik tehát a népnevelés szent és magasztos ügye körül foglalato kodnak s e téren fejtenek ki közhasznú üdvös tevékenységet, azokat mi munkatársainknak, velünk egy cé; felé törő bajnokoknak tartjuk. Akik éber figye­lemmel őrködnek a nép egysz-rü gyermekeinek vallás­erkölcsi oktatása felett s ily módon veszik fel azoknak Krisztustól is parancsolt gondját, azok Isten országának lesznek terjesztőivé. Ebből a terhes, igen sokszor hálát­lansággal fizetett munkából 30 éven át vette ki Nagysá­god tántoríthatatlan eréllyel, lankadást nem ismerő kitar­tással a maga részét. És mi eljöttünk, hogy megadjuk a hű munkásnak, mit adhatunk : fejére tegyük az elismerés díszes koszorúját azon hő óhajtással, hogy közhasznú te­vékenységének áldásos eredményében évek hosszú során át találjon Nagyságod boldogságot és megelégedést! —- A tiszáninneni ev. ref. egyházkerületben már megválasztották a zsinati r. képviselőket a követke­zők személyében: a) egyháziak: Fejes István, Radácsy György, Rév sz Kálmán, Vadászy Pál, Kérészy Barna, Szabó Endre, Gziuke István ; b) világiak : Bernáth Elemér, Komjáthy Béla Meczner Béla, Dókus Ernő, Ragályi Béla, Báró Vay Elemér, Mec/.ner József. — A főiskolánk főgimnáziumában a folyó tanév végén érettségiző ifjak e hó 25-én a Pápán létesítendő Petőfi- és Jókai-szobor alapja javára zártkörű táncmulat­ságot rendeznek. — Főiskolánk zenetenfolyama hallgatóinak vizs­gája tegnap d. u volt nagy és díszes közönség jelenlé­tében ; a rajzkiállítás pedig ma d. e. 11 órakor nyílik meg. — A íoisk. ifjúsági képzötársulat ma d. u. 3 órakor a városi színházban .a főisk. ének- és zenekar közreműködésével évzáró ünnepélyt tart a következő műsorral: Bihari János: 1. a) 20 talléros verbunkos (1809). b) Sarkantyus verbunkos, c) Hadik óbester nó­tája; zenekarra alkalmazta: Gáty Zoltán. Előadja a főisk. ifj. zenekar. 2. Jelentés a társulat ez évi műkö­déséről. Tartja: Szabó S. Zsigmond I. é. th., ifj. elnök. 3. Szentirmay Elemér: Népdalok. Előadja a főisk. ének­kar. 4. Pályadijat és dicséretet nyert népdalok. Irta: Domonkos József VIII. o. t, Bogdán János I. é. th., Szabó S. Zsigmond I. é. th., Czeglédy Sándor III. é. th., Peti Sándor III. é. th., Olvassa: Domonkos József VIII. o. t. 5. Részletek Erkel Ferenc Hunyady László c. operájából. Gordonkán játszák : Gáty István VIII. 0. t. és Losonczi Gyula VI. o. t., harmóuiumon kíséri: Rácz Jenő VI. o. t. 6. Coppée Ferenc : A biró. (Fordí­totta: Endrődi Sándor.) Szavalja: Ólé Sándor I. é. th. 7. Pályadijat nyert elégia. Irta : Czeglédy Sándor. Ol­vassa: Pozsár István VIII. o. t. 8. a) Tavasszal nyílt. Népdal; szövegét és dallamát irta: Bogdán János I. é. th. b) Gáty Zoltán: Csingervölgyi emlék. Énekli: Bog­dán János I. é. th. a főisk. zenekar kíséretével. 9. Pálya­dijat és dicséretet nyert balladák. Irta : Czeglédy Sándor III. é. th. Besse Lajos II. é. th., Szabó S. Zsigmond 1. é. th. Olvassa: Besse Lajos II. é. th. 10. Dancla: Air Varié. Hegedűn játsza: Takács Gyula II. o. t. harmóniumon kíséri: Gáty István VIII. o. t. 11. Pálya-

Next

/
Oldalképek
Tartalom