Dunántúli Protestáns Lap, 1904 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-12 / 24. szám
415 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 416 használhatatlan zsoltárok is átdolgozandók volnának, már csak a 150-es számnak a bibliával kapcsolatos nimbuszából kifolyólag is. Nincs közöttük egyetlen egy se, amelyben felhasználható gondolat ne volna. Ha a zsidó népre vonatkozik mostani szövegében, alkalmaztassuk a sokat szenvedett magyar protestáns egyházunkra és őseinkre, mert amelyek megirattak régen, a mi tanulságunkra Írattak meg. Nem az a fő, hogy ezt vagy amazt az éneket ki Írja, hanem az hogy énekeskönyvünk a biblia mellett megmaradjon népünk szent könyvének. Az egyházi szertartások egyöntetűségére vonatkozólag azon aggodalmunknak adunk kifejezést, hogy mint néhány évvel ezelőtt az egyházi fegyelem felújításának kérdésénél, meg lesz a sok szó és toliharc, de eredmény semmi. Idevonatkozólag ahány cikket olvastunk, annyiféle külső egyenruhába való öltöztetését ajánlják egyházi cselekményeinknek. Talán nem csalódunk, ha azt mondjuk, hogy minden vidék vagy méginkább minden lelkész a maga szokását tartja legjobbnak. Nem is kell sok időt elvesztegetni az egységesítés tárgyalásával, mert nem szabad felednünk, hogy evangéliomi keresztyéneknél a lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit. Megmondotta Pál apóstul, hogy „a szabadságban, mellyel minket a Krisztus megszabadított, álljatok meg és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgálatnak igájával.“ Kívánjuk, hogy a zsinat minden egyházi szertartásnál állapítsa meg a külső keretet, de amelyen belül az igehirdető teljesen szabadon érvényesíthesse tehetségét gyülekezetének lelki épülésére. Az egyik vidékről másik vidékre áthelyezett hivatalnok előtt talán visszatetsző, hogy itt egyszer, ott kétszer mondja el a lelkész a Miatyánkot; ebben a fa luban versben, amabban prózában búcsúztat a tanító ; tornyainkon csillag, kakas és kereszt váltogatják egymást, de szerintem első sorban dogmatikai egységre kellene törekednünk, ez irányban kellene éltető, hiterősítő vitákat folytatnunk, nehogy „a só megizetlenüljön A jövő évi értekezlet Negyeden lesz, amikorra bibliamagyarázat tartásával Boross Kálmán kamocsai lelkésztestvér bízatott meg. VÁGMELLÉKI. Veszprém vármegye református köznépe. Az óvsz. ív. rej. tanáregyesület pápai közgyűlésén felolvasta Kis Ernő fögimn. tanár. Abban a mindnyájunkat kötelező munkában, hogy vándorgyűléseink alkalmával, a közgyűlés helyéül szolgáló iskola vidékének református köznépét ismertetni el ne mulasszuk, nekem jutott a szerencse, hogy ami vidékünk, névszerint Veszprém vármegye református köznépét ismertessem. Szerencsésnek érzem magamat, hogy a magunk körében szólhatok nagy múltú főiskolánk vidékéről, szólhatok a mi itt élő népünkről és szólhatok a szeretet és ragaszkodás azon hangján, amelyet bizonyára mindenkinek a szive diktál, midőn a saját szülőfölde népéről kell szólania. Nem könnyű feladat azonban napjainkban külön választva szólani, ily több vallásfelekezetü vidéken, egyik másik felekezet népéről. Magyar népünk mivelődése mind jobban elenyészteti az egyes elkülönítő sajátságokat, s halványulnak azok a vonások is, amelyek megkülönböztetik református köznépünket polgártársaitól, akikkel úgy szólván folyton és szakadatlanul együtt él, együtt fárad nemcsak a mezőn, a mindennapi kenyér után, hanem a közügyekben is, a faluházánál és a kikkel igen gyakran még rokoni kapcsok is egybekötik. És bizonyára senkisem is óhajtja közülünk, hogy református köznépünk oly elszigetelve éljen más vallásu polgártársaink közt, hogy szinte feltűnő tulajdonságai miatt kívánjunk róla szólani, hanem tesszük ezt egyrészt azért, hogy mi református tanárok megismerjük őket, mert az ő filléreikből állottak elő és állanak fenn ma is több százados főiskoláink és tesszük azért is, hogy némely, talán orvosolható bajaikra felhívjuk az illetékes körök figyelmét. Hiszen ha néprajzi specialitások összegyűjtése lenne a feladatunk, akkor hálásabb dolog lett volna egyházkerületünknek valamelyik izoláltabban élő köznépét pl. a vasmegyei Göcsejből vagyis Girgáciából, vagy talán Barsmegyéből bemutatnunk, mintsem vármegyénkből, ahol még az egyes vidékek kölcsönös hatásán kívül a szomszédos német nép befolyása is lépten nyomon érezhető. Minthogy főiskolánk a dunántúli ref. egyházkerületnek egyetlen főiskolája, vidékéül az egész egyházkerület mondható, mégis ezúttal csak maradjunk meg vármegyénk határai között, s erre azon körülmény is ösztönöz bennünket, hogy főiskolánk összes növendékeinek mintegy fele, évről évre Veszprém vármegyéből kerül ki s ugyancsak itt, vármegyénk területén, három református egyházmegyének u. m. a mezőföldi, veszprémi és pápainak népével ismerkedhetünk meg, kiknek száma csaknem ötödét képezi egyházkerületünk népességének, t. i. emennek népessége 257178, mig a Veszprém vármegyei reformátusoké 45644 lelket számlál, egyházkerületünk anyaegyházaiuak száma 285, ebből Veszprém vármegyére esik 56. Ez a Veszprém vármegye, igen tisztelt Közgyűlés, kicsiben az egész Magyarország képét nyújtja. Van egy területe vármegyénknek a nagy magyar alföldből, ez a Mezőföld, s van egy másik vidéke a kis alföldből s ez Pápa vidéke s hogy hazánk hegyvidéke is képviselve legyen, vármegyénk közepén keresztül vonul a Bakony, s még tengere is van kellő arányban a mi vármegyénknek, mert a Balatonnak északkeleti sarkát épugy vármegyénkhez számítjuk, mint az adriai tenger fiumei öblét hazánkhoz. Vármegyénknek ezen természeti viszonyai adják meg magyarázatát annak, hogy mint általában e hazában a magyar népnek, úgy itt is református lakosságunknak főfoglalkozása a földmivelés, Igaz, hogy a föld nem mindenhol egyformán fizeti vissza a gazda fárad
